Egy hónapig élvezhetjük az olasz életstílust

olasz étel olasz fesztivál
A Casa Pomo D’Oro séfje, Alessandro Manna
Vágólapra másolva!
Május 20-án indul az Olasz Fesztivál programsorozat, mely egy hónapon keresztül mutatja majd be a sokszínű olasz életstílust.
Vágólapra másolva!

A programsorozatot tematikus hetekre osztják: hetente egy-egy szektor jellegzetes, made in italy termékét fogják bemutatni. A fesztivál első hete az olasz lakberendezésről (május 26.-30.), a második az olasz éttermekről (június 1-7.) a harmadik az olasz gasztronómiáról (június 8.-14.) szól majd, míg az utolsót az olasz divatnak szentelik majd (június 15-20.)

Rengeteg budapesti üzletben, étteremben és kávézóban rendeznek bemutatókat, programokat, kóstolókat és a programsorozat résztvevő boltjai várhatóan mindenféle akcióval is előrukkolnak majd.

A Casa Pomo D’Oro séfje, Alessandro Manna Forrás: Ács Bori
A legvégén majd bazsalikom levelek kerülnek a tészta tetejére Forrás: Ács Bori

Maria Assunta Accili, Olaszország magyarországi nagykövete a fesztivált beharangozó sajtótájékoztatót azzal nyitotta meg: a magyarországi olasz és magyar, de Olaszországhoz kötődő vállalkozók gyümölcsöző együttműködésén alapszik ez a programsorozat. 77 cég mutatja be azt az olasz életstílust, amelyre a magyar fogyasztó közönség különösen nyitott. Teszi ezt méghozzá úgy, hogy az mindenki számára elérhető legyen és bárki belekóstolhasson - hangsúlyozta a nagykövet asszony.

A mezze maniche nevű tészta volt az alap Forrás: Ács Bori

A nyitó sajtótájékoztatón a fesztivál szellemiségét a szó szorosabb értelmében is megkóstoltatta a Casa Pomo D’Oro séfje, Alessandro Manna egy talán kevésbé ismert egyszerű és zseniális tésztaétellel. Miközben a tésztát főzte, kikérdeztük az étel elkészítéséről és hozzávalóiról is, úgyhogy akár most nekiállhatnak, ha még nem ebédeltek.

A mezze maniche nevű tészta volt az alap: a rövid csőtésztát egyszerű, fokhagymával, sóval és borssal, valamint kevés bazsalikommal ízesített paradicsomszószba forgatta, majd friss ricottával szórta meg. A legvégén bazsalikom leveleket tépkedett a tészta tetejére.

A pontos programról további információkat ezen a linken találnak.