Legendás magyar dinnyéket teszteltünk

magyar dinnyék
Vágólapra másolva!
Cecei és csányi - talán mindenki hallott már a két legendás görögdinnye termő területről, ahol a napokban megpróbáltunk utánajárni a hírnevük titkának, majd a szerkesztőségben teszteltük is az onnan beszerzett dinnyéket. Dráma és katarzis nincs, tanulság van. 
Vágólapra másolva!

Titkon a Top Gunnak szurkoltunk, hiszen amit ilyen gátlástalanul neveznek el a nemesítők, abban kell lennie valaminek. Ennél jobban csak a Star Wars vagy a Halálcsillag nevű dinnyéket öleltük volna a keblünkre, de ilyenek nem voltak, cserébe érkezett még a Red Star és a Lady Cecéről, Csányt pedig a Fáraó képviselte.

Nagy magyar dinnyék Forrás: Origo

Dráma nincs, tanulság van

A vakteszt egyértelmű vesztese a kontrollcsoportnak beválogatott szerencsétlen, szeletben vásárolt SPAR-os dinnye volt. A fajta kilétéről nem volt adatunk, de fő probléma inkább azzal a koncepcióval volt, hogy a dinnyét szeletben árusítják. Pontosabban szeletben rohasztják egy fólia alatt, ugyanis az ismeretlen származású kontrolldinnye állott és enyhén rohadt volt, húsán foltok ütköztek ki, és a szaga se volt jó. Pedig a csomagolás alapján a szelete fogyaszthatósági idejébe - csomagolástól számított 24 óra - bőven belefértünk.

Ennek egy tanulsága van: a dinnye ugyanannyira alkalmatlan a szeletben, hűtés nélkül tárolásra, mint az őszibarack vagy a ribizli. Ezt az apróságot jobb, ha tudomásul veszik a zöldségesek, üzletláncok, a vevők pedig vagy frissen vágott dinnyét keresnek, vagy visznek magukkal egy markos legényt. (Dinnyevásárlási útmutatónkat itt találja.)

Lady Forrás: Origo

Lédi a nyerő

Mindegyik - nagyjából azonos méretű, azaz gigantikus - dinnye egyben érkezett szülőföldjéről, és egyszerre vágtuk fel őket a szerkesztőségben, így biztosítva nekik az esélyegyenlőséget. Kíváncsiak voltunk, tényleg a hírükhöz méltóan finomak-e, vagy köztük is lehet ízetlen?

A híres földekről származó magyar dinnye pedig ilyen is, olyan is, de leginkább ízetlen. A Ladyben találtuk meg egyedül azt a klasszikus, úgynevezett mézédes dinnyét, amit olyan lelkesen keresgélünk a kupacokban, de egyre ritkábban találunk, ugyanis ahogy a többi hazai versenyző is bebizonyította, a dinnye a tök közeli rokona.

Tup Gun Forrás: Origo

A Top Gun is karakteresebb ízű volt a többinél, amelyek elsősorban állagukban hozták a jó görögdinnyét. A Top Gun szerencsére a kereskedelem népszerű fajtája, de ettől még lehetne sokkal ízletesebb.

Red Star Forrás: Origo

A legnagyobb csalódást az egyenletesen sötétzöld, békebeli módon gömb formájú Red Star okozta, hiszen külseje miatt rögtön ezt stipistoppoltuk le, ettől vártuk a legjobb ízt, ilyen volt a dinnye gyerekkorunkban, nem pedig ovális és csíkos. Sajnos itt a beltartalom elmaradt a szívmelengető külsőtől, ami önmagában nem volt elég a győzelemhez, a Top Gun és a Lady édesebbnek bizonyultak.

Mikor kásás a dinnye?

Szerencsénkre a fajtákból több példányt hoztunk, mert az egyik tesztelt - ránézésre ugyanolyan - dinnye kásás volt. A kásásság - és a csökkenő cukortartalom - nem fajtafüggő, hanem a túlérett dinnyében alakul ki. Ennek kiszűrése egy bontatlan termény esetében nehéz, bár a kásás dinnye sűrűsége alacsonyabb, ezért azonos méret esetén a kásás példány könnyebb. Aki ezt a már-már atomfizikai magasságba számító műveletet pontosan el tudja végezni akár egy zöldségesnél is, hajrá, a többieknek marad a jószerencse, és a szezon vége felé (augusztus második fele) az önmegtartóztatás, hiszen akkor megszaporodnak a túlérett termények.