Aki megtanította Jamie-t olaszul főzni

gennaro contaldo séf jamie's italian étterem
Vágólapra másolva!
Jamie Olivert itthon is mindenki ismeri, de arról az olasz séfről, akinek a híres angol az Itália iránti rajongását köszönheti, alig tudtunk valamit. Eddig. Mert Gennaro Contaldo nemrég Budapesten járt, és természetesen főzött is.
Vágólapra másolva!

Gennaro Contaldo állítólag már 8-10 évesen elkezdett szakácskodni, egyrészt mert érdekelte, másrészt mert az anyukája csapnivalóan főzött. Contaldo aztán aránylag hamar Londonba költözött, ahol több olasz étteremben is dolgozott, míg 1999-ben megnyitotta a sajátját Passione néven.

Tíz évvel később az étterem bezárt, de Contaldo már megismerkedett Jamie Oliverrel, aki először megtanult tőle olaszul főzni, majd cserébe bevezette a médiába. Így egymás után jöttek a szakácskönyvek és a tévés szereplések, még saját sorozat is a BBC-n.

Együtt főznek, közös a biznisz Forrás: jamieoliver.com

Contaldo népszerűsége azóta is töretlen, annak ellenére, hogy a mai napig nem tanult meg rendesen angolul. A 67 éves séf követi az idők szavát, cserébe mind YouTube-, mind Instagram-csatornáján közel 300 ezren követik az övét. Az internet mellett leginkább a Jamie's Italian-hálózat éttermeiben található meg, részt vesz az egyes fogások kifejlesztésében, és egyfajta nagykövetként járja a világot, terjesztve az olasz konyha igéjét.

A budapesti étteremben találkoztunk vele, ahol egy ebéden alkalmunk nyílt személyesen beszélgetni Gennaro Contaldóval.

Mennyi a Jamie, és mennyi a Gennaro ebben az étteremben?

Tudja, valójában ez nem üzlet, ez szerelem. Nem tudjuk megmondani, ki szereti jobban az olasz konyhát, és azt sem, ki tesz többet bele, közösen csinálunk mindent. Együtt dolgozunk, együtt utazunk, járjuk az éttermeket. De nem csak rajtunk múlik, hatalmas csapat segíti a munkánkat, akiket nem is személyzetnek tartunk, hanem a családunknak.

Hány Jamie's Italian van jelenleg a világban?

Hűha, lehet, hogy ez kínos, de nem is tudom fejből, meg kell kérdeznem a kollégámat. Elképesztő, hol tartunk,

Nagy-Britanniában már 42 Jamie's van, a világ többi részén pedig 72 éttermet nyitottunk eddig.

De folyamatosan dolgozunk újabb projekteken, úgyhogy várhatóan hamarosan még többen leszünk.

Contaldo Budapesten is főzött Forrás: Jamie's Italian

Önnek annak idején saját, igen sikeres étterme volt, nem hiányzik a főzés, a szakácskodás?

Még hogy én nem főzök? (Nevet, és előkapja a telefonját.)

Hol Jamie-vel, hol nélküle, de tényleg minden áldott nap bemegyek egy konyhába, és csinálok ott valamit. Nemcsak amikor filmeznek vagy fotóznak, otthon is rendszeresen főzök.

Sokat utazik?

Igen, amikor ennyi éttermet kell felügyelni, akkor muszáj. De őszintén bevallom, hogy én inkább csak a közelebb lévő helyekre megyek, az igazán távoli éttermekbe Jamie szokott elutazni. Ide önökhöz például Egyiptomból érkeztem.

Magyarországon járt már, vagy most először van itt?

Nem, ez az első alkalom, és sajnos nagyon rövid időre jöttem, de nagyon tetszik a város is, és az éttermünk is. Remek munkát végzett mindenki. Egyébként itt is főztem már gyorsan egyet a konyhában.

És van valamilyen tapasztalata a magyar konyháról?

Csak olyan butaságot tudok mondani, mint amit az átlagember az olasz ételekről szokott. Tudja, amikor megkérdezik, ismeri-e az olasz konyhát, erre mindenki rávágja, hogy persze, pizza-pasta. Kicsit szégyellem, de

a magyar gasztronómiáról nekem meg a gulyás jut eszembe,

amit többször is ettem már. Ennek ellenére mindig meglepődöm rajta, hogy ez nem ragu, hanem leves, nagyon fura nekem.

Magyar bort ivott már?

Most így helyből nem emlékszem, mondjon csak néhány tipikus magyar fajtát, biztos eszembe jut.

Tokaji?

Hohó, hát hogyne ittam volna,

Sőt, arra is jól emlékszem, hogy volt valami sztori, olasz borászatok megpróbálták lenyúlni a nevet, elég rendes veszekedés lett belőle.

Contaldo és a magyar étterem sous-chefje Forrás: Jamie's Italian

Már országok konyhájával hogy áll?

Én szakács vagyok, tényleg minden típusú ételt szeretek. Ezért is élvezem, hogy ilyen sok országba eljutok a Jamie's Italian miatt, mert kipróbálhatom más nemzetek konyháját is, és tanulhatok tőlük.

Pár hónapja, amikor a Bocuse d'Ort Budapesten rendezték meg, interjúztunk egy híres étteremkritikus honfitársával, Luigi Cremonával. Aki legnagyobb meglepetésünkre azt mondta, hogy szerinte az olasz és a kínai konyha hasonló. Mit gondol erről?

Az biztos, hogy ők is, mi is tűzön főzünk, de ezen kívül nem sok azonosságot találok a két konyhában. Nem azt mondom, hogy az egyik jobb lenne, mint a másik,

kifejezetten szeretem a kínait, otthon is rendszeresen esszük,

csak épp a hasonlóságot nem látom. Nem mondott többet Cremona, hogy miért látja így?

De igen, ő arra hivatkozott, hogy számára nagyon fontosak a zöldségek, és mindkét konyha sokat használ belőlük.

Na látja, ezzel tényleg egyet tudok érteni. De az is igaz, hogy ugyanazzal a zöldséggel egészen más ételt készít egy kínai, és mást egy olasz szakács.

Meg is ette, amit főzött Forrás: Jamie's Italian

A Jamie's Italian étlapjáról meg tudná mondani, melyik étel a kedvence?

Hjaj, hányszor hallottam már ezt a kérdést! Mindig ugyanazt felelem rá: vannak magának gyerekei? Jó. És meg tudja mondani, melyik a kedvence? Na ugye. Pont így vagyok én is minden fogással, ezek a gyerekeim, mindet más miatt szeretem, de ugyanannyira.