Reméljük igaz: végre itt az örökké éles kés

éles kés, késélezés
Jól is néz ki
Vágólapra másolva!
Egy új technológiával olyan kést képesek gyártani, amely az ígéret szerint soha nem lesz életlen. És állítólag még az ára sem borzasztó.
Vágólapra másolva!

Éles kés nélkül rendkívül nehéz jól haladni a főzéssel, nehezebb igazán élvezni a folyamatot. Eddig azonban a legélesebb kések is elvesztették egy idő után az élességüket, élezésre szorultak, némelyik még ki is csorbult. Egy új technológiával készült változat örökös megoldást jelenthet a problémára.

Ultra nano tech a neve a módszernek, amivel eddig 30 prototípust készített a Kytcho nevű, amerikai cég, amely az örökké élest kést ígéri az emberiségnek. Állításuk szerint termékük

új szabványt vezet be a konyhai kések élessége területén”,

valamint a valaha tömeggyártásban gyártott legélesebb kést hozzák létre.

Jól is néz ki Forrás: Kytcho

A titkos eszköz az

ultra nano cirkónia

nevű anyag, amelyet a kés élének gyártásához használnak. Nem részletezik a technológiát, de a penge a cirkónium-dioxid természetben előforduló ásványának, a cirkóniának a kemény és ellenálló szemcséit tartalmazza. Az új fejlesztés teszi lehetővé a minden eddiginél nagyobb élességet, tartósságot és a csorbulásra való hajlam csökkentését, ami például a kerámiából készült késekre sajnálatos módon oly jellemző.

Minél kisebb részecskékből áll, annál tartósabb Forrás: Kytcho

Az új kés gyártásához szükséges összeg már össze is jött Kickstarteren közösségi finanszírozásban és várhatóan 70 euró, azaz 27 ezer forint körül lesz a bolti ára. Ha tényleg örökké tart, akkor ez bőven megéri, de azért még megvárjuk az iparági teszteket is, mielőtt veszünk belőle egy készletet.