Napóleonnak is köszönhetjük a csabai kolbászt?

Csabai kolbász
Bors nincs benne
Vágólapra másolva!
Ha elhangzik: csabai, egyből tudjuk, mire gondoljunk. Készítése élő néphagyomány, a családi receptúrák apákról fiúkra, anyákról lányokra szállnak több száz éve, és az íz családonként azóta szinte semmit sem változott. Ahány ház, annyi kolbász: bár a csabainak egyedi a jellege, az elkészítés azonos, ugyanolyan fűszereket használ mindegyik készítő, mégis a hozzávalók mennyiségének adagolása miatt minden család kolbásza másféle ízeredményt ad.
Vágólapra másolva!

Régi iratokból tudjuk, hogy a magyar kolbásznak 600-700 éves múltja ismert, neve „kolbaz”, „colbaz”, „kóbász”, „kalbász” változatokban fordul elő.

Egy anekdota szerint Bonaparte Napóleonnak köszönhetjük a csabai kolbászt. A napóleoni háborúk során az angolok blokád alá vették Európa kikötőit, és hiánycikk lett a bors, amellyel akkoriban a kolbászt fűszerezték. Ekkor találhatták ki a csabai mesterek, hogy

a helyben megtermelt paprikával helyettesítik a borsot.

Borsot azóta sem tesznek a kolbászba Békéscsabán, viszont sehol ennyi pirospaprika nem kerül bele.

Nem szalámi, hanem kolbász!

Az igazi csabai lehet vékony- és vastagkolbász. Utóbbit más vidéken élők szaláminak nevezik, de a csabai kolbász nem szalámi, hiszen a hús sokkal nagyobbra van aprítva, mint a szalámikban.

A város és a környék legismertebb hagyományos kézműves terméke európai uniós földrajzi területvédelem alatt áll, 2013 óta hungarikum. A város azon van, hogy Csabai márkanéven ne kerülhessen ki olyan élelmiszer, ami nem prémiumminőségű.

Bors nincs benne Forrás: www.giorgiofoto.hu/Imre György

Szarvas Péter polgármester kezdeményezésére néhány békéscsabai őstermelő létrehozott egy egyesületet azért, hogy a Csabai név kizárólag prémiumkolbászok címkéjére kerülhessen rá.

– mondta Szarvas Péter.

A városnak van kolbászrendelete, kolbászkatalógusa, kolbásztérképe, amelyen feltüntetik a helyi termelőket. Az önkormányzat támogatja a kistermelőit, hogy rendszeresen jelen legyenek piacokon, gasztroeseményeken, ennek részeként május 13-án, szombaton a budapesti Hold Utcai Piacon 10 órától 14 óráig kóstolhatjuk meg a békési ízeket.