Vetkőzzön meztelenre két hamburger között!

2016.05.17. 11:10

Elsőre azt gondoltuk, átverés a gyorséttermi szauna, de valóban létezik Helsinkiben. Ki is lehet bérelni, bulikhoz vagy céges rendezvényekre - a hamburger opcionális.

Hol máshol történhetne meg, hogy egy gyorsétterem saját szaunával rendelkezik, mint Finnországban? A Burger King franchise helyi birtokosa, a Restel nevű cég nem is egy, hanem két szaunát nyitott egyik egységében és a foglaltsági adatok szerint meglehetősen népszerű a szolgáltatás.  

Leszu egy menü kólával és húsz perc szauna!Forrás: Origo

Persze, ha figyelembe vesszük, hogy a finnek képesek még egy könyvtárba vagy egy stadionba is szaunát építeni, a gyorsétterem tulajdonképpen nem is annyira meglepő. Míg nekünk meglehetősen fura gondolat csapatépítő céllal meztelenre vetkőzni, jól megizzadni, aztán hideg vízbe ugrani, Finnországban a szaunázás teljesen elfogadott közösségi program. 

Így aztán bármilyen furán is hangzik elsőre, az, hogy egy vendéglátós cég szaunát is biztosít az általa üzemeltetett rendezvényhelyszíneken, tulajdonképpen valójában csak a rendelkezésre álló hely kihasználása és a kínálat bővítése. 

Színben passzolForrás: Origo

A születésnapokra és céges partikra is kínált, a gyorsétterem színeivel dekorált két szauna egyik 15 fős, míg a másik 10 vendéget tud fogadni, ez utóbbiban tévé is található, tehát prezentációk tartására is alkalmas. 

A szaunákban a vendégek természetesen fogyaszthatnak hamburgert és egyéb Burger King fogásokat, bár ez nem biztos, hogy jó ötlet, tekintettel rá, mennyire beszívódnak a fába a szagok. Mivel a Restel egy nagyobb, más típusú szolgáltatásokat is kínáló cég, valószínűleg egyéb étkezési igényeket is ki tudnak szolgálni. 

Finneknél ez normálisForrás: Origo

A cég weboldalán (sajnos csak finnül) elérhető foglaltsági táblázatban jól látható, hogy a nemrég nyílt lehetőség hamar sikeressé vált, jövő héten például még négy nap nem elérhetőek a szaunák.