„Szeretem a svéd konyhát, közel az IKEA, gyakran eszem ott” – mesélte egy ismerősöm, akivel néha-néha összesodor a menetrend a zónázóvonaton. „A húsgolyókat nem tudom megunni, imádom a svédek természetes fűszerezését.”

Kapkodtam a levegőt a foltosra kopott ülésen, és bambán bámultam. Nem tudtam válaszolni. Feltehetőleg hülye arcot vágtam, mert beszélgetőpartnerem gyorsan áttért gyermekei óvodás történeteire. A fecsej azonban menthetetlen volt. Napokig motoszkált a fejemben a két mondat – igazából én sem tudok sokkal többet a svéd konyháról. Ettem már Dániában, kosztoltam Norvégiában, de Svédországban még nem jártam.

Ha látják, vegyék meg, mazochistáknak kötelezőFotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

A nagy rágódásban előkerestem azt a könyvet, amit Péter Anna vett múltkor az egyik belvárosi ócskásnál. Testületileg mentünk, majd' az egész Táfelspicc túrta a lomokat. Én néhány régi hanglemezzel jöttem ki, ő ezt csapta a hóna alá. Azóta elolvastam: Lennart Winlund könyve úgy gyomorba vágott, hogy kis híján menedékjogot kértem a svéd konzulátuson.

Ki ez a férfi? Bevallom, kicsit bizarr volt belemélyedni a borítóképbe. Amíg nem láttam a Tetovált lány című regény filmváltozatát, pont ilyennek képzeltem Nils Bjurmant, a szadista ügyvédet. De nézzük csak meg jól a fotót: lehet gonosz ember az, aki ilyen kedvesen mutat végig a vaddal és hallal telepakolt asztalon? Ugye, hogy nem.

Nem élhetek lila hagyma nélkülFotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Az igazán perverz ugyanis az, aki idehaza 1990-ben kiadta a könyvét. A népköztársaság műszálas paplanját éppen lerúgó országban az is szenzáció volt, ha rendes borjút lehetett kapni, nem pedig olyan, itt alapélelmiszerként kívánt hozzávalókat, mint a kagyló, a friss vörös áfonya, a rénszarvashús, a lazac, a szivárványhal, a maréna, a rák és a pénzes pér, a tőkehal, esetleg a jávorszarvasnyelv. A medve is haladó árubeszerzőt kíván, de a hófajd, a nyírfajd és a süketfajd sem jellemző a hazai hűtőpultokra.

Több idegen nyelvű kiadás után készült el a magyar fordítása Lennart Winlund könyvének, de azt hiszem, hiába – nem lett belőle gastrobestseller. Sajnos. Ez a sajnálkozás nem a korrekt módon összeállított receptkönyvnek szól, sokkal inkább a máig fennmaradt helyzetnek, hogy már az olyan egyszerű és korábban elterjedt alapanyagok is eltűntek a hentesektől, mint a bárány, a kecske és a finom nyulak.

Megérdemli a finom sajtot, ez éppen goudaFotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Feleségemmel sóhajtozva lapozgattuk, próbáltuk elképzelni, milyen íze lehet ennek vagy annak a csupán képről ismert állatnak. Csalásnak éreztük volna sertéssel, csirkével vagy pulykával helyettesíteni az előírtakat; végül találtunk egy receptet, amihez minden volt otthon: a sajtos sült lila hagymára böktünk, úgy döntöttünk, ideális lesz körítésnek.

Végtelenül egyszerű és zseniális: kell 8-10 fej lila hagyma, reszelt sajt és fél deci tejszín. A hagymákat meghámozzuk, és hosszában félbevágjuk. Kevéske sós vízben addig főzzük, míg már majdnem megpuhulnak, majd átrakjuk egy kivajazott tűzálló tálba. A főzőlét összekeverjük a tejszínnel és a sajttal, ráborítjuk a hagymákra és 275 fokon 10-12 percig sütjük. Ennyi – körítésnek pompás, de önmagában is tökéletesen érvényesül az aromája.

A kész körítésFotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Azok után, hogy így besvédültünk a családdal, tovább olvasgattam a könyvet. Nagyon aranyos a magyar kiadó igyekezete, hogy hazai borokat vagy elérhető söröket javasol a receptek mellé – a grafikai megoldás a filctollas jegyzetet imitálja, de nem zavaró.

Kifejezetten jó élmény lapozgatni az első magyar nyelvű svéd receptgyűjteményt, legalábbis azoknak, akik szeretnek fejben főzni. Hiába telt el 24 év a kiadás óta, a helyzet nem javult: továbbra sincs medvesonka a szupermarketekben, és a veresszárnyú koncért sem akciózzák sehol.

Bérből és fizetésből élőknekFotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Lennart Winlund szakácskönyve nem beszerezhetetlen csemege, antikváriumokban vagy aukciós oldalakon több is van belőle. Mazochisták és skandináv csemegeboltosokkal rokonságban állók ne hagyják ki – nem a szerző hibája, hogy mifelénk csirkemellre meg sertéskarajra szoktatták át a népet.