Gyümölcsökkel a merevedési zavar ellen

Blueberry harvest AGRICULTURE FOOD blueberry HARVESTING HARVEST fruits SQUARE FORMAT feketeáfonya
A fekete áfonya nagyon ajánlott
Vágólapra másolva!
1986 óta, két egyetem összefogásával  vizsgálták 50 ezer férfi táplálkozásának és egészségének összefüggését. Úgy tűnik, megtalálták, melyek azok az ételek, amelyek jó karban tartják a szívet, és segítenek megelőzni az erekciós zavarokat.
Vágólapra másolva!

A flavonoidokban gazdag étrend jótékony hatásairól sokszor és sokat hallhattunk már, most azonban jogosan kapják fel a fejüket: atöbb évtizedes kutatás azzal az eredménnyel zárult, hogy aki nem sajnálja magától ezeket az összetevőket, annak nagy eséllyel sosem kell merevedési panaszokkal küzdenie.

A bogyós gyümölcsökről megint jót hallani Forrás: Zirig Árpád

A vizsgálat a Harvard és az East Anglia Egyetem összefogásával készült, amelynek eredményeit a The American Journal of Clinical Nutrition folyóirat közölte.

Az adatgyűjtést még 1986-ban kezdték, körülbelül 50 ezer középkorú férfi részvételével.

Az alanyoknak az étrendjükről és arról kellett beszámolniuk, hogy milyen gyakran van merevedésük, illetve merevedési zavaruk. A kutatók alapvetően egészséges egyéneket vontak be a vizsgálatba, akiknek semmilyen komolyabb betegségük nem volt.

A fekete áfonya nagyon ajánlott Forrás: Picture-Alliance/AFP/Patrick Pleul

Az eredmények megmutatták, hogy a gyakori gyümölcsfogyasztás

14 százalékkal csökkenti az merevedési zavarok kialakulásának esélyét.

Ha a helyes étrendet gyakori testmozgással párosítják, akkor a szám 21 százalékig is emelkedhet.

A gyümölcsök közül azokat emelték ki, amelyekben kifejezetten magas bizonyos flavonoidok száma. Leginkébb ajánlják a

fekete áfonyát, a meggyet és a fekete ribizlit, a különböző citrusféléket,

a zöldségek közül pedig a retket. Vörös bor fogyasztása is ajánlott. A biztonság kedvéért hozzátették, hogy a jótékony hatások leginkább hetven év alattiaknál tapasztalhatók.

A férfiak a táplálkozással is megelőzhetik a kellemetlen tüneteket Forrás: Phanie/VOISIN/PHANIE/Voisin

A kutatás egyik vezető professzora, Aedin Cassidy elmondta, hogy azt eddig is tudták, a flavonoidokban gazdag táplálkozás véd a cukorbetegség és a szív-és érrendszeri megbetegedések ellen:

Dr. Eric Rimm, aki szintén részt vett a vizsgálatban, hozzátette: „A merevedési zavarok gyakran mutatnak rá a szív-és érrendszeri betegségekre. Aki ilyen problémákkal küzd, talán motiváltabb lesz, hogy több gyümölcsöt és zöldséget egyen, többet sportoljon – ezzel pedig a szívének is csak jót tehet”.