Vágólapra másolva!
Miután kiörültük magunkat, hogy a Netflixnek köszönhetően most már biztosan folytatódik minden idők egyik legcukibb sorozata, a Gilmore Girls, gondolhatunk az evésre is. Mert hiszen Lorelai és Rory is folyton evett a Szívek szállodájában!
Vágólapra másolva!

A Szívek szállodája, leánykori nevén Gilmore Girls sok évnyi szünet után ismét izgalomban tartja rajongóit, hiszen folytatódnak a két vicces és kicsit bolond csaj kalandjai.

A médiafigyelmet kihasználandó, egy élelmes séf szakácskönyvet kíván megjelentetni

a sorozat stílusában.

Most már könyvben is Forrás: viasat3

Kristi Carlson jól ismerheti sorstársait, mert egyből az internethez fordult a Kickstarter közösségi oldalon keresztül és ott gyűjt pénzt a projekt beindításához. Eredetileg 20 ezer dollárt akart összeszedni, de már több mint 33 ezernél tart. Carlson egy szellemes videóban azt ígéri, szakácskönyve olyan recepteket fog tartalmazni, amelyek biztosan működnek, finomak és segítenek felidézni a Gilmore lányok étkezéseit.

Ez persze elsőre akár furán is hangozhat, tekintettel rá, hogy bár Lorelai és Rory valóban legendásan sokat tudtak enni és rendszeresen hódoltak is eme szenvedélyüknek, ám egyikük sem tudott főzni.

A konyhájukat köztudomásúlag nem használták, ha ott ettek, mindig rendeltek valamit.

Ráadásul különösebben kifinomultnak sem mondható az ízlésük. De persze ott van Luke kávézója!

Gilmore lányok a kanapén Forrás: Viasat3

Fogások Luke-tól

A lányok gyakorlatilag fél életüket Luke kávézójában töltötték, de emlékeink szerint leginkább hamburgert ettek sült krumplival. Persze hamburger receptekkel nehéz eladni egy egész szakácskönyvet, ezért Kristi Carlson azt ígéri, ebben a fejezetben olyan ételek szerepelnek majd, amelyeket egy jobb fajta kisvárosi kávézóban ehetnénk.

Pénteki vacsorák

Azok a bizonyos, büntetésnek indult pénteki vacsorák szolgáltak a Gilmore univerzum másik pólusaként, ahol Lorelai édesanyja tervezte meg a menüt. A tervezett szakácskönyv itt elegánsabb családi étkezésekhez ígér megfelelő recepteket.

Szívek szállodája csoportkép, Gilmore Girls Forrás: Warner Bros.

Sookie konyhája

És persze szerepelt a sorozatban egy valódi séf is, Sookie, akit annak idején Melissa McCarthy játszott. Rossz hírünk van, McCarthy túl nagy sztár lett időközben és nem tér vissza a netflixes újrázásban, de ha megvalósul Carlson szakácskönyve, a vidéki fogadók stílusában született fogásokon keresztül emlékezhetünk rá.