Aranyérmes a magyar sör

Vágólapra másolva!
A miskolci Zip's sörfőzde újabb világsikert aratott: februárban Dublinból hoztak el két ezüstérmet a kézműves sörök nemzetközi versenyéről, most szombaton az Egyesült Államokban, Kentucky-ban, a lexingtoni Alltech Commonwealth Craft Beer Cupon kaptak aranyat. A zsűri a magyarok speciális karácsonyi sörét díjazta; kiemelték a fűszeresség és a malátás édesség egyensúlyát. 
Vágólapra másolva!

Tóth László, tulajdonos vezérigazgató elmondta, hogy az amerikai versenyen hat sör kapott aranyérmet. Ezeket külön, még egyszer zsűrizték – a végső összehasonításból ismét a Zip's jött ki a legjobban, tehát győzelmük tekinthető duplának is.

A karácsonyi sörük az idei év végére piacra kerül: tizenkét összetevőből áll az imperial stout kategóriába sorolható, erős, 10 % (V/V) alkoholtartalom fölötti ital. A Zip's vezetője elmondta, hogy rendkívül örülnek annak, hogy a kézműves sörök piaca az egész világon óriási lendületet vett – az USA-ban például egyrél már tíz százalékra ugrott. Idehaza is további erősödésre számítanak. Hogy ezt segítsék, modern miskolci főzdéjükben söriskolát is indítanak.

A Zip's nem kezdő a szakmában: 1993 óta vannak jelen a hazai és a külföldi piacokon. A kis sörfőző berendezéseket gyártó manufaktúrából mára egy minden iparági igényt kielégítő vállalattá fejlődtek. A világ több országában piacvezetők: amellett, hogy bajnok söröket is főznek, ötvenféle berendezést is kínálnak .