Mesterséges intelligencia a konyhában? Micsoda, a Terminátor süti a kolbászos rántottát? Nem egészen, de majdnem: kognitív számítógép dolgozik azon, hogy új receptek szülessenek – amíg a főzőcskézők lelkesednek, a háttérben a tudósok dolgoznak.

Ha önökben is felmerül a kérdés, hogy miért is szórakozik az IBM azzal, hogy recepteket generáltat egy szuperszámítógéppel, nem lepődök meg – bennünk ugyanez mocorgott, amikor elindultam Kelenföldre, hogy megkóstoljak egy ebédet, amit Watson, hoppá, bocsánat chef Watson generált a bejelölt alapanyagok alapján.  

Kiválasztjuk, mi van otthonForrás: Zirig Árpád

Akinek ismerős a név, nem véletlen – a fürtökbe rendezett szerveren futó kognitív számítógép akkor vált világhírűvé, amikor 2011-ben az amerikai Jeopardy! című televíziós vetélkedőben két igazi embert is legyőzött. Egyikük Brad Rutter volt, aki korábban a legnagyobb nyereményt nyerte, a másik meg Ken Jenningst, aki a leghosszabb ideig, 75 napig maradt folyamatosan játékban. A gép az összecsapás közben nem csatlakozott az internethez – a kérdéseket szóban tették föl neki. 

Csak egy eszköz az ebédünk

Memóriája óriási, könyveket, szótárakat, alkalmazásokat és komplett statisztikai rendszereket töltöttek belé – de mi van akkor, ha nem csak adatra, hanem összefüggésekre és kreatív megoldásokra is szükség van? Meglepő, de nagyon is reális ötletként az IBM mindannyiunk nélkülözhetetlen funkcióját, a táplálkozást és ennek kifinomult változatát, a gasztronómiát hívta segítségül. Hisz az alapanyagok száma óriási, ezek kombinálhatósága pedig félelmetes. 

A gép egy korábbi receptjeForrás: Zirig Árpád

Mi kell ahhoz, hogy egy gép működő recepteket hozzon létre a saját szakállára? A fejlesztők egyesítették erejüket az Institute of Culinary Education nevű világhírű New Yorki gasztroakadémiával és megindult a fejlesztés, amelynek során például a Bon Appétit szaklap komplett, 10 ezer receptes gyűjteményét is elnyelte a memória. 2012-től futott a közös program, de két év kellett ahhoz, hogy egy szép piros büféskocsiban a tányérra is tehessenek valami olyat, aminek a receptjét egy számítógép hozta létre. 

Távlati feladatok

Céljuk nem az volt, hogy egy adatbázis szülessen, nem egy bődületes receptgyűjteményt akartak összehozni – eredeti ötletekre törekedtek, végtelen számú ízkombinációra. Miközben a konyhaművészetet próbálták bináris jelekkel leírni, a béta-tesztek során a Watson rengeteget tanult: alkalmassá vált önálló döntésekre, olyan feladatokra, amelyek számos egyéni receptet szültek.

Havas Dóra már régebben megkezdte az ismerkedést a WatsonnalForrás: Zirig Árpád

Hogy leegyszerűsítsük, az IBM-nél a konyhaművészet segítségével treníroznak egy gépet, amely képes felismerni az összefüggéseket, ami alkalmassá teszi majd arra, hogy reális segítséget adjon olyan kutatási területeken, ahol rengeteg adat áll rendelkezésünkre - több, mint amit emberi fejjel reálisan végigkövethetünk. 

Igen, ez mesterséges intelligencia, amely ha kell, egy kicsit fellázad: felrúg régi recepteket, helyettük új, sosem volt csemegéket alkot. Hogy ez biztonságos és finom végeredményt adjon, az alapanyag-ismereten túl vegyi és fizikai tudást is feltöltöttek memóriájába – hihetetlenül hangzik, de ezek segítségével képesek voltak kreativitásra tanítani. 

Applikáció nincs, csak webes felületForrás: Zirig Árpád

Hedonikus pszichofizika 

Chef Watson jó eséllyel – mintegy 90 százalékos pontossággal – képes eldönteni, mit tartunk kellemesnek. 2015 nyara óta mi is használhatjuk az interneten, ha egy jó, de új receptre van szükségünk. Az sem akadály, ha diétán vagyunk, ha nem eszünk húst, vagy ha csak halal és kóser konyha a megengedett. Ezek mind beállítható korlátozások. Kiválasztjuk, mi van otthon, vagy mit kívánunk éppen, ehhez kínálja föl, ami szerinte finom végeredményt ad - komplett receptet javasol.

Hogy bemutassák, mire képes, a Street Kitchen konyhájában tipikus kelet-európai alapanyagokat ikszeltek be. Ezeket futtata meg a szerverfüzér és dobta ki, mit kezdjünk a hozzávalókkal. Az eredmény egy darált marharagus polenta lett, amelyhez sült zöldségeket tálaltak – a háziasszony Havas Dóra szerint

ez részben egy remek gulyásleves, amit újraértelmezett a számítógép, hiszen gombócokat készíttetett belőle. A végeredmény szokatlan, de remek, akárcsak az előételnek kínált padlizsános bruschetta, ami már Watson több éves receptje.

Ezt dobta a gépForrás: Zirig Árpád

Közép-európai polenta sült zöldségekkel és darált marharaguval

Hozzávalók 4-6 személynek:

A húsgolyóhoz:

  • 1 közepes hagyma
  • 75 g sárgarépa
  • 25 g zeller
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 +2 ek étolaj
  • 250 g darált marhahús
  • 250 g darált sertéshús
  • 1 kiskanál őrölt kömény
  • 1 teáskanál őrölt fűszerpaprika
  • bors
  • 40 g darált zsemlemorzsa
  • 1 tojás
  • 1 dl száraz vörösbor
  • 1 dl passzírozott paradicsom

A sült zöldséghez:

  • 500 g kápia paprika
  • 1 nagy padlizsán
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 kis csokor petrezslyem
  • 1 kis csokor zellerzöld

A polentához:

  • 20 dkg kukoricadara
  • 1 l víz
  • 10 dkg feta sajt
  • 5 dkg vaj
  • 1 tk só

A paprikákat megmossuk, sütőpapírral bélelt tepsire tesszük. A padlizsánt megmossuk és 2x2 centis darabokra vágjuk és szintén a tespire tesszük, kevés olívaolajjal meglocsoljuk. 180 fokra előmelegített sütőbe helyezzük, majd addig sütjük, amíg a padlizsán teljesen megpuhul, a paprika héja pedig megfeketedik. A paprikákat áttesszük egy tálba és lefóliázzuk. fél órát pihentetjük, majd lehúzzuk a héját, kiszedjük a csumáját és a zöldség húsát csíkokra vágjuk.

Közben a hagymát és a fokhagyát finomra vágjuk. A sárgarépát és a zellergumót nagylyukú reszelőn lereszeljük. Egy serpenyőben felhevítjük az olajat, rádobjuk a hagymát, fokhagymát, répát, zellert és puhára pároljuk. A puha zöldségeket egy tálba szedjük, hozzáadjuk a darált húsokat, őrölt köménnyel, fűszerpaprikával, sóval, borssal ízesítjük, majd összegyúrjuk a tojással és a zsemlemorzsával. Diónyi húsgolyókat formázunk a masszából.

Érdemes lenne tunkolniForrás: Zirig Árpád

A serpenyőbe 2 evőkanál olajat öntünk, felhevítjük és pirosra sütjük a húsgolyókat. Amikor lepirultak, felöntjük a borral és a passzírozott paradicsommal. Sózzuk, borsozzuk és kissé beforraljuk a mártást. A húsgolyókat kiszedjük, a mártásba beleforgatjuk a csíkokra vágott sült paprikát és a padlizsánt. Összemelegítjük, majd megszórjuk finomra vágott petrezselyemmel és zellerzölddel. A polentához a vizet a sóval felforraljuk. Beleszúrjuk a kukoricadarát és közepesen alacsony láng felett, folyamatosan kevergetjük, ameddig besűrűsödik, majd addig főzzük, amíg teljesen megpuhul. Lehúzzuk a tűzről, hozzákeverjük a vajat és a morzsolt sajt kétharmadát. Tálalásig melegen tartjuk.

Tálaláskor a polentát tányérra szedjük, kanalazunk rá a sült zöldség raguból, 3-4 húsgolyót teszünk a tetejére és a végén megszórjuk morzsolt feta sajttal és finomra vágott petrezselyemmel és zellerzölddel.

Nem egyik napról a másikra

"Végigkövettem, ahogy fejlődött: Mostanra sokkal közelebb jutottunk oda, hogy a mindennapok része lehessen, bár az elején úgy tűnt, hogy néha túl kreatív is volt.Kimozdít a komfortzónából - megnézzük mi van otthon, és a végeredmény valami izgalmas, finom és érdekes lesz." - tette hozzá a Havas Dóra, akinek gyermekek számára írt receptkönyvét minap mi is bemutattuk. 

Gépi tudás a tányéron, emberkéz általForrás: Zirig Árpád

Lehet kísérletezni

Az ingyenes weboldal – és androidos kistesója, a koktélkeverő applikáció – azoknak alkalmas, akik egy kicsit már tudnak főzni, de új utakat keresnek és kaphatóak a játékra. A megszokott alapanyagokból hihetetlen variációk születhetnek. Az IBM Chef Watson weboldal szabadon bogarászható, csak némi angoltudást követel azoktól, akik megnéznék, hogyan irányít minket a mesterséges intelligencia a konyhában?