Az ország legrosszabb strandétele a szürke hekk és a sületlen krumpli

Vágólapra másolva!
Fura ízű, szürke hekkről, sületlen sült krumpliról, hideg kávéról és mócsingos húsokról számoltak be az olvasók. Szomorúbbnál szomorúbb vélemények kerültek napvilágra, pedig az olajban tocsogó, ehetetlen lángosról, az újramelegített, ízetlen palacsintáról és a rossz ízű hot dogokról még nem is esett szó. Ráadásul a minőséget nem ismerő ételeket és a modortalan panaszkezelést még busásan meg is kell fizetni.
Vágólapra másolva!

Többen is szerettek volna hekket fogyasztani, de csak kevesen találtak olyan büfét vagy éttermet, ahol az étel tényleg megéri a pénzét. Bár olvashattunk szürke színű, fura ízű hekkfiléről, azért szerencsére akad néhány olyan hely is az országban, ahol a kommentelők szerint nemcsak ehető, de még finom is a hekk.

Kevés helyen ehetünk finom, ropogósra sütött, ízletes hekket Forrás: pinterest.com

Ilyen a Szálka tanya (Agárd, szabadstrand), a Tibi pecsenyés (Debrecen, Nagyerdei Gyógyfürdő), a Gösser Büfé és Ételbár Halsütő Velence Korzó (Velence), a Rácz-Ponty étterem (Mesteri) vagy a 71-es út mellett az aszófői Halsütő – derült ki a Facebook-posztunk hozzászólásaiból.

A strandbüfék közül többen kiemelték a Habzsolót (Balatonfüred, Kisfaludy strand), ahol a halászlevet, a harcsapaprikást túrós csuszával és a cordon bleu-t is dicsérték. Fövényesen, a Kalóz Strandbisztrónál sok voksot kapott a harcsa fish & chips.

A pozitív véleményeket érdemes megbecsülni, mivel a posztolók szerint kevés az igazán jó strandbüfé az országban.

Az északi partot kedvelők nagyon jól járnak a révfülöpi Nádassal, ahol közvetlen a vízpart mellett fogyaszthatjuk el a frissen készített rántott hekket, húst vagy sajtot. Ezen a helyen minden nagyon friss, és minden nagyon finom. A Hangulat büfét (Balatonakarattya), valamint az Evezős sörkertet (Római part) említették még a hozzászólók mint kedvelt helyeket.

Többen is voltak, akik úgy alkottak véleményt, hogy nem nevezték meg az éttermet, és mi sem tesszük, próbálunk inkább a pozitív kritikával élni, és ezzel

arra sarkallni a büféseket, hogy az említett helyek színvonalát próbálják megütni.

Olvasóinkat pedig arra kérjük, hogy a következő posztban osszák meg, hol érdemes enni a nyaralás alatt. Szeptemberig összeírunk egy – reményeink szerint – hosszú listát a jó strandbüfékről, amiket aztán le is tesztelünk, hogy a jövő év nyaralása a finom srandételekről is szóljon.