Tudjuk, mivel eszi az epret idén tavasszal

Eper, tejföl
Vágólapra másolva!
Egy mindennapi alapanyag, minden hűtőben van belőle egy dobozzal, mégsem gondolnánk, hogy éppen eperhez kéne keverni.
Vágólapra másolva!

Nem a tejszínhab, nem mascarpone és nem is joghurt kell nekünk, bár tényleg ezekkel az ízekkel is nagyon jól kombinálható. Tejföl kell ide: jobban passzol az eperhez, mint bármi, amit eddig próbáltunk. Talán azért működnek annyira jól együtt, mert a tejföl önmagában is édes és savanykás egyszerre, csakúgy, mint az eper.

Eper, tejföl két jó barát Forrás: Ács Bori

A kombinációhoz csak egy alapreceptet adunk, amely minden egyes kamra aktuális adottságait felmérve szabadon variálható.

Mondhatnánk rá, hogy pohárdesszert, de akkor a dolog lényege veszne el, hiszen ez egy 3 perc alatt összedobható szimpla, hétköznapi dolog, annyira magától értetődő, hogy kanalazás közben azon gondolkozunk, miért nem ettük mindig is tejföllel az epert.

Zsíros tejföl kell Forrás: Ács Bori

Nagyon sűrű, zsíros tejfölt használjanak hozzá, csak azzal működik.

Epres tejfölös

Alapanyagok (fejenként):

  • kb. 15 dkg eper
  • 1 kiskanál porcukor
  • 15 dkg nagyon sűrű tejföl

Az epret feldarabolom, megszórom a cukorral és körülbelül a felét egy villával enyhén megtöröm, összenyomkodom. Hozzákeverem a tejfölt.

Próbálják ki! Forrás: Ács Bori

A tetejére illik valami ropogós: összetört keksz, habcsók, kókuszcsipsz, szeletelt mandula, esetleg granola.