Bénázik a posta, késnek az ajándékok? Süssön valamit!

karácsonyi maradékok
A kutyának sem kell már a maradék?
Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, komoly gond van a postán rendelt ajándékok kiszállításával. Bár a boltok tele vannak, senkinek sincs ideje-energiája plázába menni. A megoldás a házi készítésű ajándék. 
Vágólapra másolva!

Egyfajta nemzeti stressz látszik kibonatkozni, miután komoly veszélybe került az online megrendelt ajándékok megérkezése még december 24. előtt. Egy ország feszült be a hírek hallatán és kezdett el aggódni, hogy nem lesz mit a karácsonyfa alá tenni és

sértődött rokonok pusmogása, gyerekek sírása színezi a csendes éjt.

Ahelyett, hogy stresszes rohangálásba és további pénzköltésbe kezdene, szerintünk a legjobb megoldás valami házi készítésű finomság, amit, ha beüt a ménkű, könnyedén bevethet. Ha pedig mégis megérkeznének az ajándékok, legfeljebb elfogyasztják a pótlásnak szánt ennivalókat. Egyedül vagy az ajándékozottal együtt és boldogan nevetnek a múlt heti aggodalmon.

Ha nem hozza a postás, süsse meg! Forrás: Halmos Mónika

Ajándéknak persze nem alkalmas bármilyen étel. Egyrészt olyasminek kell lennie, ami sokáig eláll és akár hűtés nélkül is kibírja egy darabig, ha úgy alakul. Másrészt

mutatósnak is kell lennie,

mert bármennyire is imádjuk a csirkepörköltet, azért furán nézne ki szalaggal átkötve. Harmadrészt meg kell, hogy legyen valami presztízse. Fura módon például a sós sütemények nem igazán rendelkeznek ilyesmivel, pedig legalább annyira szeretjük őket, mint az édeset és mégis.

Szerencsére a Táfelspicc recepttárában mindenre van megoldás, feltúrtuk és van egy rakás bevált ötletünk. Nagy részüket akkor is el tudja készíteni, ha nincs hatalmas gyakorlata és nagyon különleges hozzávalókkal sem kell számolnia, akár a sarki boltban is megveheti, amire szüksége lesz.

Brownie

A tapasztalat azt mutatja, hogy

csokoládéval szinte lehetetlen tévedni.

Ezen belül is a brownie a legmegbízhatóbb versenyző, ami még akkor is jó, ha esetleg nem sikerül tökéletesre. Elvileg ugye akkor a legfinomabb, ha belül kicsit még folyós, de ne aggódjon, ha mégsem találja el tökéletesen a sütési időt, akkor is rendben lesz. A lényeg, hogy jóféle csokoládét vegyen hozzá, legalább középkategóriásat. Ha kész van, szeletelje fel minél kisebb darabokra, tegye jól záródó dobozba vagy üvegbe, kösse át szalaggal és csak nézze, hogy örül, aki kapja. Ebben a cikkben talál egy jó receptet brownie-hoz.

MIndenki szereti Forrás: Ács Bori

Rillette vagy máj

Bár a sós süteményeket kihagytuk válogatásunkból, azért kár lenne leragadni a cukornál. Haha. A rillette, magyarul húskrém

készülhet szárnyasból vagy sertésből,

amit könnyebb beszerezni. Szalonnára is szükség lesz a készítéséhez, de azért sem kell a világ végére menni. Aki kicsit oda akarja magát tenni, az készíthet zsírjában eltett libamájat is, de kacsából vagy csirkéből is finom lesz. Mindkét ajándékhoz ezen a linken talál receptet. Ha kész van, csak egy jóféle csatos üveg vagy szebb befőttes üveg kell hozzá és már lehet is címkézni.

Sokáig eláll Forrás: Ács Bori

Hókifli

A karácsonyi süteménypaletta egyik hagyományosan kötelező eleme a hókifli. Mára azonban kevesebben készítik, ezért nagy örömet lehet vele szerezni. A kelesztés miatt összesen két óra kell hozzá, de legalább van idő lenyugodni a nagy rohanásban. Ha diót vagy mákot nem könnyen tud szerezni, ne aggódjon, mert

a lekvár is megfelelő tölteléknek minősül,

azt pedig tényleg mindenhol lehet kapni. A tökéletes hókifli receptjét ide kattintva találja meg, jó sütést kívánunk.

Ön is rég evett már igazi hókiflit? Forrás: Táfelspicc

Húspástétom

Korábban tökéletes vendégváróként ajánlottuk a pástétomokat, de ajándéknak is kiválóak. Egyrészt jól néznek ki, másrészt sokáig elállnak, harmadrészt

a franciás elegancia illúziója lengi őket körbe.

főleg, ha nem is pástétomnak, hanem paténak hívjuk őket. Ez az a típusú dolog, amit kifejezetten egyben kell átadni. Ha kisült és kihűlt, csomagoljuk celofánba, hadd látszódjék a szépsége és büszkén fogadjuk a megajándékozott háláját. Pont nemrég írtunk róla, íme a link.

Mutatós és finom Forrás: Ács Bori

Kuglóf

Karácsony táján már évek óta terjed nálunk is az olaszok édes kenyere, a panettone, amit sok pénzért hoznak be az országba élelmes vállalkozók. Bár szépen mutat, de szerintünk sokkal jobban jár, ha inkább sajátot készít.

Az igazi foszlós tésztájú kuglófhoz élesztő kell,

vaj, tojás, tejszín, hogy gazdag legyen és ünnepélyes. Kisülés és hűlés után megint csak szeletelés nélkül, egyben csomagolja be celofánba és a várt hatás nem marad el. A kakaós kuglóf receptjét ide kattintva érheti el.

Jobb, mint az olasz Forrás: Ács Bori

Cantucci

Szintén az olaszoknak köszönhetjük egyik kedvenc aprósüteményünket, a cantuccit. A boltban aranyáron mérik, úgyhogy ha ilyet készítünk valamelyik szerettünknek, meg kell becsülnie a jó sorát.

Ha nem tud mandulát szerezni, ne aggódjon,

mert dióval is csodás lesz, ezen kívül csak liszt, tojás és cukor kell hozzá. Na meg egy kis idő, de ha jobban jár, ha sütisütéssel tölti, mint ha idegeskedik a tömegben - ugye? Itt mondjuk meg, hogyan csinálja.

Dióval is lehet Forrás: Origo

Liszt nélkül

Jó-jó, de akinek az ajándékát nem hozta a posta, az nem ehet lisztet - dohog a kedves olvasó és igaza van, egyre gyakoribb a gluténérzékenység. Viszont erre is van megoldásunk! A mandulás-kókuszos gyümölcskenyér ugyan kevésbé elegáns, mint a hókifli, cserébe legalább olyan karácsonyi a hangulata, hiszen

már anyáink is sütötték,

persze ők még búzaliszttel. Különleges jellegéből adódóan ehhez már nem kapjuk meg az alapanyagokat bármelyik boltban, de elég egy biobolt, hogy beszerezzük a rizslisztet, kókusz- és mandulalisztet. Nem lesz olcsó, előre szólunk, viszont ízleni fog annak a szegény embernek, aki nem ehet liszteset. Itt találja hozzá a receptet.

Liszt nem kell hozzá Forrás: Ács Bori