Több tonna narancsot semmisített meg a Nébih

Vágólapra másolva!
Négy tonna zöldséget és gyümölcsöt semmisített meg a Nébih a Budapesti Nagybani Piacon, mert a termékekről hiányzott az eredetüket igazoló jelölés. 
Vágólapra másolva!

Mintegy négy tonna zöldséget és gyümölcsöt, főleg narancsot semmisítettek meg a Budapesti Nagybani Piacon, ahol közös ellenőrzést tartott a múlt héten a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Öt zöldség-gyümölcs importőrt, illetve forgalmazó céget ellenőriztek.

Közülük egynek nem volt áruja, kettőnél pedig mindent rendben találtak.

Az egyik forgalmazónál mintegy 3,5 tonna narancsot kellett azonnal megsemmisíttetni, mivel

hiányzott róluk a jelölés.

A termék így ismeretlen eredetűnek minősült, ami nem hozható kereskedelmi forgalomba.

Egy másik cég raktárában több mint 7 tonna mennyiségben 12 tételt - köztük paradicsomot, karalábét, sörretket, mandarint - zároltak a szakemberek a nyomonkövethetőség hiánya miatt. A kereskedő később bemutatta a hiányzó iratokat, így csupán 400 kilogramm kápia paprikát kellett megsemmisíteni a helyszínen.

Az érintett cégek akár több százezer forint bírságot is kaphatnak.