Döghalál ellen vagy a főzelékbe? Így készül az ecet!

2016.06.10. 11:42

Lehet ecet nélkül élni, de íze szorosan kapcsolódik nem csak a magyar konyhához. Most megmutatjuk közelről, hogy készül.

Ugyan ecetet már a régi rómaiak is ittak, de az tette óriásivá a forgalmát, hogy a pestis ellenszerének hitték, fertőtlenítőszernek tekintették a döghalál ellen. Erről Kováts Mihály írt: 

Régtől fogva, és nagyon javasolták, s még ma-is sokan tanátsolják az Orvosok, hogy a betegeknek, kivált a rothadthidegben, és a döghalálban lévőknek a házokat etzettel úgy füstöljék, hogy az etzetet izzó vasra, v. izzó téglára töltsék, hogy így az etzet, pára képében, az egész házbeli levegőeget teli töltse. Ez a gondolat olyan közönségesen tetszett az Orvosoknak, hogy az a nemorvosokra-is általjában általment; és mindenütt máinapig-is oly nagy szokásban vagyon, hogy jaj vólna anak az Orvosnak, aki ez ellen szóllana."

A Buszesznél így készülFotó: Origo

Máig kell

Az ecetből máig rengeteg fogy: a globális ecetsavigény túllépi az évi 6,5 millió tonnát. A hagyományos metódus szerint formája baktériumok segítségével készítik - alapja az etilalkohol. Idehaza szintén ez az elterjedt, a legendás magyar Buszesz is ezt az oxidatív, azaz oxigén jelenlétében végbemenő fermentációt alkalmazza.

A folyamat során az etanol molekulából oxigén molekula hozzáadásával ecetsav és vízmolekula keletkezik.

C2H5OH + O2 = CH3COOH + H2O

A folyamat természetes körülmények között több hétig is eltart, de ipari berendezésekkel, folyamatos oxigénadagolással a ciklus 24 óra alatt lezajlik.

Idehaza is jól fogyFotó: Mudra László - Origo

A másik elterjedt előállítási metódushoz két, az emberi szervezetnek mérgező vegyület kell: a metanolból és szén-monoxid házasságából bizony ecet lesz, amit egykor metanol karbonilezése néven tanulhattak a kevésbé szerencsések.

CH3OH + CO → CH3COOH

Aki kíváncsi arra, hogy mi történik egy hazai ecetgyártó üzemben, okvetlen nézze meg az OzoneNetwork Hogyan készült? Megmutatjuk! műsorának friss epizódját!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK