2000 éves vajat találtak, állítólag ehető

Elvileg ehető, de inkább sajtra hasonlít
Vágólapra másolva!
Állítólag ehető lehet az a több ezer évesre becsült, tíz kilós vajdarab, amit nemrég találtak egy írországi lápban.
Vágólapra másolva!

Amíg az emberiség nem rendelkezett a hűtőszekrény áldásaival, kénytelen volt más megoldások segítségével tartósítani a rendelkezésre álló forrásokat. Lehetséges, hogy az Írországban talált, 2000 évesre becsült vaj is egy ilyen ősi „fridzsiderben” őrizte meg frissességét.

Bármennyire is elfogadhatatlannak tűnhet mai szemmel, számos kísérlet bizonyítja, hogy nem csak vajat, de még húst is

remekül lehet tartósítani hideg vízben vagy oxigénszegény lápi körülmények között tárolva.

Természetesen az Írországban talált, 2000 éves és tíz kiló vajtömböt nem feltétlenül javasolnánk senkinek kóstolásra – már csak a régészeti értéke miatt sem.

Elvileg ehető, de inkább sajtra hasonlít Forrás: Cavan County Museum

De vállalkozó kedvű kutatók és a különleges gasztronómiai élmények rajongói több éves, hasonló körülmények között tárolt élelmiszerekből fogyasztottak és még életben vannak. Az egyik ilyen jellegű kísérletet Kanadában végezték, ahol egy kutató báránycombokat süllyesztett egy hideg vizű tóba, illetve lápba, majd két éven keresztül többször megvizsgálta laboratóriumi körülmények között, illetve ízmintát is vett.

Bár a hús állaga és íze természetesen megváltozott, de semmilyen káros anyagot nem sikerült benne kimutatni.

A másik hasonló kezdeményezés természetesen skandináv és vajra vonatkozik. A szigorúan primitív körülmények között elkészített tejterméket mohába csomagolva helyezték el a lápban. Három hónapos korában mintát vettek belőle, amit ételekkel foglalkozó összejövetelen többen is megkóstoltak. A vélemények szerint

földes, állati, fura, mohás íze volt, de semmiképpen sem romlott.

Ez csak másfél éves Forrás: http://nordicfoodlab.org/

Egy 2013-as frissítés szerint a svéd kísérletben a legrégebbi vaj akkor már másfél éve pihent a lápban és még mindig tökéletesen ehető volt. Azért a 2000 éves változattal talán még ők sem próbálkoznának meg.