Fagyasztott hamburgerhúsok - a kutya is menekülőre fogta

2016.07.07. 10:04

Mióta a hamburger lett a „nagy magyar gasztroforradalom" zsírosra kent és kígyóuborkával meghintett totemoszlopa, mindenki ért hozzá. Persze az új tudás néhány tényen nem változtatott: továbbra is esszük a strandos hulladékot, továbbra is vesszük otthonra a fagyasztott húspogácsákat.

Mivel látjuk, hogy a boltok mélyhűtőibe milyen szívesen nyúlnak be érte a vevők, elindultunk, hogy beszerezzük az összes fagyasztott verziót, hogy kiderüljön – van-e ehető, vagy tényleg magunknak kell csinálni, ha jót akarunk? 

Házi zsömle meg a nyertes húsForrás: Zirig Árpád

Az összes klasszikus bolthálózaton végigfutottunk, van, ahol többfélét is kínálnak. A Spar angusos marhájából sajnos nem kaptunk, pedig a felkeresett bolt rajta van a kereskedő által kiadott listán. Ezt leszámítva egész komoly mezőny gyűlt össze, igaz, csirkés, sertéses és marhás verziók is akadtak.

Úgy tűnik, Magyarországon nemcsak a vendéglátók, de a hentesek is kezdenek felébredni,  egyre többen próbálkoznak saját húskészítményekkel. Egy kisüzemi verziót mi is találtunk, gyorsan be is dobtuk a kosárba.

Kinn a szabadban

A sütés öntöttvas tárcsán zajlott, a tüzet az évekkel ezelőtt kiszáradt és kivágott meggyfa ágai adták. Mindegyik húspogácsát egyszerre sütöttük, ugyanolyan hőfokon, megegyező feltételek mellett. Hogy ne a zsömle meg a zöldségek és szószok vegyék el az ízét, mindet önmagában kóstoltuk – csak így érdemes, sokkal markánsabbak, őszintébbek körítés és sallangok nélkül.

Ugye nem lepődnek meg, hogy a különbségek óriásiak? A szinte ehetetlentől eljutottunk a korrekt és a remek termékekig, igaz, a kutyám többször megbánta, hogy reggel kibújt a fáskamrából,  a vendégeim meg többször megléptek volna – a kapu viszont zárva volt, a kulcs meg a zsebben.

Sülnek a húsok!Forrás: Zirig Árpád

Van, ami fájdalmas

A legolcsóbb verzióknál még az 50 százalékot sem érte el a hús aránya, ezeket szójával dúsítják, és segédanyagok segítségével vizet kötnek meg bennük – nem véletlen, hogy sütés közben nem változnak előnyükre. A Magyar Élelmiszerkönyv nem rendelkezik a termékről, így egyetlen segítségünk az összetevők listája. Aki nem akar csalódni, ne csak az árcédulát nézze!

Jó hír, hogy a multiknál is vannak tisztességes holmik, a Lidl és a Tesco is kínál ilyeneket – ha egy jó családi hamburgerezésről van szó, tényleg nem éri meg a legolcsóbbakat megvenni. Lapozzanak, olvassák el a kilenc húspogácsa értékelését.  A legrosszabbakkal kezdünk, a legjobbak felé haladunk!

Előző
  • 1
  • 2
Következő