Egy szakácskönyv is lehet romantikus

Zilahy szakácskönyv címlap
Vágólapra másolva!
Zilahy Ágnes szakácskönyve a legalapvetőbb magyar recepteket foglalja össze, a lehető legkörültekintőbben, technológiákra és egyén konyhai fogásokra is kitérve. Ilyen egy évszázados szakácskönyv, amely ma is megállja a helyét. Kritika.
Vágólapra másolva!

Ha megbízható receptet keresek, vagy ha valamit nem tudok (és tegyük fel, hogy anyukám sem), és még Horváth Ilona sem ad megnyugtató választ, akkor nincs más megoldás: Zilahy Ágnes Valódi magyar szakácskönyvét kell elővenni.

Forrás: Táfelspicc

A romantika

A könyv csodálatosan lírai, kedves szavakkal íródott, tele nagymamai jó tanácsokkal, amelyben a receptek és a bevezető (Horváth Ilonához, Doboshoz, F. Nagy Angélához hasonlóan) a gasztronómián keresztül nyújtanak korképet a 19. század végéről.

Zilahyt főzőtudománya alapján Teleki Sándor gróf (akivel szoros kapcsolatban álltak) kérte fel a könyv megírására, amelyet a bevezetőül szolgáló levelezésükből és a szerző beszámolójából ismerünk meg. Ebből az is kiderül, hogy Zilahy elmondása szerint többször kipróbált mindent, amit leírt, és bár kifejezetten magyar recepteket mutat be, saját bevallása szerint “főzési modora túlnyomóan erdélyies”.

Forrás: Táfelspicc

A receptek

A legtöbbet mindannyian ismerjük, hagyományos, magyar receptek, Zilahy leírása szerint:

“Egyszerű, középosztálybeli háztartás keretébe illők ezek mind; de azért válogathat belőlük vagyonnal bíró nagyobb mérvű háztartást vezető nő is éppen úgy, mint a legszegényebb család …”

És igaza van, mert bemutat mindent a zöldségektől, húsoktól, kelt tésztáktól, süteményektől keresztül a befőzésig, kenyérsütésig (komlós is!), sőt, a disznóvágások olyan alapvető termékeiig, mint a hurka, májas, gömböc vagy tüdőshurka készítése.

Vannak persze különlegességek, amelyeket ma már nem feltétlenül próbálnánk ki (mint Dobosnál a teknősbéka felnyitása). Zilahynál találunk töltött csigát, tanácsokat a verébkopasztáshoz és felhasználásához, de a fenyőmadár belestül és érdekesnek hangzik.

Forrás: Táfelspicc

A tartalom jól áttekinthető, szépen tagolt fejezetekre oszlik, könnyű eligazodni a receptek között. Rengeteget próbáltunk már a fánkoktól a húsokig, mindegyik megbízható, könnyen értelmezhető, jól használható recept, a könyv szíve-lelke viszont a személyesség, mert tényleg olyan, mintha egy nagymama jó tanácsait olvasnánk.

És tudják, mi a legjobb? A teljes könyv elérhető ezen a linken, a legkedvesebb bevezetővel és gróf Teleki Sándor levelével. Habár kiadták 2012-ben újra, és így elvész a rongyosra lapozott antikváriumból vásárolt könyv hangulata is, mentsék el ezt a linket, mert kényelmes, és használják gyakran, megéri.

Akiknek ajánljuk: Egyszerűen mindenkinek. Az egyik leghasznosabb magyar szakácskönyv.