Jókai szerint az a jó háziasszony, akire rá lehet szögezni ősszel az ajtót, és ta­vaszig nem kell, hogy kijöjjön, mert „ott a hordóban az egész évre való besavanyitott káposzta, a vendelyben a zsir, a ládában a liszt, a zsákban a száraz főzelék…”. Ma már csak mosolygunk ezen, bár a teli kamra mindig jó! De ne csak krumplival, szalonnával, baracklekvárral, legyen benne izgalmas finomság is. Alkoholban-alkohollal eltenni gyümölcsöt: az is egy izgalmas megoldás!

Először is: sose romlik meg, sőt szinte nem lehet elrontani. Az üvegeken feltétlenül tüntessük fel, hogy alkoholt tartalmaz! A rumos meggyet elkészíteni a legegyszerűbb dolog a világon– és a meggyszezon múltával ugyanígy tehetünk el apróbb, édes szilvát is. A kimagozott gyümölcsöt cukorral rétegezve üvegbe rakosgatjuk, majd színig töltjük rummal. Az üveget lezárjuk, és egy hónapra elrejtjük az érdeklődő tekintetek elől. Ha tovább érik, még zamatosabb lesz, de nagyon hamar rá szokott találni egy finomságra éhes, a kamrában kutató ínyenc. A magozáshoz gumikesztyűt is húzhatunk, mert a gyümölcs a bőrt néhány napra szépen megszínezheti. 

Lesz még meggyszezon jövőre is!Forrás: Halmos Mónika

Télidőn pedig szuper nassolnivalót lehet elővarázsolni semmi perc alatt egy üveg alkoholos befőttből. Kiborítjuk egy kompótos tálba, és kész. Ha éppen nincs ajándékötlet, akkor is csak elő egy üveggel a féltve őrzött alkoholos befőttből, lekvárból. Ezért érdemes időben gondolni az ajándékozásra! Az ajándék fontos része a csomagolás, díszítés is. Ehhez felhasználhatunk színes papírokat, újságokból kivágott képeket, betűket, szalagokat. Ha körülnézünk a konyhában vagy a fiókok mélyén, találunk olyan kis apróságokat, amelyek segítenek frappánssá, kedvessé vagy éppen tréfássá tenni az ajándékba szánt lekvárt, befőttet, alkoholos finomságot.

Csokis meggy dzsem

Bizonyára mindenki ismeri a népszerű hungarikumot, az aranyba öltözött bonbont, a konyakos meggyet. A napsütötte meggy, a csokoládé és egy csöpp konyak úgy ötvöződik egybe ebben a dzsemben, mintha egymásnak születtek volna: vétek kihagyni. Ínyenceknek, férfiaknak, csokifüggőknek, az édes ízek kedvelőinek a legjobb, amit adhatunk!

Hozzávalók:

  • 1 kg meggy, 
  • 15 dkg étcsokoládé, 
  • 1 kg befőzőcukor,
  • fél dl konyak (brandy)

Elkészítési idő: 120 perc

A meggyet kimagozzuk, a befőzőlábosba tesszük. Hozzáadjuk a cukrot és felforraljuk. Beletördeljük a csokoládét, és lassú tűzön, szüntelenül kevergetve 5-6 percen át forraljuk. A tűzről levéve beleöntjük a konyakot (brandyt), és még egyszer átkavarva, azon forrón kisebb üvegekbe töltjük. Az üvegeket gondosan lezárva szárazgőzbe tesszük kihűlni.

Tipp: Ha éppen nincs meggyszezon, fagyasztott meggyből is elkészíthető. (Amúgy fagyasztott gyümölcsből bármikor főzhetünk lekvárt, dzsemet, bár túl sok értelme nincs. Hiszen a gyümölcsöket akkor érdemes eltenni, amikor a legfrissebbek, amikor érnek – de olykor muszáj tenni egy-egy kivételt)

Az almában is van fantáziaForrás: Halmos Mónika

Alma Calvadosban

Hozzávalók:

  • 1 kg alma
  • 1 citrom
  • 8-10 borókabogyó
  • 30 dkg cukor
  • 5-6 dl Calvados (vagy almapálinka)

Elkészítési idő: 40 perc + érlelés

Az almákat meghámozzuk, a magházakat kivájjuk. A gyümölcsöket negyedeljük, ráfacsarjuk a citrom levét, meghintjük cukorral. Hozzáadjuk a borókabogyót, vigyázva összekeverjük, rázogatjuk majd lefedve, hűvös helyen egy teljes napon át érleljük. Ezután az almákat üvegekbe rakosgatjuk, a visszamaradt levet arányosan rátöltjük, majd az üvegeket calvadossal (vagy jó magyar almapálinkával) teliöntjük. Gondosan lezárva hűvös helyen 1-2 hónapig pihentetjük.

Ajándéknak sem utolsóForrás: Halmos Mónika

Gyógyborzselé

A forralt bor zamata nem csak az összebújós téli esték emlékeiben élhet. Miért ne kenhetnénk a vasárnap reggeli kalácsra, az ünnepi kuglófra, miért ne kanalazhatnánk desszertként egy nagyszerű ebéd után? Fehérborral is kipróbálhatjuk, de a vörös az igazi! A bor rozmaringgal és petrezselyemmel a természetgyógyászok szerint még gyógyhatással is bír. Férfiaknak, borkedvelőknek, vérszegényeknek, szőlőskertre áhítozóknak a legtökéletesebb ajándék lehet!

Hozzávalók:

  • 7 dl testes, félédes vörösbor, 
  • 40 dkg cukor, 
  • 1 csomag cukortakarékos befőzőszer, 
  • 1 fahéj rúd, 
  • néhány darabka narancshéj, 
  • 2 rozmaring ágacska, 
  • 5-6 szálpetrezselyem

Elkészítési idő: 60 perc

A vörösbort a fűszerekkel felforraljuk. Hozzáadjuk a cukrot, a befőzőszert, és a tasakon található leírás szerinti ideig gyöngyözve főzzük. A tűzről levéve a fűszereket eltávolítjuk, majd a borzselét kisebb üvegekbe töltjük, gondosan lezárjuk. Fejre állítva hagyjuk, míg langyosra hűl, azután fordítjuk a talpukra az üvegeket. Ha a borzselé megdermedt, az üvegeket szépen kicsinosítjuk.
Tipp: a borzselé fűszereiből készült díszítéssel biztosan nagy sikerünk lesz! Akár egy fahéj rudacska is mutatós magában, de ha véletlenül néhány szőlőkacsot is őrizgetünk a fiók mélyén, az az igazi telitalálat.

A gabonapárlat passzol a barackhozForrás: Halmos Mónika

Őszibarack whiskyben

Hozzávalók:

  • 1 kg érett, apróbb őszibarack
  • 2 rúd fahéj
  • 3-4 csillagánizs
  • 30 dkg cukor
  • 1 citrom leve
  • 3 dl víz
  • 5 dl whisky

Elkészítési idő: 40 perc

Az őszibarackokat félbevágjuk, a magokat kiemeljük és a fél barackokat jól záródó üvegbe rakosgatjuk, közöttük elhelyezzük a fahéjat és a csillagánizst. A cukorból, 3 dl vízből és a citromléből szirupot főzünk, jó 10 percig csöndesen forraljuk, s ha kihűlt, az üvegben lévő barackra öntjük. Kicsit megrázogatjuk, hogy ne maradjon buborék a gyümölcsök közt, de vigyázva, mert üveg átforrósodik! Az üveget feltöltjük whiskyvel, majd gondosan lezárjuk. Hűvös helyen legalább 3 hétig érleljük, eközben néhányszor meg-megrázogatjuk.

A szilva nem csak pálinkának jóForrás: Halmos Mónika

Vörösboros szilvabefőtt

Hozzávalók:

  • 2 kg szilva
  • 1 rúd vanília
  • 6-7 szegfűszeg
  • 3 dl borecet
  • 50 dkg cukor
  • 3 dl száraz, testes vörösbor
  • 1,5 dl rum

Elkészítési idő: 120 perc

A borecetből, cukorból meg fűszerekből szirupot főzünk. Lassan gyöngyözve 10 percig forraljuk. Leszűrjük, majd újból felfőzzük. A szilvaszemeket szűrőkanállal egy percre belemerítjük, majd széles szájú üvegekbe rakosgatjuk. A visszamaradt sziruphoz hozzáadjuk a vörösbort és felforraljuk. A tűzről levéve belekeverjük a rumot és az üvegekben várakozó szilvákra merjük. Az üvegeket gondosan lezárjuk és szárazgőzben hagyjuk kihűlni. Vadhúsok, marhasültek mellé tökéletes választás!