Süssünk inkább mégis zsírban?

növényi olaj napraforgó olaj repce olaj
Jobb lesz kiiktatni
Vágólapra másolva!
Újabb tévhitet döntenének meg a tudósok, rehabilitálnák a zsírt és a vajat. A sütéshez használt növényi olajokból szerintük olyan mérgező anyagok szabadulnak fel, amelyek rákos és egyéb komoly megbetegedésekhez köthetők. 
Vágólapra másolva!

Újabb kutatások eredményei a feje tetejére állítanák, ahogy eddig az olajakról, zsiradékokról gondolkoztunk.

Nemrég még az állati zsír és a vaj volt a hunyó,

amelyek magas telített zsírsavtartalmuk miatt állítólag hízást, szív-és érrendszeri betegségeket okozhatnak. A növényi olajakat – például a napraforgó vagy repce olajat – pedig egészségesnek nyilvánították, mivel kevésbé hizlalóak. Ez önmagában igaz is lenne, azonban az említett termékeket normális hőmérsékleten vizsgálták. A hevítés viszont teljesen megváltoztatja mind a zsírok, mind az olajak összetételét, így az elmélet máris borul.

Sütéshez is használhatjuk a vajat, állítják a tudósok Forrás: Ács Bori

Az angliai De Montfort Egyetem vegyészeti és bioanalitikai professzora, Martin Grootveld számos kísérletet végzett a témában: „Évtizedekig azzal riogattak minket, hogy a vaj és a zsír mennyire egészségtelenek. Most azt kell mondjuk, hogy mindkettő nagyon alkalmas a magas fokon való sütéshez.

A növényi olajokban nagyon jelentős változások mennek végbe hőkezelés hatására:

nagy mennyiségű, káros kémiai vegyület keletkezik bennük”.

Az említett vegyületek bizonyos toxikus aldehidek, amelyek károsak az emberi egészségre nézve. A kísérlet során a kókuszolajban keletkezett a legkevesebb, a napraforgó és kukorica olajban pedig háromszor annyit mértek, mint a vajban.

A kókuszolajban mérték a legkevesebb mérgező anyagot Forrás: Thinsktock

Grootveld hozzátette: „Ez egy nagyon fontos tényező, ami eddig elkerülte az élelmiszeripar és az egészségügyi kutatások figyelmét. A kísérletünk azonban nem újdonságokkal szolgált, ezeket a dolgokat eddig is tudtuk, csak nem törődtünk vele. A mostani vizsgálatot azért végeztük el, hogy friss eredményekkel felhívjuk az emberek figyelmét”.

A kísérlet során az angolok egyik kedvencét, növényi olajban sült halat és krumplit teszteltek.

Az elkészült ételben kétszázszor annyi toxikus aldehid volt,

mint amennyit az Egészségügyi Világszervezet megengedhetőnek tart egy napi étkezés adagjában.

Az ötlet, hogy újra terítére kerüljön a téma, egyébként a BBC 2 Bízzon bennem, orvos vagyok című műsor készítőitől származik. Ők kérték fel az egyetemi professzort, hogy egy nyilvános kísérlet keretén belül mutassa be, mi történik az olajokkal és zsírokkal magas hőkezelés után.

Jobb lesz kiiktatni? Forrás: AFP

A hevítés során keletkező kémiai melléktermékek a következő betegségek okozói lehetnek: különböző szívproblémák, rák, születési rendellenességek, magas vérnyomás, gyomorfekély. Fontos megjegyezni, hogy a növényi olajok tisztán és hőkezelés nélkül nem jelentenek veszélyt az emberi egészségre nézve.