Rántotta: férfimunka, gyereknek, szívvel

2016.08.11. 07:12

Itt ül az ölemben. A pizsama felcsúszva a lebarnult lábszárán, magyaráz. Szalonna, tojás, kenyér. Nincs három, napszítta hajában ott a nyár illata, tarkóján még érzi orrom az éjszakát. Ő a fiam, és rántottát eszünk. 

Pont így ülhettem apám térdén a nagy zöld konyhaasztalnál, pont így kérhettem a reggelit. Mókás, hogy pont így is néztem ki – a gyerek nemcsak rám ütött külsőleg, de úgy is viselkedik. Annyi mindent tanultam apámtól,  de most, hogy itt ül az ölemben Zsiga, rájöttem, hogy a reggelizés az egyik ilyen örökség. 

Már a szalonna sem olyan, mint régenForrás: Zirig Árpád

Számít a név?

Apu nem rántottát evett, hanem sült tojást. Emlékszem, amikor először kínáltak meg valahol rántottával, nem is értettem, miről van szó. Mondjuk nem is volt olyan jó, mint otthon. Annyiszor láttam a mozdulatait, hogy mára önkéntelenül is pont azokat ismétlem. Ugyanúgy ütöm le jobbról a tojást a mélytányérba, teszek bele sót meg egy kis tejet. 

Ahogy a villával elkezdett ellipsziseket rajzolni, ahogy nekiállt felverni, az egész ház hallotta – nem volt hangos, nem csapdosta a porcelánt, csak annyira tipikus volt a hang, hogy máig, ezer más zaj közül is ki tudnám szűrni, hogy apám tojást ver.  Habosra, mert úgy lesz jó, mondta sokszor, és igaza is van. Sosem értettem azokat az embereket, akik csak úgy beverik a serpenyőbe, szétmadzsgálják fakanállal, aztán sütögetik. 

A gyerek is kap a szájábaForrás: Zirig Árpád

Generációs eltolódás

Fiam imént még a konyhapulton ült, elmélyülten nézte, ahogy a mélytányért kicsit bedöntve táncoltatom benne a villát. A tojás elliptikus ívet húz, leköveti a csukló táncát – én sem bírom megunni, pedig már vagy 28 éve volt, amikor az első saját sült tojásomat elkészítettem. 

Annyiszor láttam gyerekként, így most olyan furcsa, hogy már én vagyok az apu, és ez a kis szőke a nagy kék szemeivel meg nem a tükörképem, hanem a vérem. Amikor kijöttem a konyhába, nem gondoltam volna, hogy a tűzhely mellett időkapu nyílik, de így történt  – ugyanúgy serceg zsírban a szalonna, és ernyed el a zöldpaprika. 

Ugye, mintha régen nem lettek volna ennyire húsosak a paprikák?Forrás: Zirig Árpád

Nyáron enni kellett, rendesen. Nemcsak mert az volt a dolgok rendje, hanem mert erő kellett, indult a munka. Apám ment a barackosba, én meg vele. Nem mintha annyira akartam volna, de a fákat öntözni kellett. Miénk volt a legszebb őszibarack a környéken, vagy száz fa termette: a beketfai faluvég gyerekként egyet jelentett a munkával. 

Csak akkor mentünk oda, ha dolgozni kellett, vagy várt a temető.  Nem állítom, hogy szívesen mentem oda, elbandáztam volna a fiúkkal a kertvárosban, apámnak viszont a föld, a környező füzes, a morcos akácok pont a gyerekkort jelentették. 

Kell bele a zsíros tejForrás: Zirig Árpád

Mindenki másképp csinálja

Nem volt alapszabály, most sincs. Csak annyi biztos, hogy előbb lesütjük a szalonnát, nem kell teljesen zsírjára, csak engedjen ki, elég legyen a tojásnak. Nem ám sózott zsírszalonna, rendes füstölt kell, egy-egy húscsíkkal. A Feri bátyámé a legjobb”  – mondogatta akkor. Ma is ugyanezt mondja, csak sajnos múlt időben. Nagybátyám veséje már rég feladta, nem ugat rácsoknak csapódva óriási farkaskutyája, ő sem zizzenti be a kukoricadarálót, nem nevel disznót, és nem karikázik el két művesekezelés között egy pohár borra a gellei kocsmába. 

Azt tanultam, a tojást fel kell verniForrás: Zirig Árpád

Na, azóta nincs rendes szalonna, a jó füstízt pedig úgy kívánja a zöldpaprika. Magyarázom a fiamnak, bólogat, ismételgeti, hogy szalonna, szalonna, kap is egy szeletet a szájába. Nem tudom, mennyit fog fel ebből, de majd még elmondom párszor, remélem, lesz még pár évünk, amíg együtt akar velem reggelizni. 

Nem kell összeveszni

Tudom, a rántotta minden háztartásban eltérően készül, ezzel nincs baj, semmi szükség rá, hogy én vagy más igazságot tegyen. Nem is nagyon láttam apámat mást készíteni a konyhában – de nem pont elég, ha egyvalaminek a mestere? A sült tojás egy ideális világban a mi dolgunk, apánktól tanuljuk, és apaként adjuk tovább. 

Maga a varázslatForrás: Zirig Árpád

A barackosban megdolgoztam a csővel, a fákat öntözni kellett nyáron. Zúgott a pumpa a kúton, én meg a sorokat követve mentem egyre beljebb, rángattam magam után a kilométernyinek tűnő vastag gumicsövet. Hiába kaszálta le apám a csalánt, az mindig odacsípett, legalább volt mit vakargatni, addig is telt az idő, múlt a nyár. Egy fa alá legalább egy percre bedobtam a csövet, folyjék csak a víz, dagadjon a sár – nem véletlen, hogy a legszikkadtabb napokon is fülig koszosan keveredtem haza. 

Télen hagymás, nyáron paprikás. Azért kell ilyenkor a rántottába, mert olyan jó érzés még órákkal később is rálelni a paprika ízére valahol a szájüreg egy eldugott csücskében. Akkor még az illata is előjön, ahogy a finoman füstös zsírban készül arra, hogy nyaka közé kapja a sárga levet. 

Imádja nézni, de ennél közelebb nem mehetForrás: Zirig Árpád

A világ egyik legszebb hangja az, amikor a forró serpenyőbe beömlik a hideg tojás. Elnyújtott szisszenés ez, aminek a végén már látni a szilárdulást, ahogy a folyadék ételformát önt. Apu biztos el tudná mesélni, én milyen fejet vágtam, de én csak Zsigámét látom. Neki ez alkímia, varázslat, őrült konyhai csoda. A szája fénylik a szalonnazsírtól, szeme csillog a látványtól, orrlyukai kitágulnak az illattól. 

„Ne szárítsd ki, legyen a teteje fényes!” – magyarázom, azt hiszem, pont olyan hanglejtéssel és szóról szóra ugyanúgy, ahogy nekem mondták. Mi értelme lenne percekről beszélni, decikről meg grammokról? Ezt bárki képes megcsinálni, a lényeg mégsem ebben van. Ha elrugaszkodott párhuzamot kellene vonni, a sült tojás maga a blues. Könnyű játszani, de érezni nehéz. Azonban ha megvan, örökre megvan – ha kell, évtizedeken át, minden hétvégi reggelen. 

Akkor ez most készForrás: Zirig Árpád

34 év eltolással, de egyformák vagyunk, egyformán éhesek. Apám régen sosem a tányérból ette, mindig a serpenyőből, villával, fehér kenyérrel. Hol volt még akkor teflon? Ő is így látta nagyapámtól, a csodás bajszútól, így néha még aztán is belenyúlt villával, hogy anyám megtiltotta neki, mondván, hogy tönkreteszi az új serpenyőt. Tönkre is tette, talán csak azért is. 

Egyél, Zsiga” 
– mondogatom megszokásból a gyereknek. Ül az ölemben, mert nem jó ám a padon. Potyogat, ahogy saját villájával odébb nyomja az enyémet, nevet, és teli szájjal szuszog. Hajában ott a nyár, beletúrok az ujjammal, megborzolom, ahogy a szél szokta a csallóközi búzatáblát a barackoson túl, a Kondorosi Csárdán innen. 

Eszünk. KettenForrás: Zirig Árpád

Illatos tarkóján még ott az éjszaka, de ahogy rám nevet, érzem még a tojást, és valahol hátul, mélyen felidézem anyám paprikáját, Feri bátyám szalonnáját, látom mindenekfelett apám erős kezét. 

Reggelizünk. Ketten.