Fogyókúra-forradalom: az éhségérzet hamarosan a múlté

diéta, fogyókúra, súlymérés, mérleg
Vágólapra másolva!
A jövő fogyókúrája nem a diétáról és a tablettákról fog szólni. Kutatók egy csoportja ugyanis megtalálta az agyi területet, amely az éhségérzetért felelős. 
Vágólapra másolva!

Előbb utóbb minden fogyókúra derékba törik, hiszen az ételek iránti vágy néha nagyobb mindnyájunknál. Azonban a Harvard és az Edinburghi Egyetem kutatói most megtalálták a kegyetlen éhségért felelős agyi területet, amely az úgynevezett melanocortin 4 receptor (MC4R) által szabályozott sejteket foglalja magába. A kutatásról szóló publikációban azt ígérik, az eredményeik után új irányt vesznek a fogyókúrás készítmények.

Fogyókúra szenvedés nélkül? Forrás: Thinkstock

A kísérletet egyelőre egereken végezték: amikor a sejteket úgymond lekapcsolták, az éhségérzet felerősödött. Majd a sejtek újraaktiválásakor megszűnt.

„Az eredményeink megmutatták, hogy az agy egy bizonyos területének aktiválásával kellemes érzetet érhetünk el, illetve ezzel együtt csökkenthető az ételek iránti vágy. A végeredmény ugyanaz, mint egy fogyókúra során, csak szenvedés nélkül” – mondta el Bradford Low, a Harvard Egyetem professzora.

Fogyókúra egy életen át vagy genetikai lottóötös - mi a természetesen vékony emberek titka?http://www.life.hu/ez-zsir/20150326-fogyokura-egy-eleten-at-vagy-genetikai-lottootos-mi-a-termeszetesen-vekony-emberek-titka.htmlA fogyás elhanyagolt kulcsa: csodadiéták helyett serkentsd az emésztésed!http://www.life.hu/ez-zsir/20150324-hasznos-tippek-az-emesztorendszerunk-helyreallitasaert.htmlFelelős szülők? Látványosságként mutogatták súlyosan elhízott gyermekükethttp://www.life.hu/csalad/20150415-1935-ben-keszult-video-egy-sulyosan-elhizott-harom-eves-kisfiurol.html