Magyar rekord: ennyi komló más sörben nincsen

Mr. 60 Hops gólem sörfőzde
Vágólapra másolva!
A komló a sör fűszere, egy-egy fajta csodás karaktert képes adni az italnak. Azonban azt, hogy mire képes hatvan különböző fajta, még senki sem próbálta ki.
Vágólapra másolva!

Adott egy vörös ale, amelybe az egy órás forralás közben percenként más és más komlót adtak. Bátor kísérlet ez a Gólem Sör vezetőjétől, Hugyecz Tamástól és a Csakajósör főzőmesterétől, Kővári-Marschall Gergelytől – akárhogy kerestük, ilyet mástól nem találtunk.

A komlókáosz magyar találmány,

így érthetően kíváncsiak voltunk arra, mit tudhat a Mr. 60 Hops névre hallgató ale.

Mr. 60 Hops a Gólem sörfőzdétől Forrás: Zirig Árpád

A hivatalos bemutató előtt sikerült hozzájutni két palacknyihoz, így az Origo sörkommandója egy emberként járult a hűtő elé, hogy letesztelje, kisülhet-e bármi jó egy ilyen heterogén, unortodox, gazdag komlózásból.

Milyen komlók vannak benne?

Ahtanum, Amarillo, Apollo, Aramis, Azacca, Belma, Bramling Cross, Bravo, Calypso, Cascade, Centennial, Challenger, Chinook, Citra, Cluster, Colombus, Comet, Crystal, Dr. Rudi, El Dorado, Ella, Endeavour, Enigma, Equinox, Fuggles, Galaxy, Galena, Hallertau Blanc, Huell Melon, Iunga, Jarrylo, Kohatu, Lemon Drop, Liberty, Magnat, Magnum, Mandarina Bavaria, Motueka, Nelson Sauvign, Opal, Pacific Gem, Pacific Jade, Pekko, Perle, Pioneer, Polaris, Rakau, Saphir, Simcoe, Stella, Sticklebract, Summit, Topaz, Vic Secret, Wai-Iti, Waimea, Wakata, Warrior, Willamette, Zythos - van közöttük az USA-ból, Ausztráliából, Új-Zélandról, Németországból, Lengyelországból és Angliából származó fajta is.
Sokféle komló került bele Forrás: Zirig Árpád

A kupak barátságos szisszenéssel ad utat a gázoknak. Már a kitöltéskor is látszik, hogy van benne bőven szén-dioxid, remek habkorona épül a sör fölé. A buborékok elpukkanása meghozza a tejkaremellás illatot is: a tipikus ale-s jegyek mellett egymás mellé rakódnak szánkban a földes, friss, barackból grapefruit felé hajló mozaikok.

Az orrunk azt ígéri, gazdag lesz.

– lelkendezett kollégám.

Gazdag habbal kecsegtet Forrás: Zirig Árpád

Az első korty azonban már megosztotta a brigádot.

– jött egy pozitív vélemény.

– szólt az első kritika.

Leírják, miről szól Forrás: Zirig Árpád

A komlógerinc valóban oszlopnyi; minden mást elnyom maga körül. A vörös ale amúgy is markáns, 5%-os, malátás alapját erőből akasztja el. A citrusos élményt kontúros kovászosság váltja, nyers, de nem rossz - inkább csak kicsit túlzó.

Szép vörös a színe Forrás: Zirig Árpád

– jött egy összegzéssel felérő mondat, és ezzel majdnem mindenki egyetértett. Valóban extra, még nem tapasztalt élményt ad a Mr. 60 Hops. A gyártó által is használt komlókáosz jó kifejezés. Néha mindenkinek jól esik egy kevés rendetlenség, de a mindennapokban azért nem azt akarjuk. Gyanítom, a Gólem Sörnél nem is oda szánták –

inkább izgalmas kísérlet volt ez.

A címke is azt írja: maguk a főzők sem tudták, mi fog belőle kisülni. Megosztó lett, de specialitása miatt is érdemes megkóstolni.