Óvodákba is kerülhetett a lejárt, penészes húsokból

nébih
Vágólapra másolva!
Egyszerre két önálló, de egy érdekeltségi körbe tartozó vállalkozásnál tartottak ellenőrzést múlt héten a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal munkatársai Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Több higiéniai hiányosságot is feltártak, és összesen mintegy 13 tonna jelöletlen és lejárt terméket zároltak. Az egyik cég közintézményeknek is szállított termékeiből.
Vágólapra másolva!

Az ellenőrzött húskészítmény-előállítóban több hiányosságot is találtak, többek között nem volt lehetőség a higiénikus kézmosásra, és több technológiai feltétel is kifogásolható volt.

Penész a húson Forrás: Nébih

Az ellenőrzés során megállapították, hogy számos termék fogyaszthatósági és minőségmegőrzési ideje lejárt. Az érintett több mint 3 tonna hústerméket a szakemberek azonnal kivonták a forgalomból, és elrendelték a megsemmisítésüket.

Nem megfelelő tárolás Forrás: Nébih

A húsüzem tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette a hatóság.

A vizsgálatban érintett kereskedelmi raktárban megdöbbentő állapotok fogadták az ellenőröket: a padozat és a mennyezett több helyen koszos, szennyezett, rozsdás, a hűtőterek pedig rendezetlenek voltak.

Lakat rá! Forrás: Nébih

A raktárban az engedélyezettől eltérő módon végezték a húsdarabolást. A szabályos munkavégzéshez a megfelelő körülmények sem voltak adottak. Emellett engedély nélkül, tiltott módon fagyasztottak le termékeket.

Penész és kosz Forrás: Nébih

A Kormány.hu jogsértési listája szerint a két érintett cég:

  • Füsti Hús Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Nyíregyháza
  • Szabolcs Hús Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Nyírpazony
Ritkán takarítottak Forrás: Nébih

A raktárban mintegy 10 tonna jelöletlen, lejárt fogyaszthatósági vagy minőség megőrzési idejű tételt találtak az ellenőrök. A termékeket azonnali hatállyal lefoglalták, a cég tulajdonosát pedig kötelezték az általa gyártott termékek visszahívására. A vállalkozás többek között idősek otthonába, éttermekbe, kis üzletekbe és óvodákba is szállított.

Ezt az ovisoknak? Forrás: Nébih

Az eljárások folyamatban vannak,

a két vállalkozás több millió forintos bírságra számíthat.

Folyik a húslé Forrás: Nébih

Megsemmisítik mindet Forrás: Nébih