Kicsoda Széll Tamás, és mit köszönhetünk neki?

A jó versenyek hiányát mint szakmai problémát látta a nemzetközi szakácselit: nem véletlen, hogy maga Paul Bocuse, a francia séflegenda jött elő az ötlettel 1985-ben, a Salon des Métiers de Bouche szakkiállításon, hogy
olyan összecsapásra lenne szükség, ahol minden a helyszínen, a nézők és a szakmai zsűri előtt készül,
ahol mindenki egyenlő feltételekkel, eszközökkel és alapanyagokkal dolgozik.
Az elképzelés mögé teljes mellszélességgel sorakozott fel a francia szakácssereg és a szövetségek, így két évvel később, pont harminc éve elkezdődött a Bocuse d'Or, amit mostanra az egyetlen igazán hiteles és mérvadó viadalnak tartanak.
Nem véletlen, hogy a konyhai megújhodásnak tekintett nouvelle cuisine atyja, Paul Bocuse ezt végig tudta vinni, és az sem, hogy pont a szülővárosában, Lyonban:
a családi étteremben kezdett, majd 1958-ban megszerezte első, 1962-ben a másodok és 1965-ben a harmadik Michelin-csillagát.
Ezen túl a Franciaország legjobb szakembereinek adományozott MOF címet is 1961 óta birtokolja.
A séfnek igaza lett, mostanra ez a legnagyobb horderejű és jelentőségű verseny, amelyre kijutni is csak komoly munkával és felkészüléssel lehet – nem engednek akárkit a főzőbokszokba.
A magyar Bocuse-sztorit tulajdonképpen 2013-tól számoljuk, igaz, a Hagyomány és Evolúció nevű hazai összecsapást fontos megemlíteni a történetben (Tamás 2008-ban megnyerte), mert tulajdonképpen afféle keltetőként segítette a szakma újbóli kivirágzását, miután a szocialista évtizedek alatt megfojtották és lesilányították.
Mivel a francia versenynek nem voltak hagyományai itthon, nem állt fel a csapatmentalitás sem, amely kötelezően szükséges a kijutáshoz és szerepléshez. Francia és skandináv győzelmek felelgettek egymásnak:
a Molnár B. Tamás vezette Magyar Gasztronómiai Egyesület és a később megteremtett Magyar Bocuse d'Or Akadémia vette fel a fonalat,
és kezdett dolgozni azon, hogy kipróbálhassuk magunkat a világ legnehezebb szakácsversenyén.
Az 1982-es születésű Széll Tamás, Garai Ádám commis (segítő) és Hamvas Zoltán coach csapata a kilencedik helyen végzett, és kijutott a 2013-as lyoni világdöntőre. A féléves felkészülésben részt vett a Bocuse d'Or máig legsikeresebb versenyzője, a dán Rasmus Kofoed is.
2013, Bocuse d'Or, Lyon, világdöntő
Széll Tamás és csapata a tizedik helyen végzett, megelőzve számos világhírű gasztronemzetet.
2014, Bocuse d'Or Europe, Stockholm, európai döntő
A hazai selejtező után Molnár Gábor és segítője, Pohner Ádám jutott ki, edzőjük Várvizi Péter volt. A kilencedik helyen kerültek be a lyoni döntőbe.
Stockholmban jelentették be, hogy Magyarország rendezi a 2016-os európai döntőt.
2015, Bocuse d'Or, Lyon, világdöntő
A felkészülésre változott a csapat, Várvizit Vomberg Frigyes coach váltotta fel. Molnár Gáborék a tizenharmadik helyen végeztek.
2016, Bocuse d'Or Europe, Budapest, európai döntő
A magyar selejtezőkön nem vett részt Széll Tamás, zöldkártyával ment a döntőbe, ahol csak egy kevéssel előzte meg Pohner Ádámot, Molnár Gábor korábbi commisát.
A májusi európai döntőt Tamás és segítője, Szabó Kevin óriási meglepetésre megnyerte – a coachuk Vomberg Frigyes volt.
2017, Bocuse d'Or, Lyon, világdöntő
Széll Tamás csodálatos szerepléssel, a legjobb hústál különdíjával, a negyedik lett a szerdai világdöntőn – tudósításunkat az első napról itt, az eredményhirdetésről pedig itt olvashatja.
A magyar csapat csak néhány ponttal maradt le a dobogóról. A győztes az USA csapata lett, őket Norvégia és Izland követte. A versenynek otthont adó Sirha szakkiállításon volt magyar stand, rengetegen ott szurkoltak. Helyszíni tudósítónk elmondta, hogy sokan az első háromba várták Tamásékat, így amikor a legjobb hústál díjat – ami igazából egy kicsit mindig vigaszdíj – kihirdették, sokan lelombozódtak, már tudták, hogy nem lesz dobogó.
Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke az Origónak a helyszínen ezt mondta: „Óriási mérföldkő ez, iszonyatosan büszke vagyok. A magyar gasztronómia töretlenül fejlődik. Az első Michelin-csillag, kijutás a Bocuse-ra, majd az Európa-bajnokság megnyerése és most ez a negyedik helyezés – remek ívet látunk. Nagyon kevéssel maradtunk le a dobogóról. Egyelőre sok minden kavarog bennem, de az biztos, hogy reális helyen végeztünk – az első ötbe vágytunk, ez sikerült.”
A helyszínen úgy tűnt, Széll Tamás nem volt maradéktalanul boldog, ami nem meglepő,
maximalizmusa, győzni akarása nemcsak legendás, hanem példaértékű is
– az arcán pár pillanatra látszott, hogy jobb eredményt szeretett volna elérni. Ennek ellenére a negyedik hely elképesztő siker: magyar séf még sosem végzett ilyen előkelő helye ilyen nagy presztízsű szakácsversenyen.
Már a felkészülés közben nyilvános volt a hírt, hogy Széll és Szulló Szabina otthagyják az általuk Michelin-csillagossá vált Onyx éttermet, hogy a Hold utcai piacon nyissanak bisztrókonyhát.
A pár 2003 óta dolgozik együtt, nem véletlen, hogy most is közösen folytatják - az irány nagyon s tudatos,a nemzetközi trendek jól mutatják,
a vevők a fine dining mellett egyre inkább az érthetőbb, szerethetőbb és lazább konyhákat keresik.
A magyar csapat ma, január 26-án este 22:45-kor érkezik a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre –
ünnepelje az utasváróban a sikert!