Egy bukott desszert reneszánsza Magyarországon

fagyasztott joghurt
Vágólapra másolva!
A fagyasztott joghurt, vagy joghurtfagylalt elképesztő üzletté vált az utóbbi harminc évben. Noha a trend most megfordulni látszik, az édesség piaci szegmense csak Amerikában még mindig több mint 200 millió dollárt ér.
Vágólapra másolva!

Szemben a hagyományos fagylalttal vagy jégkrémmel, a fagyasztott joghurt nem tejszínből, tejből, hanem joghurtból készül – erősítette meg információinkat megkeresésünkre Nyilvánvaló Kapitány. A pasztőrözött, joghurtkultúrával beoltott tejet a hagyományos fagylaltoknál megszokott módon, keveréssel és hűtéssel levegősítik, amitől a joghurt krémesre szilárdul, a beleforgatott levegőtől pedig laza és könnyű lesz. Az íze savanykásabb, frissebb, mint a hagyományos tejszínes fagyiké, egyfajta középutat képvisel a tejes fagylaltok és a vizes alapú szorbék között.

Forrás: Flickr

A joghurt alapú fagyi a hagyományos, tejből készült változatot veszélyeztető népszerűségét leginkább az egykor köré épített fitnesz-mítosznak köszönheti, ugyanis a joghurtos minden esetben szegényebb zsírban, kevesebb kalóriát tartalmaz, és alapból egészségesebb hagyományos versenytársánál. Nem véletlen, hogy első nagy fellendülése a nyolcvanas évek elejére esik, amikor a zsírtól való beteges és teljesen megalapozatlan rettegés beindította az alacsony zsírtartalmú termékeket övező őrületet. Maga az édesség ennél valamivel régebbi: a hetvenes évekre teszik az első fagyasztott joghurtok megjelenését a piacon, amit a fagyasztási technológia fejlődése és a fagylaltok iránt egyre növő kereslet találkozása eredményezett.

A nyolcvanas években a piac háromjegyű növekedési számokat produkált, az 1986-ban huszonötmillió dolláros piac a kilencvenes évek elejére 330 millió dollárosra hízott.

Fagyasztott joghurt Forrás: Flickr - Magnus D

Aztán amikor a kilencvenes évek második felében az egészségtudatos közfigyelem az Atkins-féle magas zsír és fehérjetartalmú diéták fele fordult, a fagyasztott joghurt népszerűsége is csökkenni kezdett, de egy év eleji statisztika szerint az iparág még mindig masszív, évi kétszázmillió dolláros forgalmú üzletág Amerikában. A joghurt és a fagyi a nyolcvanas évek óta egymás rovására tudja növelni a részesedését a hideg édességek szegmensében. Amikor a joghurt népszerűsége csökken (például 1998 és 2003 között), akkor a fagyi népszerűsége nagyjából ugyanannyival növekszik.

A fagyasztott joghurt másik óriási fegyverténye a hagyományos fagylaltokkal szemben az alapanyag olcsósága: a joghurt a tejhez, tejszínhez képest mindig gazdaságosabb alapanyagnak számított. Egy kb. háromszáz grammos adag esetében a haszonkulcs mintegy ötszáz százalékos - ami miatt panaszkodnak is a vásárlók rendesen. Persze a kiskereskedők szerint a helyzet korántsem ilyen rózsás, az üzletek bérleti díja, és a munkabérek terhei a Szabadság Földjén is elég komoly kiadásokat jelentenek. Olyannyira, hogy a CBS riportjában megszólaló tulajdonos szerint az ötszörös haszonkulcs egyszerű kényszer, másképp nem lehetne fenntartani az üzletet.

Itthon is van

A fagyasztott joghurt itthoni, elmúlt egy-két évben tapasztalható megjelenése a műfaj másodvirágzásának tekinthető. A kilencvenes évek elején-közepén a kanadai Yogen früz franchise megjelent ugyan egy-két egységgel Magyarországon, de pár éves bevezetési kísérletet követően kivonult a piacról. A kilencvenes években több olyan nagy, nemzetközi márka is kénytelen volt rövidebb-hosszabb idő után kivonulni a magyar piacról, amelyek vagy a rossz időzítés (New York Bagel), vagy az árak (Baskin and Robbins, Wendy’s – bár az ő kivonulásukban az átgondolatlan terjeszkedésnek is szerepe volt), vagy ízlésbeli sajátosságok miatt (Dunkin Donuts, Quick) nem tudtak tartós nyereséget produkálni Magyarországon.

A történet szépsége, hogy az egyszer már bebukott koncepciók mostanában, egyszerre kezdenek visszaszivárogni a gasztronómiailag jelentősen átalakult hazai piacra, így a terjedő fánkmánia mellett a fagyasztott joghurt is megjelent.