Kétféle ember van. Az egyik szereti a füstölt halat, a másik meg nem. Nem kell ezt cifrázni: az egyik utálja a gusztustalan népséget, aki megeszi és büdösít, a másik lenézi a sok tápos finnyást, aki nem tudja, mi a jó.

Bevallom: éveken át egy voltam a hangosan pfujogók táborából. Nem értettem, mi a jó benne, képtelen voltam felfogni mások kéjes örömét, ahogy a bőrt lehúzva beletúrnak a szürkés-rózsaszín húsba. Nem csoda: a füstölt hal nem szép látvány. 

Lehet nem szeretni, bár hibaForrás: Zirig Árpád

A múltat végképp eltörölni

A nyolcvanas évek már a közepénél járt, mikor (az akkor még) békés kisvárosom idilli peremét, a nyugati lakótelepet beszippantotta a szocialista gazdaság: az iskola mögött nekiálltak egy bevásárlóközpont építésének. A bolt neve: Merkúr. Aki csak tehette, kihangsúlyozta, szolgáltató központ is nyílik az emeleten – a háziasszonyok lendületből akasztották össze tartóshullámaikat sugdolózás közben: lesz fodrászat is?  Lett.

Élelmiszerbolt, hentes, könyvtár, fodrász, soha be nem induló étterem: lassan készült, sokáig játszhattunk az építkezésen. A kanyarban már jóformán ott dudált a csehszlovák rendszerváltás, mire megnyílt – nem sok lehetőségünk volt meggyőződni a párt gazdászai által kigondolt üzletmenet életképességéről.

Gyerekként örültünk a körbeülhető betonszegélyeknek, a parkolórámpának, ami igazi hegynek tűnt a lapos Csallóközben: télen az egyetlen szánkózási lehetőség volt a közelben  – az 1987-es nagy havat is ott éltük át, labirintust vágva, várat építve, átázott, majd jegesre fagyott csizmában harcolva napokon át.

Város a kórház szélén

A Merkúr második legjobb dolga a földszinti csemegebolt volt, vagyis lahôdky, ahogy a kirakatra volt írva. Néha sikerült rábeszélni anyámat, vegyünk spiccet, legendás tojáslikőrös süteményt, vagy laskonkyt, ami isteni diós édesség – sajnos a magyar nevét nem is tudom, de hamarosan jövök egy recepttel, becsszó.

A hűtőpultban saláták voltak, minimum kettő: a Csehszlovákiában a treska nevű majonézes halsaláta az kötelező, de ha nincs párizsis is, akkor is utcára mennek az emberek. (Lehet, hogy két évvel később az fogyott el, nem a szocialista lendület?)

Néz rám a szomorú szemévelForrás: Origo

Hihetetlen élénken, színesen és kontrasztosan él bennem a kép. Állok anyám mellett, ahogy mozog, nyúlszőr bundája meg-megcirógatja az arcomat. Felnézek az arcára, hogy szervezzek valami édességet, de nem sötétbarna szeme néz rám vissza, hanem vagy tucatnyi füstölt makréla kifejezéstelen tekintete.

Nem a félelem a jó szó, hisz miért félnek a döglött haltól. Az undor, az vág ide: mintha egy idegen házba lépve a nappali foteljében megtalálnád az évek óta mumifikálódott nagypapát  – nem ide jöttem, nem ezt akartam (sütit kaptam csak az útra...)

Kösz, nem

Éveken át, ahányszor szóba került a füstölt hal, nekem ez a kép, a fejjel lefelé lógatott, összeaszott makrélák sora jutott eszembe. Láttam résnyire nyílt szájukat, a kis fogakat, a puruttyán barnult uszonyokat. Nem, nem akartam belőle enni, és bárki, aki igen, egy kőbaltával hadonászó mosdatlan barbárnak tűnt.

Elnézést, filmes kép, egy 2006 óta hányódó tekercsről szkennelve - felpakolt Aprilia Motó 6.5 a TűzraktérbenForrás: Zirig Árpád

Azóta vége a nyolcvanas éveknek (tényleg jó, hogy újra nem jön el?), elszaladt a kilencvenes is. Becsszó, közben sem ettem füstölt halat. Mikor jött hát a megvilágosodás? Pontosan emlékszem: 2006-ben páran felkerekedtünk, hogy elmotorozunk Litvániába. Előző este még a Tűzraktérben játszottam a lokális szinten minimum legendás Jønvukk zenekarommal – ott aludtam indulás előtt az elhagyott épületkomplexum egy sarkában, keresve pár tiszta négyzetmétert az óvszerekkel, csikkekkel és tűkkel telidobált csarnokban. A felpakolt Aprilia Motó 6.5 ott pihent mellettem – finom és elegáns formaterv érthetetlenül kilógott a romok közül.

Két nappal később már Trakaiban pakoltam le a tóparton: iszonyatosan meleg volt, a fővárostól egy köpésnyire levő kisváros olyannak tűnt, mint Szicília. Az első fabódéba beestünk – éreztük, azonnal kell pár sör. Tudják, milyenek ezek a kisboltok: könnyűszerkezetes kocka, lambéria kívül, gipszkarton vagy farostlemez belül. Hűtő, pult, polc, néni, kassza.

Forduljunk 180 fokot

Ott is majdnem ilyen volt, csak az arányok változtak: a beltér kétharmadában sör volt, a maradékon pedig egyenlő arányban sajt, füstölt hal és jégkrém osztozott. Akkor még nem tudtuk – sehol sem volt még az azóta többszörösen kiherélt sörforradalom -, hogy azok ott nem mezei lágerek meg Zs kategóriás barnák. Ha újabb sört kértünk, a néni adott, gondolom a legdrágábból, hisz külföldi turisták vagyunk. Feltehetőleg éppen ezért elégedetten végigittuk a helyi baltiporter-kínálatot – ez egy alsó erjesztésű, sötét színű, akár 9% fölé is kihajló fajta. Hamar végünk lett, ledöntött minket a tavaszi fáradtság.

A kontrollt lényegében elvesztve mentem vissza a boltba némi ennivalóért – vettem kenyeret, sajtot meg a legcivilizáltabbnak tűnő angolnakarikákat. Másfél perccel később teli szájjal annyit morogtam, hogy én hülye, mit hagytam ki évekig?  Lazultam a napon, hátam a bódénak vetve, bajszomon csillogott a sör, és újabb meg újabb halakat tüntettem el. Barbár lettem, barbár, igen, újra. (Csak egy szál bicskát vittem el az útra.)

Gyönyörű a bőr mintájaForrás: Zirig Árpád

Engem utálnak

Most már így maradtam. Én vagyok az, aki képes irodai konyhában füstölt halat enni, és kuncogni a vernyákoló kolléganőkön,  és én vagyok az is, aki még babakorában rászoktatta a gyerekeit. Galád apa vagyok, élvezem.

Amikor vissza-visszatérek anyámhoz – akinek még megvan az a nyúlszőr bundája, de Csehszlovákiának már annyi –, sosem hagyom ki, hogy vegyek füstölt halat. A Merkúr nevű üzletházat viszont eredeti formájában elsöpörte a kapitalizmus, nagy része kihasználatlan, már a könyvtárfiókot is vagy húsz éve felszámolták. Miért pont a csemegebolt élte volna túl?

Mama I'm coming home

Most is több, papírba csomagolt makrélát hoztam. Aztán eljött a pillanat, hogy ebéd kellett, de csak hal volt a hűtőben. Mindened van, ha halad van"  – mondta bennem a nyakas csallóközi kisördög, így elkezdtem feltúrni a szekrényeket, mit adhatnék mellé. A múltkor Császártöltésen kapott szerkesztőségi mangalicaszalonnából még akadt, s felbukkant a kosárban pár fej édes kiskanizsai lilahagyma is. Tej volt, vaj dettó, a hűtőben pedig megláttam a lasagnetésztalapokat. Jó kiindulás a lakomához, nem?

Jó alapForrás: Zirig Árpád

Adj fél órát

Zsírjára pirítottam a szalonnát, majd ment rá a hagyma - nagyon kedvelem ezt a tájfajtát, mert édeskés, nem csíp és könnyen krémesedik, pont ezért chutneynak is remek. Kis bors frissen törve, majd jöhet is a kiszálkázott halcafatok kupaca. Inkább csak keverjük át, melegítsük, felesleges egy percnél tovább kínozni a lángon a húst.

Éppen csak melegítsük összeForrás: Zirig Árpád

Rétegezzük szépen a lasagnéval, mindegyik tésztalap közé töltve, majd bőségesen meglocsolva besamelmártással, amely sűrítés közben a só mellett kis szerecsendiót is kapott. Én középen csaltam egy kicsit, már oda is szórtam reszelt sajtot – pont caciotta volt otthon. Ez az olasz fajta az egyik legelterjedtebb alapsajt arrafelé, remekül reszelhető,  univerzális konyhai célokra sokkal alkalmasabb a trappistánál, simán ellenfele a feljövő goudának.

Erre még kell besamel, csináltam isForrás: Origo

A tetejére ráöntöttem az összes maradék besamelt. Persze akkor láttam már, hogy fentre kevés jutott - ilyenkor ne legyünk restek, készítsünk még egy picit, mert a benne levő tej nedvességtartalma puhítja meg a tésztát. 180 fokon, letakarva süssük harminc percig, aztán még ötöt szabadon, légkeveréssel, hogy megpiruljon. Az eredmény olyan illat, amivel a kapun kikergethetem a finnyás népségeket, de nálunk, faluhelyen olyanok nincsenek.

Mire észbe kaptam, már csak egy kocka maradtForrás: Origo

Ahogy már Litvániában rájöttem, az alsóerjesztésű balti porter sör nagyon passzol a füstölt halhoz, de most egy sem volt kéznél – belga tripel típusú, 9%-ossal kísértük le, aminek sűrű, malátás aromái nagyon jól egészítik ki a sajt krémességét és a füstölt hal markáns karakterét.

Próbálják ki, a múltat el kell törölni: legyen 2017 a füstölt hal éve.