Álmatlanságban szenved? Egyen étcsokoládét!

Dr. Life, Természetes segítség álmatlanság ellen
Vágólapra másolva!
Egy friss kutatás egyértelmű összefüggést mutatott ki az emberi test belső órájának működése és a magnézium fogyasztása között. Márpedig a fekete csokoládé igen gazdag ebben az ásványi anyagban, így akár megoldást jelenthet álmatlanság esetén is.
Vágólapra másolva!

Azt eddig is tudtuk, hogy a magnézium szinte mindenkinek használ, rengeteg problémára jelent megoldást. Egy nemrég publikált kutatás most azt is bebizonyította, hogy az úgynevezett biológiai vagy belső óránk szabályozásában is fontos szerepet játszik.

Egy nagy halom étcsokoládé Forrás: Zirig Árpád/Táfelspicc

A Nature magazinban publikált kutatás szerint a magnézium segít az emberi sejteknek alkalmazkodni a természetes környezet ciklusaihoz. A felfedezésnek nem csak az alvás szempontjából van jelentősége, a hormonrendszer működése, a testhőmérséklet és fontos funkciók is összefüggésben állnak az éjszaka és a nappal váltakozásával. Egy másik, korábbi kutatás szerint a magnézium a hasnyálmirigyrák megelőzésében is fontos szerepet játszik, úgyhogy mindenképpen jót teszünk magunknak, ha odafigyelünk a fogyasztására.

Mesterséges magnéziumból jelentős választék áll rendelkezésre, de a kutatók szerint a természetes változat mindig jóval hatékonyabb. A csokoládé mellett a tökmag, a kesudió és a mandula is pompás magnézium forrásnak számít, ahogy a spenót vagy a makréla is, de valahogy az az érzésünk, a csokoládé lehet a legnépszerűbb.

Nem jön álom a szemére? Thinkstock

A magnézium azonban a kakaóban található, így minél magasabb kakaótartalmú csokoládét kell választani a gyógyító hatás érdekében. Különös tekintettel rá, hogy számos kutatás szerint a cukor kifejezetten ellenkező hatással van az emberi szervezetre és altatás helyett inkább felpörgeti. Ezért ha „gyógyászati” célra kívánjuk használni a csokoládét, lehetőleg válasszuk a 80 százalékos verziót.

Szerencsére a problémát komolyan vevő kutatók már dolgoznak a minél magasabb kakaótartalmú, de kevésbé keserű csokoládé előállításán is. Amíg piacra kerül, próbáljunk meg hozzászokni a kevésbé édes csoki ízéhez.

Az alábbi élelmiszerek 100 grammja tartalmaz:

Tökmag 592 mg

Kesudió 292 mg

Mandula 270 mg

70%-os étcsokoládé 228 mg (100 g kicsit sok lenne belőle)

Földimogyoró 168 mg

Spenót (forrázva) 87 mg

Makréla 76 mg

Szójabab 65 mg

Avokádó 44 mg

Banán 27 mg magnéziumot