A pezsgők Oscarján a magyarok is díjat kaptak

Kreinbacher Somló
Vágólapra másolva!
A Champagne és Pezsgő Világbajnokság díjátadó gáláján a mindössze 20 trófea, ezen belül a 11 National Champions nagydíj egyikét vehette át a somlói Kreinbacher Birtok. Miután Prestige Brut és Brut Classic 2011 Magnum pezsgőjükért megkapták az első hazai aranyérmeket, utóbbit Londonban a Best Hungarian Sparkling Wine trófeával díjazták.
Vágólapra másolva!

Az abszolút világbajnok a Louis Roederer Cristal 2002 Magnumja lett, míg a legjobb nem évjáratos champagne a Charles Heidsieck Brut Réserve, amely a 25. Budapesti Borfesztiválon is kóstolható lesz.

A CSWWC (Champagne and Sparkling Wine World Championships) a legjelentősebb verseny a pezsgővilágban, idén harmadik alkalommal rendezték meg. Az alapító, Tom Stevenson szakíró és a további specialistákból álló zsűri célja, hogy az eredményen keresztül mind a kereskedelem, mind

a fogyasztók pontos értékelést kapjanak a mezőnyről.

2016-ban minden eddiginél több nevezés érkezett, összesen 26 országból 149 aranyérem született. Hazai tétel először kapott aranyat, a Kreinbacher Birtoknak sikerült dupláznia is a Prestige Brut és Brut Classic 2011 Magnum tételeivel.

Dupla arany a magyaroknak Forrás: CSWWC

Az aranyérmesek közül a legjobbaknak szóló elismeréseket szeptember 1-jén adták át Londonban. A világbajnokságon 20 trófea, ezen belül 11 nemzeti bajnok születetett – a nagydíjak egyikét a Kreinbacher Birtok vehette át a Brut Classic 2011 Magnumért. A Best Hungarian Sparkling Wine trófeával az idei mezőny legjobbjai között szerepelt a somlói tradicionális pezsgő,

Magyarország pedig új szereplőként helyet kapott a legkomolyabb pezsgőkészítők sorában.

Európában csak Franciaország, Olaszország, Spanyolország és Anglia kaptak trófeát.
A díjat Essi Avellan Master of Wine zsűritag adta át a Birtok képviselőinek, Bodorkós Norbert szakmai vezetőnek és Prisztavok Zoltán kereskedelmi- és marketingvezetőnek. A zsűri két kategóriában Best in Class díjjal is jutalmazta az évjáratos magnumot (mint legjobb hazai magnum és blanc de blancs, azaz fehér szőlőfajtából készített pezsgő). Fontos nemzetközi visszajelzés a csapatnak, hogy a somlói borvidéken, furmint alapon készített tradicionális pezsgőjükkel sikerült kitűnni a környező országok mezőnyéből.

Mit mondott a zsűri elnöke?

Tom Stevenson zsűrielnök elárulta: "Magyarország óriási potenciállal rendelkezik különféle fajtájú, kiváló minőségű borok készítéséhez, de a csúcskategóriában nem sikerült elismerést kivívnia, kivéve a tagadhatatlanul páratlan tokaji desszert borokkal. De az elmúlt néhány évben új, pezsgők készítésére vállalkozó szereplők jelentek meg Magyarország minden szegletében. Az elsők, akik valóban világszínvonalú minőséget produkáltak, a Kreinbacherék. Legmélyebb gratulációnk a csapatnak az impresszív eredményhez: két aranyérmet, két Best in Class díjat és a legelső magyar National Trophy-t kapták, melyekhez az alapborokat a lenyűgöző Somlói Borvidék pezsgőkészítésre kiválasztott területei adták."

Ismét Champagne-é az abszolút világbajnoki cím

A vb-re érkező pezsgőket származási hely szerint és ezen belül stílusonként pontozza a zsűri, amelynek minden tagja kifejezetten pezsgőkre szakosodott. Tom Stevenson, Essi Avellan Master of Wine és Dr Tony Jordan mellett idén a kenti verseny második hetén Márkus György Champagne szakértő is bíraként vett részt. A legjobbaknak járó World Trophy, National Champions és Best in Class díj nyerteseit az aranyérmes champagne-ok és pezsgők közül választották ki, a londoni gálán kihirdették az abszolút világbajnokot, az év pezsgőkészítőjét és a zsűrielnök kedvencét is.

Kreinbacher, Somló Forrás: Kreinbacher

Nem meglepő, hogy a világhírű francia borvidék, Champagne ezúttal is toronymagasan vezet mind az aranyérmeket, mind a nagydíjakat nézve. A terroir adottságoknak, több száz év tradíciónak és a champagne-házak szakmai tudásának köszönhetően idén is kimagasló tételeket díjazhatott a zsűri.

2016-ban a legnagyobb elismerést a Louis Roederer champagne-ház kapta,

tíz aranyérem és négy Best in Class mellett három trófeát vehettek át; elnyerték az abszolút világbajnoki címet (sorozatban harmadjára), az év pezsgőkészítőjének választották a házat és a legjobb francia pezsgőnek szóló elismerést is megkapták.

CSWWC 2016 trófeák

  • Supreme World Champion – Louis Roederer 2002 Cristal Brut (Magnum), Champagne
  • Sparkling Wine Producer of the Year (az év pezsgőkészítője) – Louis Roederer
  • Chairman's Trophy (a zsűri elnökének díja) – Moët & Chandon MCIII
  • World Champion Classic NV (nem évjáratos) Brut – Charles Heidsieck Brut Réserve, Champagne
  • World Champion Classic Vintaged (évjáratos) Brut – Moët & Chandon 2006 Grand Vintage (Magnum), Champagne
  • World Champion Classic Blanc de Blancs – Ferrari Brut (Magnum), Olaszország
  • World Champion Classic Brut Rosé – Louis Roederer 2010 Brut Rosé Millésime, Champagne
  • World Champion Library Vintage (idős évjárat) – Dom Pérignon P2 Rosé 1995, Champagne
  • World Champion Classic Brut Style from a non-classic grape (nem klasszikus szőlőfajtából) - Santa Digna Estelado Rosé Uva Païs, Chile

National Champions trófeák

  • Best Australian Sparkling Wine 2016 – Chandon 2005 Prestige Cuvée
  • Best Chilean Sparkling Wine 2016 – Santa Digna Estelado Rosé NV Uva Païs
  • Best Chinese Sparkling Wine 2016 – Chandon NV Brut Rosé
  • Best English Sparkling Wine 2016 – Squerryes 2011 Brut
  • Best French Sparkling Wine 2016 – Louis Roederer 2002 Cristal Brut Millésime (Magnum)
  • Best Hungarian Sparkling Wine 2016 – Kreinbacher 2011 Brut Classic (Magnum)
  • Best Italian Sparkling Wine 2016 – Ferrari NV Brut (Magnum)
  • Best New Zealand Sparkling Wine 2016 – Hunter's Mirumiru NV Rosé
  • Best South African Sparkling Wine 2016 – Graham Beck 2009 Cuvée Clive
  • Best Spanish Sparkling Wine 201 – 1+1=3 2014 Brut
  • Best US Sparkling Wine 2016 – Roederer Estate NV Brut Rosé (Magnum)

A teljes listát, Best in Class és további díjakat ide kattintva találja.