Nemcsak szappanba, szörpbe is jó

desszert levendula címlapkép
Vágólapra másolva!
A fantáziátlan fogyasztó szerint a levendula helye az illatosított kozmetikumokban van. Ezért is gyakori, hogy a vele ízesített ételekre és italokra úgy hivatkoznak, mint felesleges, szappanízű termékekre, amelyeket szép csomagolásban könnyen el lehet adni. Tényleg ennyit tudna a levendula? Vegyük sorra, mit hagy ki az, aki nem vetkőzi le előítéleteit.
Vágólapra másolva!

A levendula íze és illata is megosztó. Az emberek többsége szekrényillatosítóként, tehát molyirtóként, illetve szappan formájában ismeri és fogadja el. Ilyenkor szokott felmerülni a kérdés:

mit keres a levendula a szörpömben, a fagyimban, a sütimben?

Egy rakás recept és manufaktúra szerint pedig bizony ott a helye. Vagyis ott is.

A levendulás fagyi már nem kuriózum Forrás: Táfelspicc

A szaglás öt-tíz éves korban alakul ki, állítólag aki eddig nem találkozik a levendula valóban markáns és semmihez sem hasonlító illatával, az már később sem nagyon fogja megszeretni. Ami kár, ugyanis tulajdonképpen egy gyógynövénnyel van dolgunk.

A nyári szezonban sokan tettek el szárítva a növényből,

de most, néhány hónap tanakodás után már maguk sem biztosak abban, mihez kezdjenek a leszüretelt mennyiséggel.

Aki kedveli, az nagyon Forrás: MTI/Nagy Lajos

A levendulát elsősorban nyugtató hatása miatt ismerik. A párologtatása, fürdővízhez vagy masszázshoz való használata már teljesen megszokott, azonban tea formájában is előfordul. A szárított virág leforrázva, mézzel és citrommal nem csak hasznos, de kimondottan finom is. Itthon azonban

a teázásnál sokkal nagyobb kultúrája van a szörpfogyasztásnak:

a levendulaszirup pedig már egyáltalán nem kuriózum, több hazai cég is gyártja -

biztos, hogy idén is a karácsonyi szezon egyik slágerajándéka lehet.

Egyszerű receptek

Aki kifinomultabb levendulás-alkoholos frissítőre vágyik, próbálja ki receptünket, amelyben az egres bátran helyettesíthető más gyümölccsel is:

  • 1 deci fehér bor vagy rozé
  • 1 evőkanál egres, szitán átnyomkodva (pürésítve)
  • 1 evőkanál levendulás méz (amely így készül: 2 deci mézbe rakok öt szál levendulát és hűvös, sötét helyen állni hagyom két hétig)
  • 1 deci szóda
  • pár szem egres a díszítéshez
Frissítőnek is kiváló Forrás: Táfelspicc

A fenti recept nem annyira passzol a szezonhoz, azonban a levendula elég sokoldalú ahhoz, hogy bármelyik évszakban kezdjünk vele valamit. Aki még nem unt rá a tökre, az próbálja ki a narancsos-levendulás töklekvárt:

Hozzávalók:

  • 1 kg tök, patisszon vagy cukkini
  • 1 nagy csokor friss vagy 3 evőkanál szárított levendulavirág
  • 80 dkg cukor
  • 1 citrom
  • 3 narancs

Elkészítési idő: 120 perc

A lekvárral is csak jót csinál Forrás: Halmos Mónika

A megtisztított tökfélét káposztareszelőn lereszeljük vagy legyaluljuk, majd egy éjszakán át a cukorral összekeverve állni hagyjuk. Másnap a keveréket lábosba tesszük, ráfacsarjuk a citrusfélék levét, belemorzsoljuk a levendulavirágot, és lassú tűzön addig főzzük, míg a tök üvegesen áttetsző lesz. Majd forrón üvegekbe töltjük, és az üvegeket gondosan lezárva szárazgőzbe tesszük.

Pár plusz apróság

Ha szeretnének elmélyedni a levendulás konyhában, ehhez tökéletes recepteket találnak a Virágkonyhában.
Hogyan érdemes használni a levendulát a konyhában? Megtudhatják első kézből az ehető virágok szakértőjétől is!
Így fest a levendulás keksz Forrás: AFP

Bátraké a szerencse

Azonban vannak a konyhának olyan területei, ahol bátrabb próbálkozásnak tűnik a levendula hasznosítása. Pedig állítólag mártásokba keverve kiválóan passzol nehezebb húsokhoz, például bárányhoz vagy kacsához, de levendulaecetes salátákba, kecskesajt mellé is. Akit elkap a virággal való kísérletezés, az süteménybe keverve is kipróbálhatja.

Kísérletezzenek bátran Forrás: Cultura Creative/© Cultura, all rights reserved./Stephen Lux

Kik a levendula hazai pártfogói?

Szerencsére van jónéhány haza vállalkozás, amely a levendulaszkeptikusokra nem gondolva szolgálja ki a virág hívőinek igényeit. Kiváló minőségű termékek kaphatók családi vállalkozásoktól, de nagy múltú manufaktúráktól is.

Az első hazai levendulatelepítés Tihanyhoz kötődik, ahol azóta komplett ipar épült a növény köré: van fesztivál, Szedd magad-program, Levendula Ház Látogatóközpont is. Ehető termékeik közül említésre méltó a méz és a szörp is. A Balaton-felvidék másik fontos képviselője a Levendárium nevű vállalkozás.

Levendulás Balatonakalinál, 1959-ben Forrás: Fortepan/Mészáros Zoltán

Pannonhalmán az apátsághoz tartozó gyógynövényes kert egyik legfontosabb tagja a levendula. Itt akár töveket is vásárolhatunk, de akkor sem járunk rosszul, ha a kész termékeik közül választunk. Valószínűleg árban, azonban minőségben is a kiemelkedő szintet hoz a hazai levendulaiparban. A kínálatban karamellizált virágos csokoládé is van, amelyet ráadásul a Rózsavölgyi Csokoládémanufaktúra közreműködésével gyártanak. Van ezen kívül levendulás ecetük és kiváló teáik is.

A Rózsavölgyinek is van saját levendulás terméke, ami a cukiságmezőny abszolút nyertese: a 77 százalékos csokoládéőrleményből készült forró csoki, ami így fest:

Cukiságból jeles Forrás: Rozsavolgyi.com

Új vállalkozások is látnak fantáziát a levendulában. A Pilisi Levendula, friss telepítéssel, sokféle innovatív termékkel, erős marketinggel dolgozik. A L'Occitane mintájára az egyszerű, tiszta irányt képviselik.

Hosszú történelem, sok reneszánsz

A levendula neve és használata is régről ered. Ebből kikövetkeztethető, hogy biztosan sokszor elfelejtettük, de újra fel is fedeztük. Lehet valami ebben a növényben, hogy még ennyi év után is ekkora a felhajtás körülötte. A neve latin eredetű: lavare annyit jelent, mint mosni.

Az ókori Rómában fürdővízhez és levegőillatosításhoz is használták.

Az indokok akkor sem voltak mások: szerették a nyugtató, frissítő és rovarűző hatása miatt is.

A rómaiak ismerték és szerették is a levendulát Forrás: AFP

Egy ókori keresztény hiedelem szerint a növény Ádám és Éva édenkertjéből származik. Egy másik legendában Szűz Mária egy bokorra helyezte Jézus ruháját száradni, amitől az illatozni kezdett. Ez lehet a magyarázata annak, hogy

a növényt a gonosz elleni védekezésre is használták:

levendulakeresztet akasztottak az ajtó fölé.

W. Craig: Levendulát áruló lány (1804) Forrás: The Picture Desk/Eileen Tweedy

A középkor és reneszánsz idején az európai a mosónőket lavenderként ismerték, mivel

levendulával illatosították a fiókokat, és levendulabokrokon szárították a ruhákat.

Ebben az időben sok más gyógynövénnyel együtt a kolostorok gyógynövénykertjeiben is termesztették.

A levendulába vetett hit tovább nőtt a nagy pestisjárvány idején a tizenhetedik századi Londonban. Azt állították, hogy a csuklóra rögzített levendula megvédi viselőjét a halálos betegségtől.