Miért inkább a gasztrobloggereknek hiszünk, mint a szakembereknek?

2015.04.09. 11:08

Talán még sosem övezte akkor közérdeklődés az élelmiszereket, a táplálkozást és a gasztrodivatot, mint az utóbbi években. Mi az oka a változásnak?

„Az étel, mint témakör az utóbbi években szembetűnően felértékelődött, többek között ezért is kell kiemelten odafigyelni rá, akár élelmiszer-biztonsági szempontból is.” – mondta a WHO és a Nébih közös, Élelmiszerbiztonság című konferenciáján a Pécsi Tudományegyetem tanára, Dr. Törőcsik Mária, aki az élelmiszeripari trendekről tartott előadást. 

Táguló univerzum

„A fogyasztói társadalomban a globalizáció hatására bővült az élelmiszer-kínálat, ezzel egyidejűleg az emberi étkezés erősen betolakodott a médiába: vannak saját tévécsatornái, nagy közönséggel rendelkező blogjai, bestseller szakácskönyvei, véleményvezérei.” 

Lázár Chef készítette: vöröstonhal steak paradicsomos mandulamártássalForrás: Lázár Chef

A terület sikerének titka szerinte abban rejlik, hogy az emberek egyre inkább elfordulnak az olyan nagy témáktól, mint a politikai és a közélet. Ezek helyett sokkal szívesebben nyilvánítanak véleményt hétköznapibb és semleges dolgokról, mint az ételek. A téma előtérbe kerülésével egyidejűleg több olyan trend jelent meg, ami érdekes lehet az élelmiszer-biztonság szempontjából. 

Miért fontos?

Emlékeznek még a kergemarhakórra, madárinfluenzára, sertésinfluenzára? Hogy a jövőben egyre ritkábban halljunk ilyesmiről, az Egészségügyi Világszervezet idei Egészség Világnapja (április 7.) az élelmiszer-biztonság tematikája köré épült.

Közel kétszáz ismert betegséget okozhatnak összetevők: baktériumok, vírusok, zoonózisok (állatokról emberekre, közvetlen vagy közvetett módon terjedő betegségek), illetve káros kémiai összetevők. Leggyakoribb a Campylobacter okozta fertőzés. 

Ezek általában hasmenéses, hányásos tüneteket okoznak, és sokszor maradnak felfedezetlenek annak ellenére, hogy a lakosság legkevesebb tíz százalékát érintik évente. Az ilyen szempontból leginkább veszélyes élelmiszerek a broiler húsok, a pulykahús, a tojás és a tej. Jó hír, hogy hosszú évek diadalmenete után a szalmonellózis előfordulása csökken.

A nassolás kultusza

„Rengeteg változás történik az élelmiszeriparon belül – ezekre oda kell figyelnünk. A nassolásnak szinte kultusza van, terjednek az etnikai konyhák, a street food, felértékelődik a lokalitás. Egyrészt eltávolodunk a természettől, másrészt vágyunk a közelségére. Ez alatt azt értem, hogy nem szívesen vásárolunk egész csirkét, mert nem szeretnénk, vagy nem tudjuk mi magunk feldarabolni. Emellett mégis szívesen járunk kistermelői piacokra és előnyben részesítjük a manufakturális és háztáji termékeket.

Lelkesen osztjuk meg egymással a tapasztalatainkat – ennek kísérő jelensége, hogy egy gasztrobloggernek néha nagyobb szava van, mint egy szakembernek” – mondta el Törőcsik Mária, aki egyben a Trendinspiráció kutatóműhely vezetője is. 

A divathullámok kapcsán a szakember kifejtette: „Azt gondolom, bármelyik ételfogyasztási trendről van szó, mindig felmerül az biztonság kérdése. Ha máshogy nem, hát az egyén szintjén – egyre többet moralizálunk a döntéseink előtt. Egyre erősebb az ételektől való félelem: mit az, ami jót tesz, mi nem egészséges? A mai ember eltávolodott a különböző gyártási folyamatoktól, és a felelősséget egyre inkább áthelyezi olyan külső szervekre, amelyek feladata az élelmiszer-biztonság garantálása. Nagyon fontos most az öko-paradigma és a fenntarthatóság elve – ezek is mind szorosan kapcsolódnak a kérdéséhez.” 

Ffokhagymás-citromos csirkecomb brokkolivalForrás: Thinkstock

A kikerülhetetlen megatrendekek

Az egészséges étkezés igazi megatrend, mindannyiunk gondolkodását befolyásolja valamilyen szinten. A Pécsi Tudományegyetem tanára a megatrendek kapcsán kifejtette, hogy nagyon sok felületen jelen vannak, mindenképpen találkozunk velük, ha szeretnénk, ha nem: „Az egészséges étkezés egy nagyon domináns divathullám, annak környezettudatossággal együtt.” 

A táplálkozás és azt ahhoz kapcsolódó lendületet az is észrevehette, aki nem akarta. Sokan gasztroforradalomról beszélnek, de kétségkívül jól mutatja a változásokat, hogy már a negyedik hazai étterem kapott Michelin-csillagot. A mindennapi életben is egyre többet foglalkozunk a témával. Ennek okairól megtudtuk: „A téma könnyed beszélgetésekre alkalmas téma. Nem okvetlenül kell vitákat vállalni, ha ételekről kezdünk csevegni. Semleges terület, amihez jobbára mindenki hozzá tud szólni. Ez persze mindig is így volt. Most talán azért lett jelentősebb, mivel a szociológusok és kultúrantropológusok szerint jellemző, hogy az emberek elfordulnak a nehezebb, húsbavágó kérdésektől. Ez nem csak a magyar helyzetre jellemző, ez világjelenség."

Éhezünk a sikerre

Fontos szempont még a sikerélmény lehetősége: „Ezen a területen belül a legtöbb ember talál olyat, amelyben sikeres lehet. Ha nem tud főzni, legfeljebb olvas és beszél róla. Vagy vásárol egy szép húst és ételfotókat készít, majd a képet megosztja az ismerőseivel. Közösségformáló ereje is van: gondoljunk csak a gasztrofesztiválok sokaságára vagy a különböző főzőklubokra."

BBQ csirke, a nyár kedvenceForrás: Adorjányi Máriusz/Nyárspolgár BBQ

Dr. Törőcsik Mária az évek óta népszerű és egyre szélesebb rétegeket elérő gasztroblogok kapcsán kifejtette: „Miért hallgatunk inkább a gasztrobloggerekre mint a szakemberekre? Mert közelebb állnak az emberekhez. Hamarabb felébresztik az egyénben az én is meg tudom csinálni érzést. Szorosabb a kapcsolat, jelen van az interakció. A szakemberekkel szemben már ott van a távolságtartás. Sőt, mindenkit jobban érdekel egy recept, azaz a a tapasztalat, mint egy húsleves molekuláris aspektusai, tehát a tudás. 

Telefonos applikáció is létezik

A Földművelésügyi Minisztérium háttérintézményeként működő Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal 2013-ban fogadta el a saját megújulását célzó Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégiát. Ennek legfontosabb célkitűzései az áruk nemzeti és nemzetközi nyomon követhetősége, a feketegazdaság felszámolása, felelős fogyasztói/vendéglátói magatartás erősítése, a GMO-mentesség megőrzése. 

Ezeken felül több figyelmet fordítanak a kétirányú kommunikációra és a lakossági tájékoztatásra. 2014 decembere óta működik a Nébih Navigátor applikáció, melynek segítségével a vásárlók pontosan jelezhetik a vásárlás helyszínét és a probléma okait. Az alkalmazáson keresztül jelenteni lehet például lejárt minőségű vagy jelöletlen élelmiszert, eladáshelyi higiéniai problémát, helytelen tárolást vagy bármilyen szokatlan vagy gyanús körülményt. Telefonos híváson kívül hangalapú, e-mailes vagy fényképes bejelentési módok közül lehet választani.

Létezik ezen kívül egy zöld telefonszám, ahol szintén hasonló bejentéseket lehet tenni. Van még egy Szupermenta nevű blogjuk is, ami a Nébih hivatalos terméktesztjeinek gyűjtőhelye. Az offline térben pedig az ingyenes, Konyhasziget magazinjukkal vannak jelen élelmiszerbiztonság témában.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK