Új alapízt fedeztek fel

nébih ellenőrzés
Jelöletlen disznózsírok
Vágólapra másolva!
Egy friss kutatás szerint megtalálták a hatodik alapízt: az édes, sós, keserű, savanyú és umami mellett a zsír ízének is saját receptora van.
Vágólapra másolva!

Az indiai Purdue Egyetem kutatásáról megjelent cikk szerint

ezután hatodik alapízként kell gondolnunk a zsírsavak ízére,

ugyanis kimutatták azok receptorait a nyelven – tudtuk meg a Medicalonlineról.

A tudósok eddig is tudták, hogy az emberek sajátosan érzékelik a zsírt, és akkor is meg tudják mondani, hogy azt fogyasztanak, ha a textúrára és az illatra utaló információkat eltávolítják. Most azonban a receptorokat is megtalálták, ráadásul két félét is.

A zsíroknak is külön receptorok járnak Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Mint Richard Mattes és munkatársai beszámolnak róla, a szagos sajtoknak és az avasodó ételeknek erőteljes zsíríze van, ez pedig önmagában nagyon kellemetlen, egyetlen kísérleti alanyuk sem kedvelte azt, sőt, inkább émelygéssel reagáltak rá. Azonban mégis szeretjük, mert más ízekből kihozza a legjobbat, például igen jót tesz a kávé vagy a csokoládé keserű ízének.

Négy plusz egy íz

Eddig öt alapíz volt ismeretes: az édes, a sós, a keserű, a savanyú és az umami. Ebből az utolsó lehet ismeretlen. Az umamira más néven ötödik ízként hivatkoznak. Tulajdonképpen egy aminosav, az L-glutamát íze, aminek egyik fő jellegzetessége, hogy önmagában nem jelentkezik, viszont más ízmolekulákkal társulva fokozza azok intenzitását és az ízlelőbimbóra gyakorolt hatását. Az umamit, vagy glutamátot (nátrium glutamát formában) sok helyen előszeretettel használják silány minőségű ételek ízének intenzívebbé tételére - innen ered az angolszász országokban közismert kínaiétterem-szindróma is: az érzékenyebb vendégek az ilyen helyeken használt rengeteg glutamáttól könnyen rosszul lehetnek. Az ízlelésére képes receptorok a nyelv egész felületén megtalálhatóak.