A Nébih tényleg jobban teljesít

2015.08.14. 11:06

Tavaly a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal 531 kiemelt ellenőrzést végzett, ez 36 százalékkal volt több, mint 2013-ban. A kiszabott bírságok összege 392 millió forintra nőtt. A hatóság 1460 tonna termék megsemmisítését rendelte el – ennek 84 százaléka élelmiszer volt.

A tavaly befolyt élelmiszerlánc-felügyeleti díj összege 10,979 milliárd forint volt, ebből a Nébih által koordinált fejlesztésre fordítandó összeg 1,097 milliárd forintot tett ki. Ezeket az adatokat Az élelmiszerlánc-biztonságról és a felügyeleti díj felhasználásáról szóló, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter által jegyzett jelentésben tették közzé. 

Munka közben 1.Forrás: Nébih

Az élelmiszerlánc összetettsége megköveteli, hogy a felelős hatóság „a termőföldtől az asztalig” átfogó, megelőző, tudományos megalapozottságú szemlélettel és integrált megközelítéssel vizsgálja az élelmiszereket az országban. E feladat megoldásához ad forrást az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008-ban hozott törvény, amelynek alapján 2012-ben vezették be a felügyeleti díjat.

A törvény alapján a befolyt felügyeleti díjból az élelmiszerlánc-biztonsági stratégiában, a többéves tervben és az éves ellenőrzési tervben meghatározott feladatokat kell végrehajtani. Az évente befolyt felügyeleti díj tíz százalékát fejlesztésre kell fordítani. Emellett a felügyeleti díjból befolyt bevétel működésre is fordítható.

Munka közben 2.Forrás: Nébih

A jelentés példaként említi: az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság által végzett ellenőrzések közül 2014-ben az országos főállatorvos által elrendelt tejágazati célellenőrzés volt a legjelentősebb. Ennek keretében pedig egy engedély nélkül működő tejpalackozó működését tiltották meg. Az illegális tevékenységek elleni küzdelem fontos eleme még az általános forgalmi adó (áfa) megfizetésével összefüggő visszaélések visszaszorítása.

Munka közben 3.Forrás: Nébih

Az ellenőrzések hatékonyságának növekedését jól mutatják, hogy tavaly a Nébih 531 kiemelt ellenőrzést végzett. Ez 36 százalékkal volt több mint 2013-ban. A kiszabott bírság összege 2,7-szeresére, 392 millió forintra nőtt. A hatóság 1460 tonna termék megsemmisítését rendelte el. 84 százalékban élelmiszereket, 14,5 százalékban növényvédőszereket és termésnövelő anyagokat ellenőriztek, illetve 1,5 százalékban állatvédelmi céllal zajlottak a revíziók.