Húsvéti csoki: dominálnak a nyulak

Vágólapra másolva!
Összesen mintegy 3,5 milliárd forintért, több mint 900 tonna húsvéti édességet forgalmazott az élelmiszer-kiskereskedelem a tavalyi szezonban, értékben 6 százalékkal többet, mennyiségben pedig 1 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban – állapítja meg a Nielsen Kiskereskedelmi Indexe.
Vágólapra másolva!

A piackutató vállalat szerdai közleménye szerint a piacon továbbra is a tojás- és a nyúlfigurák dominálnak. A szezonális édességek teljes, forintban mért eladásából a tojásra 39 százalék jutott, a nyúlra 38 százalék, utánuk az ajándékot is tartalmazó édességcsomagok következnek, 10 százalékos értékbeli piacrésszel. Az egyéb csokoládéfigurák aránya 7 százalékot ért el, a hagyományos csomagra 6 százalék jutott.

Továbbra is a magasabb minőségű tejcsokoládéból készült figurákat keresik inkább a fogyasztók. A húsvéti édességekre kiadott pénz 81 százalékát költötték tejcsokoládéra tavaly, ami 1 százalékponttal meghaladja a tavalyelőtti arányt. A korábban évekig listavezető nugát piacrésze értékben egyre kisebb, a tavalyelőtti 11 százalékról a legutóbbi ünnepi szezonban 10-re csökkent. Az étcsokoládé értékbeli aránya 6 százalékos volt a múlt évben.

A húsvéti édességek csaknem felét a hipermarketekben szerezték be a vevők, az értékben mért forgalom részaránya a tavalyelőtti 45 százalékról a legutóbbi szezonban 48-ra emelkedett. A diszkontok mutatója 22, a kis üzleteké 10 százalékot ért el tavaly, ez mindkét bolttípus esetében 2 százalékponttal kevesebb az előző szezonban mértnél.