Vallja csak be, mártogatni ön is szeret!

2016.06.05. 10:18

Kezdők, lusták vagy időhiányban szenvedők ezekkel a krémekkel óriási sikert arathatnak: csak össze kell keverni ezt-azt, és kész, mégis imádja mindenki. Bár a körözött a krémek krémje, azért akad még néhány tuti recept. 

A kencék, mártogatók és szendvicskrémek a létező legpraktikusabb ételek. Fogadásokon, bulikon és vendégségekben gyakran nagyobb sikerük van, mint egy bonyolult, hosszú órákon át készített szuvid kacsának. Még a hangulat is jobb lesz, ha mindenki keresztbe-kasul nyúlkál a késével és a kenyerével az asztal fölött, mint ha csak úgy, egyszerűen a tányérjából kanalazgatna.  

Tunkolni mindenki szeretForrás: Ács Bori

Ezeknek a krémeknek különösen nagy előnyük, hogy az is simán képes összerakni őket, aki máskülönben egyáltalán nem tud főzni. Elállnak, előre elkészíthetők, dobozban szállíthatók, lehet vinni piknikre, útra, buliba. Mindenhez passzolnak a friss kenyértől a hasábokra vágott zöldségeken át. 

Márványsajtos-avokádós

Lényegében nem is recept ez, hiszen annyi az egész, hogy két alapanyagot össze kell keverni. Azért kap helyet mégis itt, mert ezt a két hozzávalót nem igazán szokás egymás mellé tenni, ez pedig nagy kár, mert nagyon összeillenek. 

Avokádókrém kék sajttalForrás: Ács Bori

Alapanyagok:

  • 2 érett, puha avokádó
  • 150 gramm krémes kék sajt
  • 1 zöld csili (esetleg hegyes erős)
  • 2 evőkanál tejföl

Az avokádókat félbevágom, a magot eltávolítom, és a puha húst kikanalazom. Tálba teszem, hozzáadom a sajtot, a tejfölt és a felaprított csilit, majd egy villával pépesre, de nem egészen simára töröm össze.

Sült fokhagymás-tejfölös

Az egészben sült fokhagyma nem is emlékeztet a zöldség eredetijére. Szemre kevésbé tetszetős, barnás, édes, illatos pép lesz belőle. Az íze annyira erős és intenzív, hogy már csak könnyíteni kell rajta.

A sült fokhagyma édesForrás: Ács Bori

Alapanyagok:

  • 2 egész fej fokhagyma
  • 2 dl sűrű, zsíros tejföl
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • só, bors

A fokhagymafejekről ledörzsölöm a külső, zörgős héjat, becsomagolom alufóliába, és 200 fokos sütőben kb. 40 perc alatt puhára sütöm. Ha megsült, kicsomagolom, hagyom kihűlni. A héjból egy tányérba nyomkodom az illatos pépet. Elkeverem az olívaolajjal és a tejföllel, sózom, borsozom. 

Aszalt szilvás májpástétom

A májhoz elég jól mennek az édes ízek, ez nem új, szokás almával, körtével, desszertborokkal párosítani, de az aszalt szilva azért különösen jó, mert savanykás is, nem csak édes. Ugyanez a kence még jobb kacsamájból, az aszalt szilva pedig lehet akár mazsola is. 

Májkrém szilvávalForrás: Ács Bori

Alapanyagok: 

  • 50 gramm vaj
  • fél kg csirkemáj
  • 1 dl tejszín
  • bors, kakukkfű
  • bors
  • 10 dkg aszalt szilva

A vajat egy serpenyőben felolvasztom, és megpirítom benne a májat úgy, hogy véletlenül se száradjon ki, belül rózsaszínű maradjon. Leveszem a lángról, és hagyom kicsit hűlni. Ekkor megsózom, borsozom, hozzáadom a kakukkfüvet és a serpenyő alján megmaradt vajjal együtt aprítógépbe teszem. Ráöntöm a tejszínt. Addig turmixolom, míg teljesen sima állaga nem lesz, ha kell, adok még hozzá tejszínt. Az aszalt szilvákat kettévágom, és egy spatulával óvatosan a krémbe keverem. A májkrémet tálakba öntöm, és tálalásig a hűtőbe teszem. 

Mentás-mascarponés borsókrém

A zöldborsókrém már alapból izgalmas dolog, mert általában nem nagyon készítünk ebből a zöldségből mást, mint főzeléket vagy levest. A mascarpone egy semleges ízű, nagyon-nagyon krémes vivőanyag, ami csodálatos állagot biztosít a krémnek, de mivel így már-már túlságosan édes lenne az egész, kell bele valami, ami ezt ellensúlyozza, erre jó a menta. Ez a krém különösen jól megy sós sonkákhoz, de nyers zöldségekkel mártogatva is nagyon-nagyon jó. 

A borsó és a menta jó barátokForrás: Ács Bori

Alapanyagok:

  • 30 dkg zöldborsó
  • egy kevés vaj
  • 15 dkg mascarpone
  • 1 csokor menta

A vajat egy lábosban megolvasztom, hozzáadom a zöldborsót, megsózom, elkeverem, és lefedve puhára párolom. Aprítógépbe teszem, hozzáadom a mentát és a mascarponét, majd egészen simára turmixolom. 

Sült paprikás humusz

A humuszról már sokat áradoztunk, az egyik legegyszerűbb, ugyanakkor leggyorsabban elkészíthető, legfinomabb és -táplálóbb gyorsétel, ami létezik. Ez a változat a sült paprikától nem csak szebb, de kap egy plusz pikáns ízt is. 

A paprikától szép piros a humuszForrás: Ács Bori

Alapanyagok:

  • 400 gramm főtt vagy konzerv csicseriborsó
  • 2 kápia paprika vagy 1 piros kaliforniai paprika
  • 2 evőkanál tahini
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 2 gerezd fokhagyma
  • fél citrom leve
  • őrölt pirospaprika

A paprikát parázson vagy a sütő grillfokozata alatt feketére sütöm. Kiveszem, lefedem alufóliával vagy zacskóval, és hagyom kihűlni. Lehúzom a héját, és eltávolítom a magházat.

Humusz sült paprikávalForrás: Ács Bori

A csicseriborsót aprítógépbe teszem a paprikával és az összes többi hozzávalóval. Pépesre pürésítem, majd a félretett főzőlével optimális állagúra hígítom.  

Kapros labneh

Csalás ez, nem recept: a labneh egyszerű lecsöpögtetett joghurt. Önmagában is jó, különösen, ha vannak csípősebb mártogatók is az asztalon, mert remekül lehűti a lángoló nyelvet. A kapor csak még frissebbé teszi, de lehet helyette petrezselymet, mentát is használni. 

Lecsöpögtetett joghurt, azaz labnehForrás: Ács Bori

Alapanyagok:

  • fél liter zsíros natúr joghurt
  • 1 csokor kapor

A joghurtot megsózom, majd textilpelenkába vagy laza szövésű konyharuhába öntöm, batyut kötök belőle, és a mosogató fölé lógatom, vagy ha ez nem megoldható, egy fakanalat fűzök a csomóba, és azon helyezem egy tál fölé.  

Nagyon frissForrás: Ács Bori

Körülbelül 4 óra alatt lecsöpög, ekkor tálba teszem, és nagyon finomra vágott kaprot keverek bele.

Gránátalmás padlizsánkrém

Padlizsánkrémet mindenki készít, ki majonézzel, ki tahinivel, ki csak hagymával. Ha a kipróbált verziókat megunták, próbálják ki gránátalmával, az édes-savanykás ropogós szemek nagyon jól mennek a puha zöldséghez. 

A padlizsán most gránátalmát kapottForrás: Ács Bori

Alapanyagok:

  • 2-3 közepes padlizsán
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 gránátalma
  • friss petrezselyem vagy koriander

A padlizsánt parázson vagy grillen egészen puhára sütöm. Hagyom kihűlni, majd lehúzom a héját, és a puha húst tálba teszem. Hozzáadom az aprított fokhagymát, sózom, borsozom, meglocsolom olajjal, és egy villával durvára összetöröm. A gránátalmát félbevágom, és a magokat egy nagy fakanállal a krémbe ütöm belőle. Legvégül megszórom friss, aprított korianderrel vagy petrezselyemmel.

Erre kenem, azzal mártogatom, amazzal tunkolom

A legjobb persze a friss házi kenyér hozzájuk, de van egy remek megoldás arra az esetre, ha valami ropogóssal szeretnénk tálalni a fenti krémeket, mégsem raknánk ki szívesen egy zacskó chipset az asztalra. Ez egy alaprecept: elkészíthető bármilyen maradék péksüteménnyel, kiflivel, zsemlével, kenyérrel vagy pitával. Az ízesítésen is lehet variálni: az olajba tehetek tört fokhagymát, összevagdosott rozmaringot vagy oregánót. 

Kenyérchips

Brutálisan ropogós chips maradék kenyérbőlForrás: Ács Bori

Alapanyagok:

  • szikkadt kenyér, kifli stb.
  • olívaolaj

A kenyeret vékonyra szeletelem, és kis, falatnyi darabokra vágom. Mindegyik darabot megkenem olívaolajjal és egy sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatom, kissé megsózom. A sütőt előmelegítem 180 fokosra. 10 percig sütöm a kenyérdarabkákat, majd megfordítom őket, és a másik oldalukon is 10 percig sütöm őket. Hagyom kihűlni.

Korábbi, de azóta is gyakran készített, szeretett mártogatóink: