A világ kedvenc keksze ízetlen

oreo borneo keksz címlapkép
Vágólapra másolva!
Kipróbáltuk a több mint százéves, magát kissé túlpozicionáló Oreót, és a rá nyilván véletlenül megtévesztésig hasonló török Borneót. Mindkettő száraz és ízetlen. Ha ennél kicsit többre kíváncsi, görgessen.
Vágólapra másolva!

Az USA-ban rendkívül népszerű Oreót 1912 óta gyártják, a márka most a Mondelez édességipari vállalat tulajdona. A termék nem csak keksz, hanem akár fagylalt vagy shake formájában is elérhető, akár itthon is. A termék a kereső ismertetőjében a világ kedvenc kekszeként jelenik meg, ezért fogtuk ezt a csodát és egy kópiát, hogy kiderítsük, mire bukik a világ és a patkányok kekszfronton.

A világ ezek szerint tényleg, biztosan megérett a pusztulásra.

Így nincs különbség. Forrás: Táfelspicc

A Borneo a törökországi Halk terméke, Törökországban gyártják, és a hasonlóság a csomagolás és a termék esetében is kicsit erősebb, mint egy Pilóta és egy mondjuk HIT márkájú keksz között, ezért vettük elő ezt is.

Első ránézésre mint két tojás, de mi már régen gyanakvók vagyunk, ezért megnéztük az összetevőket is. Az Oreón ezeket megtaláltuk magyarul is egy felülragasztott címkén, a Borneón nem. Másik Borneókon sem, nem csak erről az egyről esett/ázott le, a csomagolásra pedig kb. 2 pixelnyi betűkkel írták az információt, de kibogarásztuk. Idegennyelv-tudás az Oreóhoz sem árt.

Az Oreón ugyanis hibás a fordítás, nem is kicsit, a magyar felsorolásból több összetevő kimaradt, például a cukor:

Az Oreo összetevői a magyar címke szerint: búzaliszt, növényi zsír és olaj, sov. kakaópor 4,6%, glükóz-fruktóz szirup, térfogatnövelők (E501ii, E503ii, E500ii), só, emulg: szójalecitin, vanilinaroma.

(E501ii: kálium-hidrogénkarbonát, E503ii: ammónium-hidrogénkarbonát, E500ii: nátrium-bikarbonát)

A magyar címke az Oreón Forrás: Táfelspicc

Az Oreo összetevői a csomagoláson olvasható angol szöveg alapján: búzaliszt, cukor, növényi zsír és olaj, sov. kakaópor 4,6%, búzakeményítő, glükóz-fruktóz szirup, térfogatnövelők (kálium-hidrogénkarbonát, ammónium-hidrogénkarbonát, nátrium-bikarbonát), só, emulgeálószer: szójalecitin, napraforgó-lecitin, vanilinaroma.

A Borneo összetevői: búzaliszt, krém 28% (cukor, növényi olaj, kukoricakeményítő, sovány tejpor, emulgeálószerek (szójalecitin, E322), aroma), cukor, növényi olaj, kakaópor 8,4%, glükóz-fruktóz szirup, savópor, sovány tejpor, só, térfogatnövelők (nátrium-bikarbonát, ammónium-hidrogénkarbonát, dinátrium-difoszfát), emulgeálószerek (szójalecitin, E322), aroma.

Az Oreo csomagolásán találhatunk NBÉ (napi beviteli érték) táblázatot, a Borneóén nem, ez Magyarországon egyelőre nem kötelező.

Az ár

A Borneót 249, az Oreót 350 forintért vásároltuk, előbbi 96, utóbbi 66 g.

100 g Borneo: 259 Ft
100 g Oreo: 530 Ft

Ne feledjük, 1 kg ezekből 2590 (Borneo) és 5300 (Oreo) forint. Ö-T-E-Z-E-R-H-Á-R-O-M-S-Z-Á-Z.

1 kg 40% Nutellával megtöltött (vajas, nem pálmazsíros) házi shortbread kb. 2500 forintból jön ki. Növényi zsiradékkal kiadja 1500-ból is. Picit el vannak ezek szállva, illetve nem is picit. De mire fel vannak elszállva? Finomak?

Nagyon drága hungarocellek kék papírban: jobban hasonlítanak, mint egy frissföl a tejfölre Forrás: Táfelspicc

Az íz

Íz? Íze, az egyiknek sincs. Nagyon akartuk pedig, hosszan szopogattuk ezeket a kőszáraz valamiket, hogy egy kevés ízt, bármi karaktert ki tudjunk belőlük nyerni, de teljesen reménytelen volt. Jöttek-mentek az emberek, a kezükbe nyomtunk egy-egy kekszet, mit éreznek? Semmit sem éreztek, és azt a semmit egyformán érezték Borneo és Oreo esetében. Volt, aki próbált piskótás lecsengést belemagyarázni az Oreóba, de elröhögte.

Nincs ízük. Semennyi. Elképzelni sem tudjuk, hogyan merülhet fel ez a termék, mint a világ kedvenc keksze, és hogyan lehet ez a keksz a tej kedvence. Legfeljebb a patkányoké, ahogy egy kísérlet is bizonyította.

A legmegdöbbentőbb azonban az, hogy a zsír és a cukor elképesztő gasztronómiai csodákra képesek, de ezekben a termékekben megoldották, hogy ez a két alapanyag semmi, de semmi élményt ne okozzon a szánkban, legfeljebb az agyunkban, mint egy drog.

Kinek a kedvence? Forrás: Táfelspicc