A csúnya répából is finom torta lesz

Vágólapra másolva!
Mostantól itthon is lehet már venni tökéletlen zöldséget és gyümölcsöt, természetesen olcsóbban, hogy mindenki jól járjon. 
Vágólapra másolva!

Egyre fontosabb téma az élelmiszer-pazarlás. Bár a nálunk gazdagabb országokhoz képest aránylag jól állunk, azért a statisztikai adatok szerint átlagosan

minden magyar állampolgár 40 kilogramm ennivalót dob a szemétbe évente.

Ezzel körülbelül a szomszédos, hasonló gazdasági fejlettségű országok szintjén vagyunk, a nálunk gazdagabb országokban általában a pazarlás mértéke is nagyobb. A legtöbbet szemetelő briteknél fejenként évente akár 80-100 kilónyi ennivalót is kidobhatnak.

A hulladékba kerülő élelmiszer jelentős része persze még a vásárlás előtt válik szemétté az áruházakban, részben az ennivalóval szemben támasztott szigorú előírásoknak köszönhetően, de fontos szerepet játszik az is, hogy a vásárlók is mindig a legfrissebb terméket keresik. Az esztétikai elvárásoknak nem megfelelő külsejű, azaz

a csúnya zöldségek és gyümölcsök pedig általában esélyt sem kapnak rá, hogy eljussanak a fogyasztókhoz.

Ha a nem elég csinos terményt feletetik az állatokkal, akkor már jól jártunk, de sokszor még leszüretelni sem éri meg a gazdáknak.

Forrás: Tesco

Két évvel ezelőtt egy francia áruházlánc komoly kampányba kezdett, hogy elfogadtassa és megszerettesse a vásárlókkal a kevésbé szép termékeket is, és a beszámolók szerint jó eredményeket értek el.

Amerikában tavaly indított egy civil szervezet aláírásgyűjtést, hogy rávegyék a Walmartot a csúnya zöldségek és gyümölcsök forgalmazására, és meglepő módon sikerrel jártak. Arrafelé akkora a környezettudatos vásárlóerő, hogy Imperfect Produce néven egész vállalkozást építettek a hátrányos helyzetű termények árusítására.

Egyre többet mentünk meg

A magyar fogyasztók prioritásai között egyelőre még kisebb súllyal szerepel a környezetvédelem, de szerencsére van olyan cég, amelynek nincs szüksége külső nyomásra, hogy szeresse a csúnya almákat is.

A Tesco igyekszik minél többet tenni az élelmiszer-pazarlás csökkentése érdekében, ami remek hírértéke és image-javító hatása mellett egyfajta kellemes mellékhatásként csökkenti a vállalat elég magas hulladékkezelési költségeit is. Minél több már nem eladható ennivalót visznek el ugyanis az Élelmiszerbank által szervezett civilek, annyival kevesebb kerül a kukákba és kell érte fizetni a szemétszállításkor. A vállalati rendszerek átszervezése, az átadható élelmiszerek különválogatása persze pluszmunkát jelent a dolgozóknak, de az Élelmiszerbank beszámolója szerint jellemzőbb, hogy

a vállalat emberei is örülnek, ha kevesebb étel megy a kukába.

Ha minden jól megy, 2020-ra minden áruházból a rászorulókhoz kerülnek a még ehető élelmiszerek (jellemzően pékáru, zöldség-gyümölcs) a szemét helyett. Magyarországon 2014 szeptemberétől 2016 decemberéig, 92 áruházból, összesen több mint 1,6 milliárd Ft értékben adott át élelmiszert jótékony célra az áruházlánc, ami több mint 3600 tonna adományt jelent. Ez a mennyiség mintegy 9,1 millió adag ételnek felel meg. Folyamatosan újabb áruházakat vonnak be a programba, ennek köszönhetően

2016-ban 100 százalékkal nőtt meg a rászorulókhoz kerülő ennivaló mennyisége.

Kicsik, de finomak Forrás: Origo

Tökéletesen tökéletlenek

Az Élelmiszerbankkal folytatott együttműködés sikerei után most a csúnya zöldségek és gyümölcsök is megérkeztek Magyarországra. Az alma és a répa magyar, a krumpli lengyel és természetesen olcsóbban is kerülnek a polcokra, ami a vállalat erősen árérzékeny vásárlóinak is jó hír lehet.

A Perfectly Imperfect program keretében egyes szállítóitól olyan zöldséget és gyümölcsöt is átvesz a Tesco, amelyek nem felelnek meg a normál, belső termékspecifikációknak, de egyébként

kiváló minőségűek és élelmiszer-biztonsági szempontból tökéletesen alkalmasak emberi fogyasztásra.

Ezek többnyire olyan esztétikai hibás termékek (kisebbek, nagyobbak a megszokottnál, kissé deformáltak vagy héjhibásak), amiket a termelők sok esetben kidobnának. Nem mellékes tény, hogy bizonyos kutatások szerint az ilyen héjhibák egészségesebb, finomabb gyümölcsöt jelentenek, magasabb antioxidáns-tartalommal.

Forrás: Tesco

Azzal, hogy a Tesco több terményt vesz át, termelői oldalon kevesebb vész kárba. A súlyukat, méretüket vagy formájukat tekintve nem standard zöldségeket és gyümölcsöket pedig kedvezőbb áron értékesíti az áruház. Bár

az olcsóbb árak a fogyasztóknak is előnyt jelentenek,

a brit Tesco-áruházakban már nagy népszerűségnek örvendő program célja az, hogy segítsen csökkenteni a termelői oldalon keletkező élelmiszer-pazarlás és -veszteség mértékét.

Görbécske Forrás: Origo

A program 2017. január 24-én tesztjelleggel indult el 50 közép-európai, köztük 12 magyarországi áruházban. A tesztidőszakban szezonálisan elérhető és a téli szezonban népszerű

alma, répa és krumpli kapható Perfectly Imperfect kínálatban

1, illetve 1,5 kilós kiszerelésekben a következő hazai hipermarketekben: Budaörs, Debrecen, Győr, Gyula, Hajdúszoboszló, Monor, Nagykőrös, Orosháza, Pécs, Siófok, Szigetvár, Szolnok. A krumpli és a répa 149 forintba, az alma 229 forintba kerül.

Ugye, hogy nem látszik rajta? Forrás: Origo

A tesztidőszak végén a Tesco a vásárlói visszajelzések alapján dönt majd arról, hogyan alakítja tovább a csúnya, de finom élelmiszerek kínálatát.