Minden harmadik palacsinta elbukott a Nébih tesztjén

SVÉT veszprém étel
Hortobágyi húsos palacsinta
Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, a hortobágyi palacsinta még mindig mostohagyermeke az éttermi konyháknak, legalábbis a hatósági vizsgálat eredményei ezt mutatják.
Vágólapra másolva!

A Szupermenta projekt legújabb terméktesztjén az interneten rendelt, házhoz szállított készételek kerültek terítékre. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal 21 „hortobágyi” elnevezésű palacsintát vizsgált kedveltségi és hatósági szempontok alapján. A mikrobiológiai laboratóriumi eredmények hét esetben mutattak ki nem megfelelőséget, de a „fitt", „light", „fitness", „könnyű" jelzők jelölésével is nagyon sok problémája akadt a hatóságnak.

Összesen 21 hortobágyi palacsintát vizsgáltak a Nébih munkatársai: 10 klasszikusnak mondható húsos palacsintát, valamint 11 speciális változatot. A teszt során a termékek hivatalos érzékszervi bírálatát is elvégezték a szakemberek, ahogyan a már megszokott kedveltségi kóstolás sem maradt el.

Hortobágyi húsos palacsinta - így kellene kinéznie Forrás: Lantos Gábor

Közvetlenül az ételek kiszállítása után az ellenőrök megmérték a palacsinták maghőmérsékletét. Szomorú tapasztalat, hogy ez az élelmiszer-biztonsági szempontból meghatározó érték egy esetben sem volt megfelelő. Volt olyan palacsinta, amit a gyártó által vállalt 0–5°C közötti hőmérséklet helyett 24,1°C-osan szállítottak ki, ami súlyos élelmiszer-biztonsági kockázat.

A Nébih laboratóriumaiban

a palacsintákat összesen mintegy 300 szempontból vizsgálták.

A mikrobiológiai laboratóriumi eredmények 21 termékből 7-nél mutattak ki nem kórokozónak tekintendő, de szennyezettséget jelző mikroorganizmust. Ezek jelenlétének hátterében feltehetően hibás konyhatechnológia, az élelmiszer-biztonsági szabályok megszegése, konyhahigiéniai hibák, nem megfelelő hőmérsékleten zajló készen tartás és kiszállítás állhat.

Két termékben toxintermelő Bacillus cereus (spórás) baktériumot mutattak ki, ami ha az ételt nem megfelelő hőmérsékleten tárolják, akkor az érzékenyebb fogyasztóknál akár megbetegedést is okozhatott volna.

A nem megfelelő mikrobiológiai eredmények az előírások megszegésére utalnak, ezért

az érintett vállalkozásoknál hamarosan élelmiszer-biztonsági ellenőrzést tart a hatóság.

Szintén sok problémával találkoztak a hatóság munkatársai az ételek jelölésének vizsgálatakor. A vásárlók tájékoztatására szolgáló élelmiszer-jelölésre szigorú szabályok vonatkoznak, melynek csupán öt terméknél tettek maradéktalanul eleget a gyártók.

Azokon az élelmiszereken, amelyeken tápanyag-összetételre vagy egészségre vonatkozó állítást tüntetnek fel, kötelező tápértékjelölést is szerepeltetni. Ilyen állítás például a „light"„ könnyű", „fitt", „fitness". Ennek az előírásnak 7 speciális palacsinta nem felelt meg a megvizsgált 11-ből.

Szintén

problémát okozott az internetes ételrendelést jellemző gyártói, forgalmazói átláthatatlan kapcsolatrendszer,

a rendelt és kiszállított termékek eltérése, a vállalkozó által feltüntetett és a valójában kapott tömegbeli eltérés. A laikus kóstolók és hivatalos érzékszervi bírálók a legtöbb termék minőségét is kifogásolták.

A termékteszt rangsorát a kedveltségi kóstoláson adott pontok alakították, de a végső eredményeket a hatósági tényezők is befolyásolták. Ennek megfelelően nem kaphattak rangsort azok az ételek, melyek mikrobiológiai szempontból nem feleltek meg, valamint pontlevonás járt a jelölési szabálytalanságokért, a szállítási-átvételi maghőmérséklet miatti hiányosságokért, valamint a termékek nettó tömegéből fakadó eltérésekért is.

A gyenge mezőny ellenére a végső sorrend a következőképp alakult:

első helyen végzett a klasszikusnak mondható hortobágyi húsos palacsinták tesztjén az Interfood.

Második lett a Cityfood palacsintája, míg harmadikként a Bonappétit zárt.

A speciális palacsinták esetében még a jelölési hibák miatti pontlevonás után is első lett a Vitál Konyha, második a Norbi Update étele, harmadik helyen pedig az Interfood végzett.

További információk és a részletes vizsgálati eredmények elérhetők a Nébih Szupermenta terméktesztoldalán.