Krumplikarantén: zárlat és megsemmisítés Nógrádban

burgonya, krumpli
Vágólapra másolva!
Két Nógrád megyei termőhelyen is megjelent a burgonya baktériumos gyűrűs rothadását okozó károsító. Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság elrendelte a fertőzött tételek megsemmisítését, valamint a növényegészségügyi zárlat kiterjesztését a területre. 
Vágólapra másolva!

A burgonya baktériumos gyűrűs rothadása világszerte előforduló betegség. Okozója, a Clavibacter michiganensis subsp. sepedonicus az Unió egész területén karanténkárosítónak minősül. Nincs ellene termelői védekezési lehetőség, ezért elterjedése esetén nagy gazdasági kárt okozhat a burgonyatermesztésben.

Veszélyben a burgonya Forrás: Wikimedia Commons

Először délen, majd északon

Magyarországon először 2004-ben, Baranya megyében fordult elő a fertőzés. Akkor az állomány megsemmisítésével sikerült felszámolni a betegséget. A kórokozó jelenlétének felderítésére a növényvédelmi hatóság az ország egész területén folyamatosan végzi az ellenőrzéseket. Újabb fertőzést 2014-ben mutattak ki egy Jász-Nagykun-Szolnok és két Nógrád megyei termőhelyen, ahol növényegészségügyi zárlatot rendeltek el a szakemberek.

A zárlati intézkedések ellenére 2015-ben a fertőzött termőhelyeken végzett utóellenőrzések során a Nógrád megyei Szécsényben a két termelőnél, összesen 7,2 ha-on termelt étkezési burgonyából vett mintákban ismét kimutatta a laboratórium a kórokozó jelentétét. A megyei kormányhivatal a fertőzöttségre utaló előzetes eredmények birtokában azonnal elrendelte a forgalomba hozatali, szállítási és felhasználási tilalmat. A megerősített eredmények alapján folyamatban van a fertőzöttnek nyilvánított táblákon termett összes burgonya megsemmisítése. Az idei fertőzés az előző évben elrendelt növényegészségügyi zárlat kiterjesztését vonja maga után.

Egy férfi burgonyát hoz fel a pincéjéből Forrás: MTI/Balázs Attila

Fontos a figyelem

A betegség elterjedésének megakadályozása érdekében

fontos, hogy ne ültessünk növényegészségügyi szempontból ellenőrizetlen burgonyát!

Legjobb a fémzárolt vetőgumó, amely a szaporítóanyag minőségét is garantálja. Megoldást jelenthet a saját előállítású burgonya felhasználása is a következő évi ültetésre, ha a termelő a termesztési év március 31-ig bejelenti igényét, és kéri a megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi osztályának vizsgálatát. A termőhelyi szemlével és laboratóriumi vizsgálattal kiszűrhető a karanténkárosítók esetleges jelenléte, így növelhető a termesztés növényegészségügyi biztonsága.

Forrás: Táfelspicc