Ebbe a piacba beleszeret

2014.04.26. 10:08

Magam sem tudom, mikor szerettem bele. Talán ismerik a helyzetet: nincs hirtelen fellángolás, de azt vesszük észre, hogy napról napra többször jut eszünkbe, elmerengünk, szeretettel gondolunk rá, keresnénk társaságát. Mire ezt tudatosítjuk, már rég szerelmesek vagyunk, de nem tudjuk melyik nap váltunk azzá. 

Így jártam én is. Talán '99-ben tévedtem oda először. Nem a Naschmarktra, az óriás bécsi kajapiacra készültem, barátaimmal valamelyik motorosboltot vettük célba – akkoriban idehaza még nem volt olyan választék, mint Ausztriában, ha véletlenül mégis, az árcédula íródott kettes szorzóval. Valaki szólt a kocsiban, hogy minden szombaton tüchtig bolhapiac van a belvárosban; naná, hogy elkanyarodtunk arra, a bukósisakok és a dzsekik várhattak ránk pár órát.

Nézze meg a galériát, mi mindent árulnak!Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Abban biztos vagyok, hogy nem akkor szerettem bele, hisz jóformán át sem ballagtam a standok közé, talán az első egy-két árust néztem meg – nem akartam enni, nem érdekelt jobban. Második meg harmadik alkalommal is inkább csak bolháztunk, de akkor már tettem egy-egy kört a zsibvásáron túl is.

Akkor kezdett érdekelni a sok kofa, amikor az ORF állami televíziós csatornán elkaptam egy műsort, amelyben bemutatták, miként kezdték 1896-ban a föld alá vinni a bécsi kanálist, vagyis a Wienkanalt. A folyócskát óriási munkával betonmederbe terelték, oldalába földalattit vezettek, fölé, az újonnan kialakult placcra a város központi piacát telepítették.

A ponyvák alatti árnyékot késpengeként hasítja föl a napfényFotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Mivel szülővárosom aránylag közel van az osztrák fővároshoz, gyakran, ötletszerűen is átruccantunk – egy idő után már direkt ott bóklásztam, ahol az ételeket árulják. Azt hiszem, akkor már kezdtem szerelmes lenni. Amikor kiköltöztem Bécsbe, kimondatlanul is ott volt a listázott előnyök között a Naschmarkt; persze a vendégmunkás életmód átka az, hogy szinte soha nem jutottam el oda. Az én munkaidőm sajnos ütötte az övékét.

Most már évek óta ki merem mondani, hogy szerelmes vagyok a bécsi piacba. Dobogó szívvel baktatok a standok között, mint a parfümöt a kulcscsontomhoz simuló női nyakról, olyan kéjesen szívom be az illatokat. Itt egy kis curry, amott a sülő birkahús, jobbra tőlem a török kávé, szemből meg valami ismeretlen, nehéz és édes aromát hoz a szél. Pótkerék méretű sajtok, húsok, gyümölcsök váltakoznak, a sor végén apró, köpcös olasz kínál jégből előrántott osztrigát. Jelzése félreérthetetlen: ha ebből eszek, ott lent is minden rendben lesz.

Nem bor, hanem ecetFotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Ha Bécsben járnak, ne hagyják ki. A zöld és a lila metróvonal is a Karlsplatzra visz. Az aluljáróból feljőve keressük szemünkkel a Szecesszió házát: a tetején levő, arany levelekből kialakított gömb messziről irányt mutat, hol kezdődik a két és fél hektáros Naschmarkt.

Az első szakasz standjai inkább készételek és büfék, a második részben találjuk a nyersanyagokat. Sétálgassunk bátran, ha kínálnak fogadjuk el – rohanva nem lehet megismerni. Szívjuk be az illatokat, nyissuk nagyra a szemet; csak ne lepődjünk meg, ha hetekkel később otthon eszünkbe jut a kéttenyérnyi birkakebab, a színek, a gyönyörű épületekkel körbevett piac. Az már a szerelem előjele lesz.

Sokan órákig üldögélnek törzshelyükön, figyelik a sok turistátFotó: Zirig Árpád - Táfelspicc