Van gyógyír a féktelen zabálásra

Karácsonyi túlzabálás, rántott hús halom, túlzott ételfogyasztás
Vágólapra másolva!
Előfordult, hogy egy egész napos koplalás után kiürítette otthon a hűtőt? A hétvége és egy ünnepi esemény hazavágta a diétáját? Összegyűjtöttük a leghasznosabb tanácsokat azoknak, akik szeretnék megtanulni, hogyan kezeljék, ha rájuk tör a habzsolás.
Vágólapra másolva!

Egy friss tanulmány szerint a hétvégék általában megszakítják az emberek gondosan összerakott és hűen követett diétáit. Bár tapasztalatból tudjuk, hogy nem csak a szombat és vasárnap teheti ezt velünk. Egy rossz nap, rosszkedv is lehet a hunyó, ha az ember az ételtől várja, hogy jobban érezze magát ezen a világon.

Az önkontrollt ilyenkor a sarokba vágjuk,

és engedünk az ösztönöknek. Dr. Deyo Famuboni, a Healthista szakértője szerint ezek a nagy zabálások nem ártatlanok, sokan ezek miatt nem képesek lefogyni, illetve ilyenkor vesszük magunkhoz a legtöbb egészségtelen ételt is. Íme, néhány tanács, hogyan próbáljuk meg kivédeni őket.

Nem mindig ártatlan a TV előtti nassolás Forrás: Thinkstock

Tervezzünk

Ahhoz, hogy új viselkedési minták épüljenek be a mindennapjainkba, kitartásra és tervekre van szükség. Az orvosok szerint a habzsolás elkerülése szempontjából nagyon fontos, hogy

legyenek kész terveink azokra a helyzetekre, amikor elgyengülhetünk.

Például, ha általában akkor tör ránk az ehetnék, amikor fáradtan hazaesünk a munkahelyünkről, készítsünk terveket arra, hogy mivel tudnánk ilyenkor kikapcsolni, lekötni, kipihenni magunkat: "csoki helyett forrázok egy finom teát, és felteszek egy vigasztaló lemezt".

Nem lesz könnyű, de nem lehetetlen Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

Együnk eleget

Az egész napos önmegtartóztatásnak semmi értelme, ha utána mindent egyszerre akarunk bepótolni.

Az „egész nap nem ettem semmit” egy elhibázott fogyókúra kezdete.

A kiéhezett ember sokkal hajlamosabb a túlevésre. Együnk rendszeresen és normális adagokat – inkább az összetevőkre és az egészséges ételekre koncentráljunk, mint a koplalásra.

Igyunk sok vizet

Az emberi szervezet hajlamos a szomjúságot összetéveszteni az éhséggel. A mohó étvágyat így csak fokozza, ha nem iszunk eleget – minél több vizet viszünk a szervezetbe, annál teltebbnek érezzük magunkat.

Lehetséges megoldás lehet a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel Forrás: AFP

Együnk fűszeres ételeket és rostokat

Mindkettő a gyors emésztés szempontjából fontos. A helyes anyagcsere a fogyókúra alapköve, nélküle biztosan nem fog segíteni rajtunk egyetlen diéta sem.

Mi az élelmi rost?

Az élelmi rost vagy más néven nyerstáplálék a növények emészthetetlen része. Ellenáll a vékonybél emésztőfolyamatainak, érintetlenül halad tovább a vastagbélbe, ahol a bélbaktériumok által részben vagy teljesen fermentálódik. Ez a fermentálódás, illetve a keletkezett melléktermékek (rövid szénláncú zsírsavak, gázok) az egészségre nézve pozitívak. Többek között segítenek a székrekedés megelőzésében – emelik a széklet tömegét, és csökkentik a tranzitidejét a bélben.

A rövid szénláncú zsírsavak, amelyek a rostok fermentációja során keletkeznek, a bélsejtek fontos energiaforrásaiként szolgálnak, sőt megakadályozhatják a bél tumorsejtjeinek növekedését, osztódását. Az oldható rostok lassíthatják a szénhidrátok emésztését, valamint felszívódását, ezáltal fékezik a vér glükózszintjének étkezés utáni megemelkedését és az inzulinválaszt.

Sport

A mozgás a vérkeringés és az anyagcsere karbantartásával közvetetten visszatart minket a túlevéstől. Nem utolsósorban segít a jobb közérzet elérésében. Ez nagyon is fontos: a magukhoz túl szigorú, akár önsajnálatba is átcsapó típusok sokkal könnyebben hagynak fel egy diéta követésével, ugyanis előbb utóbb tompítani akarják a rossz érzést, amit a nem betartott ígéretek miatt éreznek.