Lángosképű magyarok

krumplis lángos recept
A titok: egy csepp alkohol
Vágólapra másolva!
Lángosképű magyarok – szokták volt csúfolni nemzetünket, de azért valljuk meg, kevés dolgot szeretünk jobban annál, mint vizes hátsóval, slattyogó papucsban, fürdőruhában beleharapni egy zizegő lángosba, amiért 40 percig álltunk sorban – mégis szívesen belefulladunk. Minden bizonnyal a lángos öröme abban is rejlik, hogy meg kell „küzdenünk" érte.
Vágólapra másolva!

Nem láttam még szezonban olyan lángosárust, aki előtt nem torlódott volna fel 2-3 méteres sor, hiszen ez frissen jó! Mindeközben izgulunk, hogy mi kapjuk a nagyobbat, a ropogós szélűt és egy picivel több sajt csusszanjon rá! Sajtos-tejfölös, pirított bacon-lilahagymás, virslis-kechupös, sőt mogyorókrémes – színesedik a kínálat a beach food tájékán, de még mindig a klasszikus sós-fokhagymás a legkelendőbb.

Rendet bontottunk! Májusban, egy Balaton-parti nyaralóban, sorban állás, lökdösődés nélkül mi sütöttük a lángost. Istenem, de jó volt! Igaz, akadtak hiányosságok: eltűnt a fáradtolaj íz, zsírpapír helyett tányér került alá, 1000 forintból 15 adag jött ki. Be kell vallanom, azért összedobtunk mellé egy csülkös bablevest is, csak úgy mártogatósnak.

A könnyű, de mégis ropogós lángos titka a krumpli és egy csepp alkohol.

Bizony! Magunkba is tölthetjük, de egy pici kerüljön a lángos tésztájába is pont úgy, ahogy a fánkéba; sütés közben kicsapja a zsiradékot, így nem szívja meg magát olajjal.

A titok: egy csepp alkohol Forrás: Szarka Zsófia

Krumplis lángos

Hozzávalók:

  • 50 dkg rétesliszt
  • 2 közepes krumpli
  • 3 dkg élesztő
  • 1 teáskanál só
  • 2 dl tej
  • 1 evőkanál alkohol
  • 1 teáskanál cukor
  • 3 dl olaj

Feltétnek: fokhagyma, tejföl, sajt, lilahagyma, petrezselyem

Elkészítés:

A krumplit felkockázva, kevés vízben, 1 teáskanál sóval megfőzzük, leszűrjük, összetörjük és kihűtjük. Eközben az élesztőt kikeverjük a cukorral, és ezután adjuk hozzá a langyos tejet – ezzel a módszerrel gyönyörű kelt élesztőhabot kapunk majd.

A kimért lisztet a hideg krumplira szitáljuk, kis mélyedést vájunk a közepébe, és mehet bele a felfuttatott élesztő.

Alaposan kidolgozzuk, ami barátok között is legalább 10 perc dagasztást jelent.

Ha még szükségünk van egy kis folyadékra, tejet adagolunk hozzá. Letakarva 40 percig meleg, huzatmentes helyen kelesztjük, majd tenyér nagyságú gombócokat formázunk a tésztából, és egy kiolajozott felületre sorakoztatjuk őket. Letakarva újabb 30 percig kelesztjük.

Az olajat egy nagy serpenyőben hevítjük, egy kis csipet tésztával próbáljuk, ha serceg, mehet bele az első lángos. Olajos kézzel a levegőben kormányozunk, pont addig, amíg a frizbi nagyságot el nem éri. Körbe-körbe forgatjuk, és közben folyamatosan nyújtjuk.

Mindkét oldalát aranybarnára sütjük, majd alaposan lecsöpögtetjük, és papírtörlővel bélelt tányérra tesszük.

Mehet rá a fokhagymás tejföl, sajt, bacon, desszertnek pedig a mogyorókrém!