Új esélyek fiatal séfeknek

sándor rodrigo séf san pellegrino
Vágólapra másolva!
Ismét megtörténhet, hogy egy fiatal magyar séf bejut az elődöntőbe, akár csak tavaly, amikor egy mangalica fogással aratott a hazai szakember.
Vágólapra másolva!

A S.Pellegrino, amelyet hazánkban a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. forgalmaz, bejelentette a világ fiatal séftehetségeit elismerő nemzetközi versenyének, a S.Pellegrino Young Chefnek várva várt folytatását. A harmadszor meghirdetett megmérettetésre február elsejétől várják a jelentkezéseket. A 2017-es kiírás több szempontból is megújul, hogy a versenyzők még szélesebb szakmai kör előtt mutathassák meg magukat, és, hogy tehetségük méginkább kibontakozhasson.

A verseny 18 hónapon keresztül zajlik majd. Az előválogatókra és a régiós döntőkre még idén sor kerül, ám a végső döntőt már 2018 júniusában rendezik meg, így a résztvevők a S.Pellegrino Young Chef 2018 címért mérkőzhetnek majd.

A hosszabb verseny miatt a jelentkezők több időt tölthetnek a számukra kijelölt mentor séfekkel,

így nemcsak tányérjaikat tökéletesíthetik, de tovább fejleszthetik készségeiket is, hogy a döntőben már a legjobb formájukat hozhassák.

A S.Pellegrino Young Chef hatalmas lehetőséget jelent a győztesek számára, hiszen a megmérettetés alatt kapott komoly szakmai támogatás és a győzelemmel járó nemzetközi ismertség mellett a nyertes részt vehet a márka éves, a S.Pellegrino Young Chefhez kapcsolódó, és más, a világ különböző pontjain zajló eseményein is.

– emelte ki a S.Pellegrino Young Chef legutóbbi győztese, az egyesült államokbeli Mitch Lienhard.

A győztes Leinhard Forrás: S.Pellegrino

A verseny tavalyi sorozatában szurkolhattunk Sándor Rodrigonak is, aki a kelet-európai régiós megmérettetés győzteseként jutott be a döntőbe. Az elődöntő során a zsűrit a tökéletes technikai kivitelezés mellett az is lenyűgözte, hogy a magyar versenyző mangalicapofából, karamellizált karfiolpüréből, mazsolaszószból és cékla tortelliniből álló tányérjával üzenetet tudott közvetíteni.

Sándor Rodrigo, a tavalyi magyar versenyző Forrás: San Pellegrino

Idén a Közép-Amerika–Karib-térség régióval tovább bővült a versenyben résztvevő földrajzi területek köre. Így már a világ számos részéről, összesen 21 régióból jelentkezhetnek a fiatal séftehetségek a versenyre. Ezt idén az angol mellett már spanyol, mandarin, francia és olasz nyelven is megtehetik, de a jelentkezőknek továbbra is beszélniük kell angolul, hiszen ez a verseny hivatalos nyelve.

A S.Pellegrino Young Chef 2018 versenyre 2017 február elsejétől április végéig a Sanpellegrino.com oldalon lehet jelentkezni, amely egyben a megmérettetés online oldala is.

A verseny során, amelyre tavaly több mint háromezren jelentkeztek, a 21 régióban egy összesen 70 séfből álló zsűri választja majd ki azt a 21 fiatal séftehetséget, akik a 21 mentor séf segítségével részt vehetnek ezen a kivételes utazáson.

A milánói döntőben pedig egy héttagú, világhírű séfekből álló zsűri ítéli majd oda a győztesnek járó S.Pellegrino Young Chef 2018 címet.