Mentsük meg az óceánt, együnk több halat!

2015.04.26. 15:13

A tengerek tönkretételének, túlhalászásának mérhető hatása van az élelmiszeriparra. Úgy fest, a fogyasztók önmegtartóztatása mégsem oldja meg a problémát. Sőt, újabbakat szül.

A tudatos vásárlók már egészen összezavarodtak, ha halvásárlásról van szó. Rengeteg hír olvasható az ipari méretű halászat túlkapásairól, a tengerek kizsákmányolásának az ökoszisztémára gyakorolt veszélyeiről. A hab a tortán pedig a vizek elszennyeződése: a különböző, nagy hullámokat vert katasztrófák, mint például a 2010-es Deepwater Horizon a Mexikói-öbölben. Ezek mind befolyásolják a fogyasztás alakulását. A Future Foundation and Sainsbury’s kutatása szerint a nagyevő britek negyven százaléka kevesebb halat eszik a fenti okok miatt. 

Jóllakik a kecske, és megmarad a hal 

Azonban akadnak, akik szerint a helyzet itt sem fekete-fehér, és a probléma némileg árnyaltabb megoldást kíván, mint a halevés teljes beszüntetése. Az Oceana a világ egyik legnagyobb környezetvédelmi szervezete, amely a tengerek élővilágának védelme mellett az éhínséggel is foglalkozik. Legújabb kampányuk, a Mentsd meg a tengert, etesd meg a világot fő célja, hogy az emberi halfogyasztást a duplájára növeljék. De hogy jön ez a fenntarthatósághoz? 

Szomorú kék szemükben ott maradt a tengerFotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Andy Sharpless ügyvéd, az Oceana vezérigazgatója szerint a kulcs a kis halakban rejlik. És itt nem a fiatal halakra gondol, hanem a kistermetűekre, mint amilyen a hering, a szardínia, a makréla vagy az ajóka. A túlhalászat egyik fontos jellemzője ugyanis, hogy a nagy halak kifogásakor a kisebbek is fennakadnak a hálón, de ezeknek csak töredékét használjuk fel. 

A szardella szív a legtöbbet 

A kampány poszterarca egy szardellafajta (Engraulis ringens), amely leginkább arról híres, hogy az összes faj közül belőle halásszák ki a legtöbbet: évente akár nyolcmillió tonnát, amely az éves átlag nyolc-tizennégy százaléka is lehet. Ennek a mennyiségnek azonban csak töredékét fogyasztják el az emberek. A legnagyobb részéből állati takarmány készül, leggyakrabban haleledel. 

És itt van a csavar a történetben: nem fogyasztjuk el a kihalászott kishalakat, amelyekből azonban tenyészetben élő halakat etetünk, például lazacot. Ez önmagában még nem lenne akkora baj, a számok azonban már mást mutatnak. Ugyanis egy kilogramm lazac előállításához másfél, akár két kiló kishalra van szükség. Így egy csomó értékes tápanyag veszik el, aminek az Oceana szerint jobb helye is lenne a világban. Sharpless szerint a fenntarthatóság itt annyit jelent, hogy az emberek gondolkodását kell megváltoztatni: ahelyett, hogy ajókával etetik a lazacot, egyenek inkább ők maguk ajókát. A lazac sokkal drágább, és kevesebb emberhez is jut el. 

Charles Clover, a brit Blue Marine Foundation tengervédő alapítvány elnöke is egyetért a fentiekkel: „Nevetséges, hogy kifogjuk a kishalakat, megfőzzük, majd tenyésztett halaknak adjuk őket. Ez nemcsak mennyiségi, minőségi veszteség is. Egyszerűen meg kéne elégedni a kishalakkal." 

Együnk kishalakat?Forrás: AFP/Nicolas Tucat

Különböző érdekek 

Nem meglepő módon a lazactenyésztő szakma nem ért egyet. Scott Landsburgh, a Scottish Salmon Producers’ Organisation elnöke elmondta, hogy a lazacoknak adott étel huszonöt százaléka úgynevezett haltörmelékekből, levágott darabokból vagy nagyon pici és egyáltalán nem ízletes halakból származik. „Adott egy nagyobb mennyiségű, nem túl finom hal, amelynek nincs piaca az emberi élelmiszeriparban. Szerintem ésszerű és jó ötlet ezeket a forrásokat felhasználni arra, hogy végeredményként egy sokkal jobb minőségű halfehérje kerüljön az asztalra." 

Landsburgh tulajdonképpen rátapintott a történet egyik nagyon fontos részére: a halevés egyik nagy átka, hogy többnyire macerás. A piackutatások szerint emiatt is fordulnak el tőle az emberek, vagy még inkább sokkal szívesebben választják az egyszerűbb megoldásokat, mint amilyen a műanyagba csomagolt lazac vagy a konzerves tonhal (a legkedveltebb tengeri ételek közé ezek tartoznak, illetve még a tőkehal és a garnélarák). 

Az Oceana közben sztárséfeket gyűjtött maga köré, hogy velük reklámozzák az apróhalak fogyasztásába vetett hitüket: többek között Heston Blumenthal jobbkezét, Ashley Palmer-Wattsot. A kampánytól azt várják, hogy a híres szakácsok inspirálják majd a szakmát és a hétköznapi embereket egyaránt. 

Nemcsak a fogás számít, hanem a nyugalom és a jó levegő isFotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Az Oceana négy aranyszabálya

Együnk kis halakat! Nem fiatal halakat, hanem „felnőtt” korukban is kis termetűek. A leggyakoribb ide tartozó fajták a szardínia, az ajóka, a hering és a kis makrahalak. Ezek fogyasztása sokkal fenntarthatóbb, magasabb az omega-3 tartalmuk, ráadásul tisztábbak is – a nagyobb halak, mint a kardhal vagy a tonhal tovább élnek, és a szennyezett vízből sokkal több mérgező anyagot (leginkább higanyt) építenek magukba.

Együnk helyi fajtákat! Európában jelenleg igyekeznek újjászervezni a helyi halászatot közös, uniós vezérelvek alapján. A rendszer azonban még leginkább elméletben működik. Ennek ellenére szinte biztos, hogy aki akarja, megtalálja a biztonságos helyi forrásait, és tud vásárolni lokális fajtákat. 

Ne együnk tenyésztett halat. A kagylók kivételt képeznek, ugyanis azok tenyésztése során a víz minősége nem romlik, sőt ellenkezőleg, javul. 

Ne együnk apró tengeri rákot (például garnélát). Ezek halászata során rengeteg olyan dolgot is kifognak, amelyre nincs szükségük, a vizek ökoszisztémájának viszont annál inkább. 

Nem csak a nagy halak finomakForrás: ntfishing.com.au
MI újság a Dunával?

Ugyan a hazai folyóvizeink minősége javult, de a szűktűrésű fajok ritkulása és hiánya mutatta, hogy nincs minden rendben. Nem mindenki által ismert tény, de bizonyos halak szinte eltűntek a Dunából, hiszen nem bírták a víz kommunális és vegyi szennyezettségét vagy a folyó erőszakos szabályozását és a hagyományos élőhelyek eltűnését. Budapesten és alatta viszont javult a helyzet, hiszen 2010-ben beindult a csepeli víztisztító, megkezdődött a regenerálódás.

Szalóky Zoltán, az MTA Duna-kutató Intézetének tudományos munkatársa a Táfelspiccnek korábban elmondta, hogy „a fenékélőhelyek vizsgálatával kiderült, hogy bizonyos, eddig nagyon ritkának tartott halfajták egyes szakaszokon annyira nem is ritkák – ennek ellenére még mindig szükség van a védelmükre.”

A budapesti halak kapcsán a közelmúltban megkérdeztük Ferenczy Dénest, a Nagybudapesti Horgászok Egyesületének elnökségi tagját, aki a főváros környéki zsákmányról azt mondta: „A dunai halak közül úszós horgászattal a jászkeszeg, a paduc, a karikakeszeg, a dévérkeszeg, a szilvaorrú keszeg fogható, de ritkábban márna vagy ponty is számításba jöhet. A fenekező horgászok fő hala a márna, amelyet sajttal, lecsókolbásszal, harmatgilisztával fognak, nagy ólommal 25-50 méterre dobva.

Bár a szezonban – június közepétől október végéig – szinte minden héten hallunk egy-egy nagy ponty megakasztásáról, kifogni őket csak a legügyesebbeknek sikerül, mivel méretesek, és a gyengébb, keszegféléknek való zsinórokat gyakran megtépik. Kifejezetten pontyozni azonban a fővárosi Dunán nem érdemes. Márnázás közben, fenekezve előfordul a harcsafogás is, azonban ez is ritkaságszámba megy. A süllőzés általában éjjel működik, mert ekkorra lecsendesül a gépkocsi- és vízi forgalom. Említésre méltó a tiszta víznek köszönhetően növekvő balinállomány.” 

Dr. Csányi Béla, az MTA Duna-kutató Intézetének mérnök-biológusa a víz állapotáról elárulta: „Bécs és Pozsony szennyvízkezelése jelentősen javult – fontos, hogy aránylag jól tisztított víz érkezzen hazánkba. Ahhoz, hogy horgászható legyen a folyó, halivadékok kellenek, ezekből kevés van. Hiányoznak az árterek – az idei árvíz után jól látható volt, hogy a kiöntött részeken milyen vehemenciával indult be az élet. Sajnos az apró halak a legtöbb helyen kinn rekedtek. Ha a folyó nem lenne ennyire szabályozva, ha több lenne az ívóhely, vagy nem csak lerohanna az ár, biztos, hogy nagyobb populáció jelenne meg számos, most ritka és védett fajból is.”

És a pénz? 

A WWF egyik friss jelentése szerint az óceánok a világ hetedik legjövedelmezőbb gazdaságát alkotják – és ez az adat még nem is egészen reális, ugyanis csak a halászatból, turizmusból és hajózásból befolyt összegeket számították bele. Kimaradtak például olyan nehezen mérhető vagy kevésbé megfogható dolgok, mint az olajkitermelés vagy a megújulóenergia-ipar. Nyilvánvaló, hogy óriási érdekeket rejt a nagy kékség. Ettől még persze igaz, hogy a szennyezettség és a túlhalászat nemcsak a természetet, de a gazdaságot is fenyegeti, ezért talán bízhatunk benne, hogy az Oceana kampánya mögött valós környezetvédelmi szándék áll. Annyi biztos, abból baj nem lehet, ha a helyben, nem ipari mennyiségben kifogott halakra hagyatkozunk vásárláskor.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK