Szabad-e a sült krumplit édes szósszal enni?

Vágólapra másolva!
Bár az édes és sós ízek párosítása igazán nem mondható elképesztően forradalminak, számos netes felhasználó számára elfogadhatatlan a gondolat, hogy polgártársaik esetleg vaníliás tejturmixba mártogatva szeretik burgonyájukat fogyasztani.
Vágólapra másolva!

Meglehetősen erős reakciókat sikerült egy facebookos McDonald's posztnak generálnia, mondjuk vélhetően ez is volt a cél. A sült krumpli édes szósszal kísért fogyasztása ugyanis láthatóan eléggé megosztó téma.

Epres vagy csokis legyen inkább? Forrás: McDonalds/Facebook

A cukor és a só találkozása önmagában talán még nem lett volna annyira felháborító, de két ilyen szent eledel, mint az olajban sült hasábburgonya és az ízesített tejes turmix kombinálása már túlment minden határon. (Viccelünk.)

Számos felhasználó nevezte az elképzelést "undorítónak", akadt, aki egyenesen azt állította, hogy

Még az is előfordult, hogy egy olvasó "sértőnek" érezte még a feltételezést is, az egyik hozzászóló pedig "a sült krumpli molesztálásának" látja az opciót.

Amerikai gasztronómiai oldalak szerint a Wendy's-ben ez az elképzelés már évek óta gyakorlatnak számít, szóval nem igazán értjük a felháborodást. A You're The Worst című tévésorozatban is pont nemrégiben fogyasztották ilyen módon a sült krumplijukat a szereplők, és az sem keltett különösebb médiavisszhangot. Lehet, hogy csak a McDonald's-vásárlók ennyire konzervatívak?