Durva: majdnem egymilliárd forint egy üveg szeszért

drága alkohol
Vágólapra másolva!
Ki ne kívánt volna meg egy jó drága piát? Van, hogy úgy érezzük, egy pohárnyi luxus jár nekünk – az, amit az adott helyzetben értékesnek ítéltünk, feltehetőleg köszönő viszonyban sincs a tényleg drága alkoholokkal.
Vágólapra másolva!

Az igazi luxus lényege, hogy fel sem tudjuk fogni –

egyesek annyit képesek fizetni egy üveg tequiláért, amennyiből idehaza lazán felrántanak egy decens stadiont.

Összegyűjtöttük a világ legdrágább, gyűjtőknek és befektetőknek szánt alkoholos italait, hogy megnyugtathassuk önöket és magunkat, hogy amit néha kikérünk a pultnál, igazából nem drága, csak mi vagyunk csórók.

Legacy by Angostura – 8 486 800 Ft

Forrás: Origo

Négy évvel ezelőtt mutatták be Trinidad függetlenségének félszázados évfordulójára. Az ünnepi rumból mindössze húszpalacknyit bocsátottak áruba, egyenként húszezer fontos áron – a félliteres kiszerelés speciális kristálypalackjait az Asprey of London, Károly herceg kedvenc ékszerészcége tervezte – a különleges tételek házasításával készült ital legfiatalabb eleme is legalább 17 éves.

Bowmore 1957 – 42 434 000 Ft

Forrás: Origo

Mindössze 12 palack készült a 42 milliós skót whiskyből– a több mint fél évszázadig érlelt ital palackja üveg és platina keveréke, formája a szeszfőzde előtti tengerszakasz hullámait szimbolizálja.

Remy Martin Black Pearl Louis XIII – 42 434 000 Ft

Forrás: Origo

Egy árban van a Bowmore-ral, jajj, de nehéz a választás, igaz? Ez a konyak a legjobb parcellák válogatott szőlőszemeiből készült, melyek Grande Champagne-ban teremtek, Franciaországban.

1200 különböző eau de vie házasításából készült,

40 és 100 év közötti tételek harmóniája adja ki ezt a remekművet. Palackja a Baccarat kristály-manufaktúra terméke – ha kiürül is remek dísztárgy válik belőle. Vajon lesz, aki felbontja?

A hosszú évek értéke

A cognac egy eredetvédett brandy, kizárólag Franciaország nyugati részén, Cognac faluból, és a körülötte levő hat területen (Grand champagne, Petit champagne, Broderies, Fins Bois, Bon Bois, Bois Ordinaire) készülhet.

Kilencfajta fehér szőlőből készíthető, de ebből három az, melyeknek a felhasznált gyümölcs 90 százalékát kell kitennie. Ezek az Ugni Blanc, a Folle blanche és a Colombard, melyek savasak, normál borhoz jellemzően már nem használják őket.

A szeptemberi szüret után a mustot egy hétig érlelik. Mire eléri a 9 százalékos alkoholtartalmat, már töltik is az évszázadok óta használt Charentais-rézüstökbe. Az első lepárlás után 28-32%-os alkoholt kapnak, a második lepárlás után 60-72%-osat. Ezt hívja a szakma Eau de Vie-nek, azaz az élet vizének. Ebből születik érleléssel a konyak.

Ha szeretnének még többet megtudni erről az italról, ide kattintva olvassák el a borpárlatokról íródott cikkünket.

Diamond Jubilee Johnnie Walker – 42 434 000 Ft

Forrás: Origo

2012-ben,

mindössze hatvandarabos szériában jelent meg a speciális whisky,

amellyel a cég Erzsébet királynő uralkodásának hatvanadik jubileumát köszöntötte. Naná, hogy a palackban levő ital is akkor volt hatvanéves – az érlelést a királynő Sandringham birtokán kitermelt tölgyfából készült hordóban végezték. A bevételt jótékony célra fordították: a Queen Elizabeth Scholarship alapítvány kasszájába folyt be a kisebb afrikai országok GDP-jével megegyező vagyon.

The Dalmore 62 – 53 042 500 Ft

Forrás: Origo

2012-ben kezdték el rendkívül kis tételben árulni az akkor 62 éves whiskyt: az első bolt, ahol a vásárlók találkozhattak vele, a szingapúri Changai reptéren volt – a 12 palackot természetesen nem hagyták a polcon a gyűjtők – a szakértők szerint néhány évtized múlva majd aukciókon találkozhatunk vele újra. Sokkal drágábban persze…

Tribute To Honour, Royal Salute 53 042 500 Ft

Forrás: Origo

Colin Scott mester élete főművének tartják az 53 milliós scotch-ot, amelyből csak 21 palackot töltöttek. Neve patrióta tisztelgés a legöregebb koronaékszer, a The Honours of Scotland előtt. A házasítás legfiatalabb eleme is legalább 45 éves, a palackjáért pedig a királyi ékszerész, Garrard felel – 413 fekete és fehér gyémánt található rajta, de arany és ezüst is akad.

The Macallan M Lalique — 161 936 630 Ft

Forrás: Origo

A hatliteres palackban levő whisky fajtájának legdrágábbja: mindössze négy készült belőle, kettőt megtartott a gyártó, egyet előre megvett egy ázsiai gyűjtő, míg forgalomba csupán ez került – közel 162 milliónyi forintot adtak érte egy hongkongi árverésen. Palackját a Lalique készítette – ők méregdrága kézzel csiszolt üvegeikről és ékszereikről híresek.

Mendis Coconut Brandy — 254 604 000 Ft

Forrás: Origo

2007-es bemutatásakor ez volt az egyetlen tiszta kókuszbrandy: különleges ízét a Halmilla fahordó erősítette fel – az ital mögött a Luxe Coterie márka áll. Célcsoportjuk a milliárdosok egyre dagadó közössége.

Scottish Diva Vodka — 254 604 000 Ft

Forrás: Origo

Skót, de nem viszki. Egy árban van a kókuszbrandyvel, komoly dilemmát is okozott, melyiket locsoljuk be az akciós kólába:

ez a világ legdrágább, háromszor szűrt vodkája,

ahol nem pusztán az ital kerül egy vagyonba, hanem a palack közepén levő csiszolt hegyikristályok sora.

Henry IV Dudognon Heritage Cognac Grande Champagne — 509 208 000 Ft

Forrás: Origo

Félmilliárdos konyak?

Ha Kis Grofó tudná, hogy ilyen van, biztos írna egy nótát róla:

a palackja 24 karátos arannyal és platinával burkolt, de akinek ez kevés, békésen számolgathatja a 6500 gyémántocskát is, amelyet Jose Davalos sztárékszerész helyezett rá. Csak az üveg nyolc kiló: súlyos körítés a százéves érlelt tétel körül.

Pasión Azteca, Platinum Liquor, Tequila Ley — 891 114 000 Ft

Forrás: Origo

Ugyan platina palackja nagyon hasonlít a második helyezetthez, de ebben tequila van, amelyet 2010-ben palackoztak. A hasonlóság nem véletlen, a tervező személye mindkettőnél megegyezik, igaz, ezen csak

6400 gyémántot tudunk megszámlálni.

Találkozott már ilyennel a sarki italdiszkontban? Mi sem.

Szavazzon!

Mire költené el a legdrágább tequila árát?