Ehető az egész kert, sőt még édes is!

cake garden
Vágólapra másolva!
Ettől még Willy Wonkának is bent akadna a levegő: válogatott finomságokból tákoltak kertet Londonban. Tégla helyett püspökkenyeret, habarcs helyett nutellát használtak.
Vágólapra másolva!

Valóra vált Jancsi és Juliska veszte, édességekből építettek kertet Londonban. A tervező a híres tortasütő, Rosalind Miller volt, akinek négyszázötven órájába telt, mire minden alapanyagot megsütött és a helyére illesztett. A kertben még a föld is csokiból van, a fűben kétszázötven marcipánvirággal és pillangókkal.

A gyerekek imádják Forrás: Twitter

A környék kölykeinek bánatára a hely azonban csak ideig-óráig lesz egyben – vagy felfalják, vagy elmossa az első kiadós eső. A tervező ezt nem bánja, ugyanis az egészet egy frissen megjelent könyv beharangozására hozták létre. Carole Matthews-nak bár nem a gyerekek a célközönsége, őket már biztosan sikerült meggyőznie.

Carole Matthews ötlete volt Forrás: Twitter