A Hungerit vesztésre áll a Négy Mancs ellen

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Törvényszék elutasította első fokon a Hungerit Zrt. keresetét, amelyet a baromfifeldolgozó cég a Négy Mancs Alapítvány ellen nyújtott be jó hírnév megsértése miatt.
Vágólapra másolva!

A csütörtökön Budapesten kihirdetett ítélet indoklásakor a bíró elmondta: az alperes alapítvány véleményt fogalmazott meg a felperesről, ami nem sértette a jó hírnevet.

Hozzátette: a törvény szerint a jó hírnevet az sérti meg, aki másra vonatkozó, sértő, valótlan tényt állít vagy híresztel. Ezzel szemben az ügyben a tényállítás nem valósult meg, mivel az alperes civil szervezet saját véleményét nyilvánította ki, amikor kampányt indított a liba- és kacsatömés, illetve tollfosztás ellen – fejtette ki a bíró.

A bíró hangsúlyozta: a kampány egy álláspont kifejezésre juttatása, azt nem lehet tényállításnak felfogni.
A felperesi keresetben a bíróság szerint az egyetlen konkrét tényállításnak felfogható dolog az alperes civil szervezet honlapján megjelent feketelista volt. Azonban az alapítvány a feketelistával csak az alapszabályból levezethető célját, az állatvédelmet, állatkínzás megakadályozását valósította meg – fejtette ki a törvényszék, hozzátéve: ezt is az alperes véleménynyilvánításának tekintette.

A bíró rámutatott: nem volt olyan jogszabály, amelyik tiltotta volna a felperes tevékenységét – a libatömést –, így nem lehet kimondani tényként azt sem, hogy állatkínzást valósít meg a felperes. Magyarországon a társadalom egésze sem foglalt még állást, nincs közmegegyezés arról, hogy pontosan mi tekinthető állatkínzásnak a libatömés és tolltépés kapcsán – jegyezte meg a bíró az indoklás során.

A csütörtöki elsőfokú ítélet szerint a felperes szentesi székhelyű baromfifeldolgozó köteles a több mint 30 millió forint perköltséget, továbbá tolmácsdíjat fizetni. A mintegy három éve húzódó ügyben most meghozott ítélet ellen 15 napon belül lehet fellebbezni a Fővárosi Ítélőtáblánál.

A felperes jogi képviselője az MTI érdeklődésére elmondta, valószínűleg fellebbeznek.

A Hungerit baromfifeldolgozó 2012 áprilisában indított polgári pert a Négy Mancs Alapítvány ellen a Fővárosi Törvényszéken, jó hírnév megsértése miatt, mivel álláspontja szerint a civil szervezet évek óta sokmilliárdos károkat okozó lejárató kampányt folytat ellene. A Hungerit keresete szerint a civilszervezet azzal, hogy a liba- és kacsatömés, illetve tolltépés kapcsán állatkínzással hozta összefüggésbe a céget, és bojkottot hirdetett ellene, óriási veszteségeket okozott a felperesnek a nyugat-európai piacokon.

A Hungerit eleinte jelképes, 100 forintos kártérítési összeget és közérdekű bírság kiszabását követelte. Mivel a kártérítési összeget a bíróság komolytalannak ítélte, a cég tavaly megváltoztatta, és már több mint 400 millió forintot követel az alapítványtól.

A Négy Mancs – Alapítvány az Állatokért bécsi székhelyű nemzetközi civilszervezet 2007 decemberében indított kampányt a liba- és kacsatömés ellen. A Hungerit, mint Magyarország legnagyobb hízott libamájat előállító vállalkozása, ekkor felkerült fel a feketelistájára, a liba- és kacsafogyasztás szempontjából legfontosabb német és osztrák láncok pedig beszüntették kereskedelmi kapcsolataikat a magyar céggel.

Az előzményekről itt olvashat részletesen.