Anyám farkasszemet nézett a nővéremmel. Apám a döbbenettől nem tudott megszólalni, tekintete megüresedett, orra alatt remegett a bajusz. Nővérem rám mutatott, vagyis a vajas kiflimre, amit teljes egészében betakart a saját termesztésű zöldpaprika: „Mostantól olyat nem eszünk, mert egészségtelen!” – mondta, majd egy aranysárga papírba csomagolt kockát tett az asztalra.

Mintha kétujjnyi zsírban oldott leprabaktérium lett volna a kiflimen, olyan megvetően nézett rám – hirtelen az én kezemben testesült meg az ellenség, a rossz, az elfelejtendő bűnös hagyomány. Éreztem, baj van: mielőtt az ütközőzóna kulináris csattanása utolért volna, gyorsan magamba tömtem, nehogy valaki kitépje a kezemből. Így kezdődött. Ez volt a rendszerváltás, jött vele a new age, és magával hozta a margarint.

Lecitin: szép sárga. Nézze meg a galériában, hogyan készül a margarin házilag!Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Talán emlékeznek, akkoriban az állami boltok nehezen követték le az új viszonyokat, míg a kicsi, garázsokban nyílt üzletek azonnal reagáltak. Élelmes családfők ugrottak be a Škodába, majd sprinteltek Bécs felé, hogy ehetetlen ipari margarint és kávénak álcázott cikóriát hozzanak haza – a hülyék majd otthon úgyis fizetnek érte. A mi családunkban is volt ilyen...

Nővérem soha nem volt jó evő. Már babakorában méla undorral nézett a tejtől duzzadó csecsre, de később sem lett barátja se az almapép, se a húsleves. Anyám annyira a szívére vette, hogy sokáig másik gyereket sem akart, mert nem akarta még egyszer átélni azokat a szörnyű kínokat, a szenvedést, hogy nem eszik a gyerek. Vagy hét év telt el, mire meggondolta magát; akkor jöttem én, nagyra nyitott szájjal.

Kivágjuk a kapszulát, és kicsurgatjukFotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Volt átmeneti időszak, de egyszer csak azt vettük észre, hogy eltűnt a hűtőből a vaj. Ijedten néztünk egymásra apámmal. Szorítottuk magunkhoz a szalonnát – a nagybátyám füstölte, olyan volt, amilyennek lennie kell. Amikor ő is feladta húsz év művesekezelés után, nekünk semmi sem maradt – közben valahogy a kenyér is elromlott.

Amikor bekerültem a felsőoktatásba, a pénz arra ment el, hogy jól érezzük magunkat. Az evés sokszor harmadlagos volt, egész heteket húztunk ki egy vekni kenyérrel meg egy doboz százforintos margarinnal, melyeknek dobozait valami hülye szokásból a szomszéd szobában lakó fiúk gyűjtötték: a cipő-, a test-, a pacsuli- és a dohszag mellé furcsán keveredett oda a műanyagon is átlehelő margarinok aromája. Rossz vízió, igaz? Amikor végeztem, megfogadtam: úr leszek, soha többet nem eszem margarint.

Az olaj mellé a pálmazsírt választottukFotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Fogadalmam mostanáig tartott: a szerkesztőségben felvetett ötletet, hogy főzzek odahaza sajátot, nem hagyhattam ki. Egy konyhában az ellenséggel – azonnal nekiálltam hozzávalókat és lehetséges recepteket vizsgálni. Tényleg kőolajszármazék és mindenféle azonosítatlan vegyi maradék némi étolajjal vegyítve? Vagy minden igaz, amit a reklámokban elmondanak, és csak ettől marad egészséges a szívem?

Minden forrásom – köztük egy élelmiszer-ipari mérnök is – megegyezett abban, hogy a margarin alapja az étolaj és valamilyen növényi zsír, amihez vizet vagy tejet kevernek, majd ilyen-olyan trükkökkel stabilizálják. Étkezési zsiradék; nem hangzik jól igaz? Nem férfias, atavisztikus bűbájjal csalogató zsír, hanem valami vajákos, trükközött zsi-ra-dék

2,5 deci pálmazsírt tettem beleFotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Transzzsírsav meg mindenféle mérgek? A kutya sem eszi meg és az egér is fujjogva szalad be a lyukba? Sajnálom, ez most nem a legendák cáfolgatásáról szól, simán csak kíváncsiak voltunk arra, lehet-e odahaza margarint készíteni. Fogtam hát egy üveg étolajat, egy doboz pálmazsírt és vettem lecitint is – az első kettő magától értetődő, míg a harmadik emulgeálószernek kell. Ez segít elegyedni a folyadéknak, amelyet készítés közben a margarinhoz adagolunk.

Mivel a családban senki sem eszik margarint, és főzni sem szoktunk vele, nem volt értelme sokat készíteni. Egy deci napraforgóolajat öntöttem az edénybe, 30-40 fokra melegítettem, majd el is zártam a gázt, hisz a melegítéssel csak romlana az íze. Néhány kapszula gyógyszertári lecitint felvágtam, sűrű levüket beöntöttem a lábasba. Ebbe a langyos elegybe kanalaztam bele féldoboznyi pálmazsírt, majd kevergetve összedolgoztam.

Összeállt a margarinFotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Amikor kialakult egy szemre kellemes állag, jöhetett a folyadék, ami a spórolás alapja. Az igazán gusztustalan margarinokhoz vizet adnak, de tejet is önthetünk bele. Nem bírtam legyőzni magamban az igényességet, így az utóbbit választottam. Nagyjából másfél decit vett fel a massza: botmixerrel kevertem addig, míg többé-kevésbé bolti állaga nem lett. Közben kapott egy kis sót, más ízesítés nem történt.

Az eredmény? Egye, akinek hét anyja van: az étolaj aromája nem tűnt el a semleges pálmazsírban, nincs mihez hasonlítgatni, simán csak rossz. Ennyiből – és a dobozokon nem feltüntetett hozzávalókból is – nyilvánvaló, hogy a gyárak színezéket és aromát is adnák hozzá, hisz ezek nélkül élvezhetetlen. Feleségemmel kétségbeesve néztünk egymásra, nem értettük, mi lehet az a rontás, amely világszerte embereket visz rá arra, hogy ezt házilag elkészítsék és megegyék?

A kutyám megette, de nem nyüszögött repetáértFotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Amíg ezen agyaltunk, önmagam előtt szégyenkezve megkóstoltam kenyérrel is, de úgy sem volt élvezhetőbb, így végül a kutyám, Potyer Dönci kapta meg a karéjkát – neki nem volt gondja, de az az eb, amelyik 2011-ben megnyerte a nagymarosi Keverékkutyák Szépségversenyének Konyhamalac kategóriáját, ne tiltakozzon.